Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az Egyesült Államokban az év harminchatodik hétvégéje nem az új bemutatóknak kedvezett. Kevés volt a néző ahhoz viszonyítva, hogy péntektől hosszú hétvége kezdődött az országban, a hétfői Labor Day-nek köszönhetően. Így bár a három nap forgalma 40%-kal meghaladta a tavalyi év hasonló (de nem ünnepi) időszakának adatait, több mint egy évtizede nem volt ilyen alacsony a nézőszám az ünnepi hétvégén. Megtartotta múltheti első helyezését a The Final Destination című horrorfilm, a Végső állomás negyedik epizódja, amely háromdimenziós formátumban ér el nagyobb sikereket.

A három jelentősebb új bemutató közül egyedül egy romantikus vígjáték, a Sandra Bullock és Bradley Cooper főszereplésével készült All About Steve tudta megszorongatni a 3D-s horrort és Tarantino katonáit. A film a harmadik helyen zárt 11,2 millió dollárral, ami így sem számít kifejezetten jó eredménynek a műfaján belül, igaz csak alig több, mint kétezer moziban játszották. A videojátékokat a véres valóságba helyezó Gamer meglehetősen gyengén nyitott. A Gerard Butler és Michael C. Hall konfliktusára épülő film 9,2 millió dollárt szedett össze, amivel csak a negyedik helyig jutott. Ez mindenképpen kevesebb, mint amire a Lionsgate Studio számíthatott, így elképzelhető, hogy a film a nemzetközi piac bevételeivel együtt is veszteséges marad.

A Ben Afflecket, Mia Kunis-t és Jason Batemant felvonultató Extract című vígjáték 4,2 milliós bevétele csak a hétvégi toplista tizedik helyére volt elég. Mike Judge rendező Office Space scímű filmje is hasonló eredményt produkált, de még 1999-ben, így ez mindenképpen egy rossz eredménynek és bukásnak számít.

A Magyarországon szeptember 10-én debütáló A végső állomás ezúttal 55%-os esés után 12,4 millió dollárt hozott és az első Végső állomás-film utáni epizódok között máris a legsikeresebbé vált. Quentin Tarantino brigantyjai az Inglourious Basterds-zel a hétvégi toplista második helyét tartották meg 11,6 millió dollárral. A film jövő hétvégén már átlépi a 100 millió dolláros amerikai összbevételt, és egyben ez Tarantino eddigi legsikeresebb filmje. A kis költségvetésű sci-fi, a remek kritikákat kapó District 9 is még az első ötben szerepel. Most látogatottsága 31,1%-ot esett, és a film 7,1 milliót hozott. Ezzel átlépte a 100 millió dolláros összbevételt, ami már több mint 30 milliós költségvetésének háromszorosa.
 

Részletes hétvégi toplista
1 The Final Destination $12,368,882 -54.9% 3,121 $47,508,879
2 Inglourious Basterds $11,629,394 -39.8% 3,358 $91,825,002
3 All About Steve $11,241,214 - 2,251 $11,241,214
4 Gamer $9,156,057 - 2,502 $9,156,057
5 District 9 $7,076,937 -31.1% 3,139 $101,351,058
6 Halloween II
$5,745,206 -64.9% 3,088 $25,801,098
7 Julie & Julia $5,324,583 -24.3% 2,528 $78,964,977
8 G.I. Joe: The Rise of Cobra $5,175,113 -32.9% 2,846 $139,491,579
9 Extract $4,340,108 - 1,611 $4,340,108
10 The Time Traveler's Wife $4,326,787 -32.9% 2,803 $54,670,789

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr121365060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása