Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Tegye fel a kezét, aki emlékszik a Hegy gyomrában (Under the Mountain) című új-zélandi sorozatra? Nem? És ha azt mondom, hogy hétvégén piszok korán adta az egyes, és elfolyós alakváltók voltak benne? Meg egy vegyes ikerpár? Meg egy titokzatos öregember? Dereng igaz? Szóval a történet szerint egy kétpetéjű ikerpár lett kiválasztva, hogy szembenézzenek a vulkán gyomrában tanyázó trutymó-emberekkel, akik alakváltani tudnak, és undorító inda-szerű trutyi helyett emberi alakot képesek ölteni. (egy ideig, mert elfolynak a napon) Ennek az eredetileg Maurice Gee által írt ifjúsági regénynek a feldolgozását láthattuk a nyolcvanas évek végén, vagy kilencvenes évek elején, és most, a mozivásznakra is lejut a film. Részletek, előzetes és poszter kattintás után érhető el.

Szóval gyerekkorom sokkolójaként is említhető a film, hiszen 5-6 évesen meglehetősen be voltam tojva azokon a részeken, amikor jöttek a lények, vagy az ikrek voltak a víz alatti barlangjukban. Jonathan King 2006-ban megrendezte a Black Sheep című véresen morbid új-zélandi horrorvígjátékot, és azóta nem is ült a rendezői székben. Idén azonban úgy döntött, hogy feldolgozza Maurice Gee regényét ő is, így hamarosan láthatjuk a mozikban is a beazonosíthatatlan lényeket. A főszerepben Sam Neillt láthatjuk, az ikreket Tom Cameron és Sophie McBride személyesítik meg.


 

Címkék: horror trailer hamarosan

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr341244820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása