Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Werner Herzog, a német rendező mostanában elég aktív, hiszen a közelmúltban egyszerre két filmet is forgatott. Mindkét alkotás a szeptember 10-én kezdődő Torontói Filmfesztivál keretében fog debütálni. A New Orleans-ben játszódó krimi, a Bad Lieutenant mellett mutatkozik be a David Lynch produceri közreműködésével készült My Son My son What Have You Done, ami egy gyilkosság igaz történetén alapul. A most felbukkant előzetes azt ígéri, hogy közvetlenül az anyagyilkos zavarodott elméjébe nyerünk betekintést.

A törétnet egy 1979-ben megtörtént eseményt dolgoz fel. A 34 éves színpadi színész, Mark Yavorsky a szomszédjaik nappalijában ölte meg 65 éves édesanyját, egy 90 cm-es antik tőrrel. De ami az esetet igazán furcsává teszi az az, hogy színészként Yavorsky korábban megkapta a görög dráma, az Oresztész főszerepét, amelyben a címszereplő apja haláláért bosszút állva végez anyjával. Ebben a filmben a gyilkost Yavorsky helyett Brad McCallumnak hívják, akit az idén a Szabadság útjai (Revolutionary Road) mellékszerepéért Oscar-díjra jelölt Michael Sahnnon alakít. David Lynch korábban is gyakran szerződtetett színésznője, Grace Zabriske játssza a tragikus sorsú anyát. Willem Dafoe rendőrnyomózként tűnik fel, és vele együtt Chloe Sevigny és Brad Dourif is tovább bővíti az Oscar-díjra jelölt szereplők listáját.



 






 

Címkék: trailer

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr551317348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása