Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az év második hétvégéjén három kihívója akadt az Egyesült Államok mozipénztáraiban hetek óta a toplista első helyén végző Avatarnak, igaz ezeket csaknem ezerrel kevesebb helyszínen mutatták be. James Cameron filmje ezúttal is megtartotta vezető helyét, igaz nézettsége most jelentősebb, 26,6%-os csökkenést mutatott, és 50,3 millió dolláros hétvégi bevételével 430,8 millióra növelte amerikai összbevételét, amivel a Tranformers folytatását túlszárnyalva, 2009 legsikeresebb filmje lett, és mindössze 23 nap alatt lépte át a 400 millió dolláros határt. Ehhez az eredményhez további 902 millió dollár társul a nemzetközi piacokról, így az összesített bevétel az 1,33 milliárd dollárt is meghaladta, amivel a szintén Cameron által jegyzett Titanic mögött, világszinten a második legtöbbet hozó filmmé vált.

A vámpír-armageddont bemutató Daybreakers viszonylag jó nyitással, de csak a negyedik helyen debütált, 15,1 millió dollárral. Az Ethan Hawke-ot, Willem Dafoe-t és Sam Neillt felvonultató filmtől ez ugyan nem kiemelkedő siker, de mindössze 20 milliós költségvetéséhez, és megemelt, R-es korhatárához viszonyítva nem rossz eredmény. Egy másik új bemutató, a Leap Year című romantikus vígjáték a hatodik helyig tudott felkapaszkodni 9,2 millió dolláros hétvégi bevételével. Az Amy Adams és Matthew Goode párosára épülő, 19 millióba kerülő filmtől ez nem túl jó eredmény, tekintve, hogy a műfaj hasonló alkotásai az első hétvége után általában gyorsan csökken a nézettségük. Szintén valamelyest a várakozások alatt nyitott a Michael Cera főszereplésével készült regényadaptáció, a Youth In Revolt, ami 6,9 millió dollárral csak a toplista kilencedik helyét tudta megszerezni, igaz vetélytársaihoz képest valamivel kevesebb, nagyjából 1900 moziban vetítették.

Az előző hetek bemutatói közül még viszonylag jól szerepel a Sherlock Holmes, amely ezúttal azonban 54,7%-os csökkenést szenvedett el, de így a második helyen zárt 16,6 milliós hétvégi bevételével. Guy Ritchie filmje így átlépte a 165 milliós amerikai bevételi határt, nemzetközi összbevétele pedig megközelíti a 252 millió dollárt. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ez az egyébként sikernek számító eredmény elég lesz-e arra, hogy a 90 milliós költségvetésű film folytatása zöld utat kapjon. Éppen csak lemaradt vetélytársától a Alvin és a mókusok folytatása, az Alvin and the Chipmunks: The Squekquel, amely hasonló, 52,9%-os nézettség csökkenést követően most csaknem 16,6 millió dollárt hozott. Amerikai összbevétele meghaladta a 178 milliót, a film világszerte pedig már összesen 284 millió dollárt hozott, így jó eséllyel vágső eredménye meghaladja majd a 2007-es első rész 360,6 milliós összbevételét.

A Meryl Streep, Alec Baldwin és Steve Martin hármasát felvonultató It's Complicated, ami Egyszerűen bonyolult címmel fut a magyar mozikban, most az ötödik helyre került 41,5%-os esés után. Ehétvégi 11 millió dollárjával, amerikai összbevétele megközelíti a 76,4 milliót, világszerte pedig a 100 millió dollárt, ez azonban még nem jelent biztos sikert a sztárgázsik miatt 85 milliós költségvetésből készült romantikus vígjáték esetében. A Sandra Bullock nevével fémjelzett, csaknem két hónapja bemutatott sport-dráma, a The Blind Side, még mindig az első tízben szerepel, ezúttal a toplista hetedik helyén. Most 36,8%-os visszaesést követően, további 7,5 millió dollárral duzzasztotta 219 millióra amerikai összbevételét.
 

Részletes hétvégi toplista
1 Avatar $50,306,217 -26.6% 3,422 $430,846,514
2 Sherlock Holmes $16,585,327 -54.7% 3,626 $165,153,093
3 Alvin and the Chipmunks: The Squeakquel $16,566,489 -52.9% 3,641 $178,451,165
4 Daybreakers $15,146,692 - 2,523 $15,146,692
5 It's Complicated $11,007,875 -41.5% 2,955 $76,370,540
6 Leap Year $9,202,815 - 2,511 $9,202,815
7 The Blind Side $7,531,467 -36.8% 2,880 $218,978,376
8 Up in the Air $7,159,294 -33.2% 2,218 $54,800,688
9 Youth in Revolt $6,888,334 - 1,873 $6,888,334
10 The Princess and the Frog $4,651,156 -52.7% 2,620 $92,546,727

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr951661618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása