Nagy valószínűség szerint mindannyian emlékszünk a történetre, amelyet vagy hittanórán vagy történelem fakton tanultunk, mely szerint Isten réges-régen elhatározta, hogy a bűnös emberiséget eltörli a Föld színéről. Ezért özönvizet bocsátott a Földre, és csupán Noénak, családjának és az azok által összegyűjtött állatpároknak kegyelmezett a Mindenható. Ezután szerződést kötött az emberiséggel, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni. A Legion minden szempontból kuriózumnak számít, hiszen az angyalos téma világvége hangulattal vegyítve ritkaságnak számít, mivel ez egy igazán kényes téma. A jó megvalósítás sem érhető el mindezek miatt könnyedén, azonban a másfél órás mennyei és Stephen Kinges klisékkel megfoldozott sztori kárpótolhatja a fanyalgókat, és csupán a nem hívő embereknek lehet unalmas a darab.

Amint a bevezetőben említettem, az Úr megkötötte az Ószövetséget a gyarló halandókkal, amelyet Krisztus által erősített meg. A film cselekménye igen hangulatos módon egy Zsoltárok könyvében olvasható idézettel, illetve a főhős monológjával kezd. Az emberiség megérdemli immár a pusztulást, jöjjön hát az Apokalipszis. Eközben Los Anglesben egy csillagfényes éjszakán fekete alak hullik alá az égből, majd fölösleges alkatrészeitől megválva kezdi el tüzes útját a pokol vagy megváltás felé. Amikor a titokzatos idegen lopott kocsijával furikázik, sikerült egy olyan effekttel megspékelni a jelenetet, hogy biztosak lehetünk benne, nem feledjük el hamar Mihály belépőjét. A történet nagy része egyébként egy Paradise Falls elnevezésű vendéglőben játszódik nagyrészt, amely egy amerikai sivatag közepén épült kis vityilló. Érdekes módon a főhősök mindegyike ott gyűlik össze, persze mindezt áthatja a véletlen motívuma is, amely mint mindannyian tudjuk, nem más, mint fel nem ismert szükségszerűség.

Minden adott tehát egy jó kis csihipuhihoz, hiszen egy helyre vannak gyűjtve a jófiúk és jólányok, az idill pedig mindaddig tart, amíg egy vén csoroszlya be nem tipeg az épületbe. A vigyorgó öregasszony néhány mosoly, kegyetlen megjegyzés és kiharapott húsdarab után kezdi el őrült táncát a plafonon, ennek hatására, illetve az ég elsötétedését látva jöhetnek rá hőseink, itt bizony semmi sincs rendben. Miután a tévé csütörtököt mond, ismét Mihály tűnik fel, hogy elmondja, bizony Charlie, a vendéglő pincérnője hordozza magában az emberiség utolsó szikráját, ugyanis Isten ellenünk küldte égi seregeit, azaz légióit, hogy megöljék az új Megváltót. A szövetségnek tehát vége szakadt, hiszen Gábriel vezetésével jönnek a korántsem barátságos szárnyas lények, hogy eltegyenek mindenkit, aki csak az útjukban áll. A Supernatural óta persze tudjuk, hogy az angyalok is esendő lények és egyáltalán nem szívlelnek minket. Ezúttal azonban láthattuk, hogy a Menny és Pokol teremtményei közt nem lehet akkora különbség, legalábbis a rendező szerint.

Egy kis vityilló, szárnyas rovarok által okozott sötétség, kint pedig nyüzsögnek a légió tagjai. Ismerős valahonnan? A Stephen King neve által fémjelzett, szintén filmvásznakra adaptált A köd című remekül sikeredett alkotás is hasonló történésekkel operál, azonban ott a pokol szabadul el, jelen esetben pedig a probléma egészen más keletű. A harc akkor teljesedik ki leginkább, amikor megérkezik az egyik arkangyal, Gábriel és testvérével őrült táncba kezd. A horrorisztikus jeleneteket mennyei tájképekkel és szárnyas lényekkel fűszerezték meg a készítők, azonban a legfontosabb, ami lekötheti a nézőket, a cselekmény. Damoklész kardjaként lebeg ugyanis a fejünk fölött a kérdés, vajon a születendő gyermek melyik oldalt táplálja majd? A próféciák szerint ugyanis a világ végén eljő az Antikrisztus, hogy ledöntse az emberiség uralmát. Ködös történésekből tehát nincs hiány, ugyanis kérdéses marad, hogy vajon hol vannak a Lovasok, akiket szintén a Biblia jóslataiból ismerhetünk. Nevezhetjük ezeket pontatlanságnak, esetleg szándékosan ki nem dolgozott motívumoknak, mindenesetre a film értékéből keveset vonnak le ezek.

A történet tehát a maga nemében formabontónak nevezhető, az égi lények csatái, a horrorisztikus jelenetek mind-mind egy más világ eljövetelét vetítik előre. A cselekménynek mindenesetre aktualitása is van, hiszen a mai világ sem éppen hasonlítható Alíz Csodaországához. A jó történetet mindezek tetejében remek alakítások spékelik meg, hiszen számos ismert arc tűnik fel a film során, így Dennis Quaid is, aki 100%-ban lehozza a fiával nem törődő, csak a munkájával és a sivatagbeli szenvedésével foglalkozó édesapa figuráját, azonban aki leginkább viszi a pálmát, az Paul Bettany, azaz Mihály arkangyal. A Föld túléléséért, és az Atya ki nem mondott szükségleteiért küzdő kegyvesztett lény tökéletesen hozza azt a figurát, amit elvárhatnánk a valóságban is. Kellően fennkölt, magasztos alak, aki annak ellenére, hogy értünk küzd, nem hajlandó behódolni Isten másik legfontosabb teremtményei előtt. A Halálos Iramban széria is képviselteti magát a Legionban, hiszen fontos szerepet játszik Tyrese Gibson és Lucas Black is, míg egyikőjük az elnyűhetetlen rosszfiút játssza a szokásos sémának megfelelően, addig utóbbi színész a bukdácsoló, próféta szerepkörben mozgó ifjút személyesíti meg.

Hogy az eyecandy faktor is meglegyen, adott még Adrianne Palicki is, aki a terhes Charlie-t játssza, bár nincsen megfelelő kondiban ahhoz, hogy teljes valójában szépségnek lehessen nevezni, a pocakja nélkül minden bizonnyal elnézegetnénk akár egy akciófilm Lara Croftjaként is. Hogy a szemünk se pihenjen, természetesen kaptunk a "szemkiesésért" felelős nőt is, aki köldökig kivágott felsőben és alig látható szoknyában feszít végig a filmben. A szereplők felsorolásából nem hagyható ki Kate Walsh sem, aki annak ellenére, hogy idegesítő figurát játszott, hozta az elvárhatót. Egyikőjük sem nyújtott tehát Oscar-díjra alkalmas alakítást, mégsem mondhatjuk azt, hogy rontottak volna a színészek a film élményen. A rendezőt ennél több dícséret illeti, hiszen ahogy a sivatagi, kietlen tájak és az angyalok szemszöge váltakozik, illetve a sötét, depresszív harci környezet és kietlen, napsütötte táj cserélődik, igen nagy élménnyel illetve helyenként katarzissal is járhat. A látvány elfogadható, a hangok az angyalok kórusának megfelelően helyenként fenségesek, másutt viszont horrorisztikusak.

Mindezek tükrében egy fogyasztható, rendkívül változatos filmet láthat a nézőközönség, Scott Stewart rendezésében. Na persze elég nehéz lenne megmondani, kik számítanak a célközönségnek, azonban biztosan mondhatjuk, hogy az okkult világban, vagyis angyalokban, Mennyekben és Istenben nem hívő filmkedvelők kevés örömet találhatnak benne, akik azonban egy kicsit is fogékonyak arra, hogy az orruknál tovább lássanak néhány centivel, beláthatják hogy bizony van mondanivalója a készítőknek, mert ez a sors hamar megtalálhat minket a való életben is. Az emberiség letért az útjáról, és ki tudja, mikor elégelik meg ezt odafent és sóznak oda egy kicsit (teljesen jogosan). Morális tanításoknak, kalandoknak és fennkölt gondolatoknak sincsen híján a Legion, azonban rétegfilm lévén nem mindenki lesz képes elismerni az alkotást.
 

Történet	50	53	5,2 17%
Alakítások	50
Rendezés	40
Látvány & hang	70
Zene	50
Összhatás	60