Michael Mann ezúttal a 1930-as évek alvilágát boncolgatja a Public Enemies című filmben. Az életrajzi ihletésű krimi-thriller a kor egyik leghírhedtebb bűnözőjére, John Dillingerre koncentrál, akinek neve tulajdonképpen egyet jelentett a 30-as évek eleji "közellenség" érával. A film a megszokottaktól eltérően nem egy szokványos életrajzi film, hanem inkább Dillinger személyiségét próbálja megragadni. A személyét, akit minden romlottsága ellenére tulajdonképpen egyszerű, hétköznapi emberi vágyak vezéreltek.

Otis Taylor - Ten Million Slaves

A film a történet fonalát a bebörtönzött Dillinger első szökésénél veszi fel. Dillinger arról volt ismert, hogy játszi könnyedséggel lógott meg az őt üldöző rendőrök elől, megmenkülése sokszor tényleg csak egy hajszálon múlott. Ő egy olyan fiatalember, aki csak egy dologhoz ért, de abban szinte a tökéletességig csiszolta a módszereit: a bankrabláshoz. Igaz saját életét tekintve nem hitt az előre tervezésben, még annyira sem mint az választott életformája megengedné. A 30-as évek Amerikájában szinte ugyanolyan könnyű volt eltűnni a vidék pusztaságain, mint Chicagóban, a bűn városában. Az amerikai állami rendőrségi szervezetek pedig egyszerűen nem voltak felkészülve a hasonló, nagyban gondolkodó, nagy tűzerővel felfegyverzett bűnözőkre. És ők ezt ki is használták, lényegében bárhol lecsaphattak, ahol csak akartak. Dillinger életében csak egyetlen fontos személy létezett önmagán kívül. Evelyn "Billie" Frechette a félig indián származású lány, akit Dillinger könnyedén levett a lábáról karizmatikusságával és határozottságával.

A film cselekménye tulajdonképpen, mint egy klasszikus krimi esetében, két párhuzamos szálon fut. Az üldözők és üldözöttek szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. J. Edgar Hoover, az FBI későbbi megalapítója és vezetője nehéz helyzetbe került. Eredményeket kellett felmutatnia, és ezt legkönnyebben John Dillinger kézrekerítésével érhette el. Az első kimondottan erre a célra létrehozott államközi rendőrségi csoport vezetőjének Melvin Purvis ügynököt bízta meg, aki korábban már érdemeket szerzett a veszélyes gengszterek leterítésében. Purvis tehát Dillingerék után ered és Mann korábbi filmjéhez a Heathez (Szemtől szemben) hasonlóan egy macska-egér játék kezdődik a két ellenfél között. Ám Dillinger és bandája nem adja meg magát egykönnyen, így Purvis komoly dilemmába kerül, hogy egyáltalán folytassa-e a csoport irányítását, ha a tapasztalatlan, fiatal rendőrtisztek vezénylése alatt csak a halálba mennek.

Jonnny Depp visszafogott, de meggyőző alakítást nyújt Dillingerként. Az alakítás intenzitásában mindenképpen eltér azoktól a szerepektől, amelyekben Deppet az utóbbi években láthattuk. Ugyanakkor ebben a történetben Dillingerként csak a csendesebb, gyengédebb párbeszédekben csilloghat, és sosem tűnik úgy, hogy kiesne a szerepéből. Christian Bale, mint Melvin Purvis, ha lehet talán még nehezebb helyzetben volt, mivel Purvis-t lényegében csak a nyomozáshoz szorosan kapcsolódó jelenetekben láthatjuk. Így Bale-nek ezeken keresztül kellett áthoznia valamit a karakterből és ez egészen jól sikerült neki. Purvis izgatottságát és idegességét a rajtaütések előtt remekül érzékeltette, mind a mimikájával, mind pedig a hangjával. Ezen felül az ügynökben felmerülő morális kérdések is hűen tükröződnek vissza az alakításában, miközben a bűnüldözők módszereikkel szinte a gengszterek szintje alá süllyednek. Az Oscar-díjas Marion Cotillard Billie szerepében, Dillinger szerelmeként szintén visszafogott és hatékony. Remekül adja vissza a már-már naiv lányt, aki mindig is az unalmas életéből való kitörésre vágyott, és akkor megérkezett Dillinger, aki cseppet sem volt unalmas. Így a gengszter ragaszkodását hamar viszonozza. Cottilar ugyan nincsen mindig a középpontban, de a film fontos elemei épülnek karakterére.

Michael Mann már jó pár éve digitális technikát használ a jelenetek rögzítésére a hagyományos film helyett. Így a film vizuális világa már a formátum miatt alapvetően eltér a megszokottól. Mindezt fokozza, hogy lényegében az összes jelenetben steadycammel dolgozik az operatőr, tehát minden egyes jelenetben az események sűrűjében lehetünk. Ez a két hatás együtt egy dokumentarista, ugyanakkor modern jelleget kölcsönöz a képsoroknak, amik érdekes kontrasztban vannak a 30-as évek világával. Ugyanakkor abban kimondottan segít, hogy a néző közelebb érezze magát a korhoz és a szereplőkhöz. Néha azonban túlságosan is mozog a kamera; például az autók lassú, feszültségteljes lopakodásához kevésbé illik, és néha kiszakíthatja a nézőt a film világából egy-egy nagyobb kamerarántás. Mann erőssége a fegyverek élethű megjelenítése, és ez ebben a filmben sincsen másként. A fegyverropogás nagyon dinamikus, és teljesen realisztikus hangteret ad a filmnek. A fegyverek mind valódinak tűnnek, de még maguk a lövések is. A nézőnek egy pillanatra sincs kétsége afelől, hogy milyen következményei lennének ha ő állna a puskacsövek előtt, és egyben elhűl ha arra gondol, hogy egy ilyen tűzpárbaj akkoriban szinte naponta előfordulhatott, akár az utcákon is.

Amivel sok nyári kasszasiker próbálkozott a vágás terén, de többnyire mindegyikük elvérzett, az Mann-nél szinte természetesnek hat. A történetet rendkívül feszesre vágta, gyakran kihagyva a helyszínek és cselekmények közti átmeneteket, de amíg más filmeknél ettől darabossá vált a történet, itt hatékony és nagyban segít a feszültség fenntartásában. A zenét is érdekesen alkalmazza Mann. Az Elliot Goldenthal által komponált aláfestés csak ritkán csendül fel a filmben, olyankor viszont gyakran a megszokottnál nagyobb hangerővel, ami főleg a romantikus jeleneteknél, magának a filmnek is századeleji hangulatot kölcsönöz. Mann ugyanakkor többet használja a korszak dallamait, amivel szintén közelebb hozza a 30-as évek világát.

A film semmiképpen sem illeszkedik a megszokott életrajzi filmek közé, hiszen Dillinger életéről szinte semmit sem tudunk meg, igaz múltja a bevallottan csak a mának élő szereplő szerint is mellékes. Ehelyett Dillinger személyiségét, a vágyait és habitusát, a tündöklését és a bukásához vezető utat láthatjuk kibontakozni. A bűnözőt, akinek nem számított semmi, de mindent meg akart kapni, amire vágyott.
 

Történet	75	81	7,7 65%
Alakítások	85
Rendezés	85
Látvány & hang	85
Zene	75
Összhatás	80