Nem túl sok szót ejtettünk eddig a Transformers sztárjának egyik legújabb, most készülő filmjéről, amely a Passion Play címre hallgat és a szépség mellett a főszerepet Mickey Rourke játssza majd, aki az eddigiek során olyan brutálisan kemény filmekben kapott szerepeket, mint a Sin City vagy a Pankrátor. Legutoljára akkor keringtek pletykák a darabról, amikor kiderült, hogy Bill Murray is beugrik a későbbiekben egy röpke szerepre, valamint a színészek is igen meglepő dolgokat állítottak. Többek közt kiderült, hogy Megan Foxnak szárnyai lesznek, azonban minden bizonnyal nem angyalt fog megszemélyesíteni, valljuk be, az nem is igazán vallana rá, tekintve, hogy legutoljára a Jennifer's body című démoni tinihorrorban láthattuk felemás szerepben.
Ezzel szemben Rourke-hoz rendkívül közel áll a szerep,amelyet bezsebelt, hiszen a lecsúszott trombitás témája igencsak ismerős lehet számára, tekintve, hogy ő sem éppen egy feddhetetlen ember, ennek tükrében kapta mostanában a karaktereit, amelyekt igen nagy átéléssel tudott a vásznon átadni. A filmet Mitch Glazer írja és rendezi, akivel a Pankrátor sztárjával járt egy főiskolára, ahol közel egy évtizede már megfogalmalmazódott benne a sztori és a problémakör, és miután egyik legjobb barátjával megbeszélte, úgy döntöttek, hogy idővel érdemes lehet belevágni. Az a perc pedig most jött el, így kíváncsian várhatjuk ennek a régóta érlelődő produkciónak a végkicsengését. Alább látható az első kép, amely a produkció kapcsán megjelent.