Ari Folman rendező bátor volt. Filmre vitte azt, ami a saját nemzetére szégyen. Egy olyan nemzetre, mely hasonlót átélt a történelem során. Az 1982-es libanoni háború eseményeit dolgozza fel a Vals im Bashir ( Libanoni keringő) animációs dokumentumfilm, ahol Folman a saját emlékeit keresi, kutatja. Elbeszélget régi bajtársaival, háborús veteránokkal, hogy kitisztuljon számára a kép. A kép, melyet nem szeretne vélhetően egyetlen izraeli sem tisztán látni.
A libanoni háború a közel keleti konfliktus hosszú, és keserves szakaszának az egyik legvéresebb állomása. Folman saját emlékeit filmesítette meg, pontosabban dokumentálta 
azt a folyamatot, ahogyan visszanyerte emlékeit a sabrai és shatilai vérengzésekkel kapcsolatosan, melyeket személyesen élt át. Felkereste egykori cimboráit, hátha ők többre emlékeznek, ám egyikük sem volt jelen akkor, csak a saját történeteiket tudták elmesélni Folmannak. Miután összeállt a kép, Folman animációs filmként örökítette meg az eseményeket. A grafika a magyar nézőket a Nyóckerre emlékeztethti, hiszen hasonló technikával készült ez a film is. Látványban egyáltalán nem marad el a hagyományos filmketől, kifejezetten megindító és látványos, színes képeket láthatunk, gondolok itt most a visszatérő látomásra a lehullő jelzőfényekkel, vagy a kaotikus jelenetek a háborúban.
A film egy háborúellenes üzenet Folmantól, aki nem félt a világ elé tárni Izrael bűneit a libanoni eseményekkel kapcsolatosan, ahol a katonai felsővezetés szemrebbenés nélkül tűrte, hogy a libanoni keresztény telepesek népírtást hajtsanak végre a szintén libanoni palesztinokon. Folman üzenete világos: egy nép, mely átélt egy holokausztot, nem hunyhat szemet népírtás, koncentrációs táborok felett. Az eredeti cím ( Vals im bashir- Waltz with Bashir) Keringő Bashirral az akkori politikai helyzetet fejezi ki, kimondottan egy szimbolikus jelenet nyomán született ez a cím: az egyik katona táncolva, őrülten keringőzve lövi a Bejrúti épületből tüzelő palesztin gerillákat, miközben az épületen több emeletnyi nagyságú Bashir-kép lóg le. (Bashir Gemayel megválasztott libanoni keresztény elnök; három héttel később merénylet áldozata lett)
A film egyik érdekessége a dokumentarista jelleg, Folman beszélgetéseit a veterán bajtársakkal tényleg rögzítette, és a hangfelvételek alá animálták az eseményeket. További különlegesség, hogy a félig vizionált múltbéli flashbackek alatt nincs párbeszéd, egyedül az aktuális mesélő kommentárja. Színészi alakításról így nem igen lehet beszélni, hiszen mindenki úgymond magát szinkronizálja, ám ez esetben talán az is helytálló lenne, ha azt írnám: mindenki hangját a maga animált figurája személyesíti meg. A film zenéje is igen remekre sikerült, a kevés komponált zene mellett egyrészt autentikus 80-as évekbeli discozene szól, másrészt szinte már pofátlanul szarkasztikus rockszámok.
Összességében a film egy üdítő unikum mind történetileg, mind dokumentum kategóriában, mind pedig animációs kategóriában. Egyetlen hibája volt: nem volt olyan erős, mint az Okuribito, így csak Golden Globe-ig futotta. Folman viszont kétségtelenül az izraeli Michael Moore lett.
| Történet | | 90 |  | 8,1 |  | 96% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
