Tovább haladván a megkezdett úton, ezúttal az Entre les murs, azaz Az osztály című filmet tekintettük meg, melynek rendezéséért Laurent Cantet elnyerte az Arany Pálma-díjat Cannesban, és persze a legjobb külföldi film kategóriában is megméretett az Oscar gálán. Egy párizsi középiskolában egy olyan osztályt követhetünk nyomon egy tanéven keresztül, ahol különböző származású és etnikumú gyerekek tanulnak, ami kellően sok konfliktusforrást hordoz magában. A történetet pedig a főszerepet játszó Francois Bégaudeau írta saját feljegyzései alapján. Ítélet a továbbiakban.
Párizs külvárosában tanít Francois Marin francia tanár, aki osztályfőnök egy 15 évesekből álló nyolcadikos osztályban. A tanévet végigkövetve az ő és osztálya kapcsolatát, konfliktusait követhetjük nyomon (villámgyorsan megjegyezném, hogy Michelle Pfeiffernek
nehezebb dolga volt). Az elenyészően ritkás történet főszálának talán Souleymane, a mali bevándorló család sarja és a tanár konfliktusát tekinthetjük. Ami nagyon érthetetlen, hogy a film nem keres megoldásokat, és csak felületesen tapogatózik a témában. Felveeti a faji, etnikai, kultúrális, vallási különbségeket ám nyitva hagyja szabadon és meg sem próbál rá választ keresni. A történet mivolta lényegében abból áll, hogy dokumentarista stílusban követjük nyomon vagy a tanórát, vagy a tanári szobát, de az iskolából el sem mozdul a történet, holott például talán érdekes lett volna Marin tanár úr, netán egy-két nehezebb helyzetű gyerek otthonába is belelátni.
Szintén negatívumként kell megemlíteni, és az élvezhetőség rovására írni, hogy a semmitmondó, hosszú percekig tartó jeleneteknek nem sok értelme volt az olyan dialógusokkal, mint például a terhes tanárnő kijelentéseinél, hogy reméli olyan intelligens lesz a gyermeke, mint a kínai Wey. Akinek a története szintén csak említve volt. Sajnos az osztályteremben is általában felszínes, felületes témákat említettek, csak elvétve voltak mélyebb dolgokat érintő témák. Most őszintén. Kit érdekel egy bevándorló fekete fiú önéletrajza, hogy ő utálja a gótokat, meg deszkásokat, de szereti a Vészhelyzetet?
Pozitívum a színészi alakítás. Francois Bégaudeau-n kívül lényegében csak amatőr színészeket láthattunk, de viszont hitelesek voltak, ahol éppenséggel nem antirealisztikus párbeszédek folytak. A zenét sajnos említeni sem lehet, mert nincs. Egyáltalán semmilyen. Összességében ez egy olyan film, aminek jó az alapötlete, csak egyszerűen nem hajlandó mélyen bleemenni a témákba, amibe pedig belemegy, abból gyorsan ki is hátrál, mintha féle, hogy valamilyen tabut érint. (Például Wey famíliájával foglalkozó szállal mi lett?) Szóval ez így számunkra elég kevés volt, láttunk már hasonló témákat érintő, de sokkal összeszedettebb és komolyabb alkotást. Annak ellenére, hogy a Vals im Bashir még hátra van, nyugodt szívvel jelentem ki ,hogy az öt legjobb külföldi jelölt között ez a leggyengébb láncszem.
| Történet | | 61 |  | 8,0 |  | 97% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
