Mit tennél, ha megtudnád, hogy egy napod, egy heted, vagy egy hónapod van hátra? -hallhatjuk a kérdést, mely a One Week ("egy hét") című motoros road-movie alatt többször is elhangzik. A film egy fiatal torontói tanárról szól, aki, mikor hogy rákos, vesz egy motort, és hosszában átszeli az országot, miközben különböző emberekkel találkozik különböző tájakon. A tavasszal bemutatott film vélhetően legfeljebb dvd-n lesz elérhető hazánkban, ha egyáltalán elérhető lesz, úgyhogy addig is íme egy kritika az Ontario államtól Alberta államig tartó kicsit klisés born to be wild-ról.
Oh, Kanada! Otthonunk és ősi földünk! Így kezdődik a kanadai himnusz, és ha végignézzük ezt a semmiről, de ugyanakkor mindenről szóló remek filmet, többször is eldudorászni támadhat kedvünk. A történet Torontóban kezdődik, ahol e
gy angol tanár, Ben éli unalmas, ám biztonságos hétköznapjait. Egy nap egy rutinvizsgálat alkalmával megtudja, hogy utolsó stádiumú, igen agresszív rákos megbetegedése van. Elhatározza, hogy családját, menyasszonyát hátrahagyva motorra ül, és nyugatnak veszi az irányt. Határozott elképzelés nélkül indul, egyet tud biztosan, kalandot akar látni, és megtekinteni az útjába kerülő összes " a világ legnagyobb..." címével büszkélkedő szobrát, alakját, ábráját. Útja során különböző emberekkel találkozik, más és más helyszíneken, mint ahogyan a film zsánere is előírja ezt az íratlan kézikönyvben.
A film egyszerű, ám mégis igen komplex dolgokat feszeget. Az életet, és létezést amiről igazából itt napokat lehetne elmélkedni, de nincs értelme, hiszen mindenkinek mást jelent. Mint ahogy Bennek azt jelenti, hogy kiszakadjon biztonságos, ismert mókuskerék életből. Útja során több tézist hall, és számos bölcsességet sajátíthat el, így a történet végén a sok kis mozaikból magának kell összeraknia az egész képet. E keserédes alkotás a legjobb utazós filmeket követi. Sűrű, mélyzöld erdők és tisztavízű csendes tavak, sárgálló gabonatáblák és kopár, hófödte hegyek között fordul meg a főszereplő, és szívja magába az alapvető bölcseleteket mind a természetből, mind az emberektől.
A főszerepben Joshua Jacksont láthatjuk, akit a Fringe (Rejtély) című sorozatból ismerhetünk. A női főszereplő, Liane Balaban, aki Ben menyasszonyát alakítja, Samet. A rendező Michael McGowan, aki egyben a forgatóköynvíró is, jó munkát végzett, sikerült úgy összeraknia a filmet történetileg is, és rendezésileg is, hogy az megállja a helyét bőven az utazós mozik lazább kritériumainak rengetegében. Ahogyan azt már megszokhattuk, a film zenéje tuljadonképpen kísérőzene, a film aktuális hangulatától függően hallhatunk szomorkás, melankólikus, esetleg vidámabb, lüktetőbb country-taktusokat. Szigurúan csak akusztikus gitárral. Összességében egy kellemesen kikapcsoló alkotást raktak elénk, ami tökéletesen kielégíti a műfaján belül a nézői szükségleteket, ugyan nem kiemelkedő módon, de mindenképpen élvezhetően és meghagyva a "de kár, hogy vége, néztem volna még" érzést a maga 94 perces játékidejével. A film olykor jó nagy üres lufikat fúj, amik ki is durrannak, de a giccses klisé valahogy ebben a filmben nem zavaró, sőt egészen jól passzol az alkotásba.
| Történet | | 74 |  | 7,2 |  | 50% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
