Valamivel az északi sarkkör alatt fekvő Izlandon megszokott látvány, hogy nyáron a nap nem kúszik a horizont alá. Mint minden északi népnél, Szent Iván napja hatalmas mulatságot, vidámságot jelent. Az év leghosszabb napján számos esküvőt időzítenek erre a napra, mivel úgy tartják, hogy ezen a misztikus napon, ahol a fény uralkodik a sötétség felett, szerencsét hoz egybekelnie a fiatal pároknak. Baltasar Kormákur izlandi író/rendező legújabb filmjében e köré a szokás köré építi fel keserédes, szatirikus történetét, mely egy középkorú, enyhén őszülő egyetemi tanárról szól, aki házasságot készül kötni egy volt tanítványával. A Brúðguminn, avagy angol címén White Night Wedding olyan, mint egy brit romantikus vígjáték. Csak szelesebb az idő, és fanyarabb a humor.
Kormákur a Vérvonal rendezése után könnyedebb vizekre evezett. Társadalmi szatírát írt, melyben megismerhetjük Jónt, az egyetemi tanárt, aki lelkileg beteg feleségével, Annával Flatey csendes és nyugodt szigetére költözik. A film a jelenben indul, azaz Þórával való esküvőjére készülve láthatjuk. A lány jelentősen fiatalabb a férfinál, és diákja volt a reykjavíki egyetemen. A filmben párhuzamosan láthatjuk a múlt és a jelen történéseit, azaz miképpen jutott el Jón odáig, hogy másik nővel áll az oltár elé. A hangulat is változik a két idősík közötti váltásokkal, a komorabb, depresszívebb múltat rendre felváltja a vidám, esküvőre készülő jelen, Jón régi barátjával Sjonnival, meg a sziget helyi mókamesterével, Börkurral (aki egyszemélyben túravezető és golfpálya-üzemeltető).
Kormákur megint hihetően, és őszintén mutatja be aktuális története szereplőit. A nagyvárosi tanár kontra egyszerűbb falusi szigetlakók igen érdekesnek ígérkezik. Izland mesélője ismét megismertet velünk néhány szokást, viselkedésformát, és persze folytatja a főtt bárányfej után a gasztronómiai megrökönyödés kiváltását is. Ezúttal megkopasztott pici aranyos lundát fejez le Þóra anyja, ami egy kistermetű tengeri madárfaj, és nyilván valami extrafinom helyi specialitás lehet. Nagy kár, hogy a film néha leül, és nem tudja fenntartani a néző figyelmét, ám kétségkívül nem rossz próbálkozás. A szimbólumokkal és jelzésekkel ügyesen bánik a rendező, lásd például a hínár használata Annánál.
A szereplőgárda ügyesen muzsikált, hiteles alakítást nyújtottak. Hilmir Snær Guðnason formázta meg a magába forduló, mindenen elmélkedő Jónt. Margrét Vilhjálmsdóttir Anna, míg Laufey Elíasdóttir Þóra karakterét alakította. Megfogadtam magamban, hogy megpróbálok nem lilyukadni a Sigúr Rósnál ezúttal, ám meg kell jegyeznem, hogy a jelenetben, amikor a házban zenél egy ütősegyüttes, az bizony az Amiina volt. Márpedig a négy lány nem egyszer zenélt együtt a Sigúr Róssal.
Maga a film atmoszférája természetesen üdítőleg hat. Zöldebb, vidámabb és élénkebb színeket láthatunk, mint Kormákúr Titanic-díjas vérvonalában. Tombol a nyár, a tenger kék, a parti föveny zöldjét sárga virágok törik meg. A dombon fehér templom, a faluban pedig piros, kék, sárga házak sorakoznak vörös tetővel. A háttérben az anyasziget, Izland komor, kopár hegyei magasodnak, a vízben és levegőben pedig mindenféle tengeri madár vijjog zajongva. A zene terén egészen csendes, lágy tónusokat hallhatunk, nehogy véletlenül is megzavarják a film csordogáló érvonalát.
Összességében elgondolkodtatja az embert a film. Vajon mit tett volna Jón helyében? Mások miképpen választottak volna? Jón jól döntött-e? Kormákur, az izlandi Werner Herzog megint egy egyedi hangulatú filmet hozott össze mesés országában.
| Történet | | 73 |  | 7,5 |  | N/A | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
