Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

2010 harmadik hétvégéjén ezúttal egy komolyabb kihívója érkezett James Cameron Avatarjának, azonban a film ezúttal is megőrizte első helyét az amerikai bevételi toplistán. Nézettsége ezen a hétvégén az előző héthez képest kevesebbet, 17,9%-ot esett és 41,3 millió dollárral 491,8 millióra duzzasztotta amerikai összbevételét, amivel a film már a harmadik a Titanic és A sötét lovag mögött. Ehhez hatalmas, 1,1 milliárd dolláros összeg társul a világ többi országából, így a film mindössze egy hónap után 1,6 milliárd dollár összbevételt ért el. Az Avatarnak egyre több esélye van arra, hogy megdöntse a szintén Cameron által jegyzett Titanic 1,84 milliárdos eddigi rekordját.

Pénteken még úgy tűnt, hogy az Avatar kihívója, a Denzel Washingtont és Gary Oldmant is felvonultató posztapokaliptikus akciófilm, a The Book of Eli esetleg James Cameron filmje előtt végezhet, de végül csak a toplista második helyét foglalhatta el 31,6 millió dolláros nyitásával. Ez viszonylag jó eredmény a 80 millióból forgatott filmtől, de a következő hetek döntik el, hogy a nézők kitartanak-e a film mellett.

Peter Jackson új filmjét, a The Lovely Bones-t, vagyis a Komfortos mennyországot ugyan limitált számú moziban néhány hete már bemutatták, de csak most került szélesebb körű forgalmazásba. Az alkotás most több mint kétezer-ötszáz moziban volt látható, amikből 17,1 millió dollárt szedett össze. Ez nem kifejezetten jó nyitás a 100 milliós költségvetésű filmtől, aminek jellege miatt nehéz megtalálnia a közönségét.

A 2007-es Alvin és a mókusok folytatása, a karácsony óta futó Alvin and The Chipmunks: The Squekquel ezúttal a toplista negyedik helyén zárt, 11,5 millió dolláros hétvégéjével, amivel már csaknem 200 millióra növelte amerikai összbevételét, nemzetközi szinten pedig már 328 millió dollárnál jár a film, így minden valószínűséggel megismételheti az első rész 360 milliót jelentő sikerét. Ezúttal csak a mókusok mögé zárkózott fel Guy Ritchie filmje, az újjáértelmezett Sherlock Holmes, amely 40,8%-os esést követően a hétvégén 9,8 millió dollárt hozott. Amerikai összbevétele ezzel átlépte a 180 milliót, a világon más tájain pedig még 131 millió dollárt szedett össze, így a Warner Brothers stúdió már most a film folytatását tervezgeti.

Utánuk két romantikus vígjáték következik. A Merly Streep, Alec Baldwin és Steve Martin főszereplésével készült It's Complicated, ami Egyszerűen bonyolult címmel fut a magyar mozikban, most 30,3%-kal kevesebb nézőt érdekelt, és 7,7 milliós bevételével a hetedik helyen zárt. A 85 millió dolláros költségvetésű film az Egyesült Államokban eddig 88, a világos összesen pedig 113 milliót hozott, ami még nem számít jelentős sikernek. A múlthéten, nem túl nagy sikerrel bemutatott Leap Year ezúttal 36,7%-os csökkenés után 5,8 milliót hozott. Az Amy Adams és Matthew Goode nevével fémjelzett alkotás így mindössze 19 milliós költségvetéséhez képest sem hoz jó eredményt.

Sandra Bullock továbbra is tartja magát a toplistán, azonban ezúttal már csak a kilencedik helyen. A The Blind Side című film két hónapja tartó diadalmenetét most is csak 26%-os esés vetette vissza, így további 5,6 millió dollárral zárta a hétvégét. Az amerikai foci körül forgó családi dráma összbevétele már 226 millió felett jár, amivel a 29 milliós büdzséjű alkotás a tavalyi év egyik kiemelkedő sikerének bizonyult.

Az első tízbe ezen a héten már nem fért be a múlthéten negyedik helyen nyitó Daybreakers, ami jelentős, 67%-os nézettség csökkenés után most nagyjából 5 millióval zárta a hétvégét. Az Ethan Hawke, Willem Dafoe és Sam Neill főszereplésével készült 20 millió dolláros vámpír-apokalipszis azonban nincs rossz helyzetben, hiszen amerikai összbevétele meghaladja a 24 millió dollárt.
 

Részletes hétvégi toplista
1 Avatar $41,300,000 -17.9% 3,285 -137 $12,572 $491,767,000
2 The Book of Eli $31,615,000 - 3,111 - $10,162 $31,615,000
3 The Lovely Bones $17,060,000 +44,129.0% 2,563 +2,560 $6,656 $17,527,000
4 Alvin and the Chipmunks: The Squeakquel $11,500,000 -30.6% 3,296 -345 $3,489 $192,592,000
5 Sherlock Holmes $9,825,000 -40.8% 3,173 -453 $3,096 $180,018,000
6 The Spy Next Door $9,700,000 - 2,924 - $3,317 $9,700,000
7 It's Complicated $7,672,000 -30.3% 2,670 -285 $2,873 $88,224,000
8 Leap Year $5,828,000 -36.7% 2,512 +1 $2,320 $17,529,000
9 The Blind Side $5,565,000 -26.1% 2,408 -472 $2,311 $226,774,000
10 Up in the Air $5,460,000 -23.7% 2,107 -111 $2,591 $62,833,000

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr171680142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása