Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Többször írtunk már az Inception, azaz Eredet című közelgő thrillerről, mely tömören arról szól, hogy mi lenne, ha a gondolataink, azaz az agyunk lenne az események fő mozgatórugója, mi lenne, ha a gondolatunkkal irányíthatnánk az eseményeket, vagy éppen elrejthetnénk benne értékes információkat. A filmet Christopher Nolan, A sötét lovag rendezője jegyzi. Az igen meggyőzően sikerült előzetesek a szemnek is igen kellemes szórakozást ígérnek, persze vegyük hozzá, hogy IMAX-ben is bemutatják a filmet. Ezúttal a szinte már kötelezőnek nevezhető karakterposztereket mutatjuk be, melyeken a film néhány főbb karkaterét ismerhetjük meg. Nem is kevés, egészen pontosan hét darab készült belőlük. Sorban: Leonardo DiCaprio (Cobb) az eredeztető, Ellen Page (Ariadne) az építész, Tom Hardy (Eames) a kovács, Joseph Gordon-Lewitt (Arthur) a kulcsember, Marion Cotillard (Mal) az árnyék, Ken Watanabe (Saito) a túrista, és Cillian Murphy (Fischer) a jel. Michael Caine és Tom Berenger ugyan nem kapott posztert, de egy említést bőven megérnek ők ketten is. A premier hazánkban július 22-én várható. Ugrás után megtekinthetők a plakátok.

Címkék: inception

A 20th Century Fox újabb háromdés animációs filmet terít elénk, igaz csak jövő húsvétkor. A kivitelező nem más, mint a blue Skye Animation stúdió, akik a Jégkoraszkot, a Horton hears a Who-t, és a Robotokat is jegyzi. Addig is íme, az első előzetese a Rio című vidám, színpompás animációnak. A film középpontjában Blu áll, aki egy hím arapapagáj. Természetesen fogságban él, egy minnesotai kalitka lakója. Egy napon Blu megtudja, hogy szilárd hite ellenére, nem ő fajának utolsó példánya, ráadásul tojóról van szó, úgyhogy elszökik és a napos brazil turistaparadicsom, Rio de Janeiro felé veszi az irányt. Erős túlzás persze azt állítani, hogy szerelem alakul ki első látásra a két papagáj között, mivel Rio háziasított mivoltánál röpképtelensége lesújtóbb csak. Jewel, a nőstény vad, tüzes, és pompásan repül. Mégis úgy alakul, hogy együtt kénytelenek életük kalandjára vállalkozni, eközben persze mókásabbnál mókásabb karakterekkel találkoznak a szamba fővárosában. A továbbiakban megtekinthető az első ízelítő.

Címkék: trailer animáció

2010 huszonegyedik hétvégéjén deübált az Egyesült Államokban Shrek 4. kalandja, a marketingkampány végén The Final Chapterként reklámozott Shrek Forever After, amelyet a magyar mozik Shrek a vége, fuss el véle címmel jólius 8-tól vetítenek majd. A film, amelyben Shrek egy alternatív világba kerül a gonosz Rumpelstilskin ténykedése miattt, 71,3 millió dolláros három napos bevételével messze elmarad a Harmadik Shrek 121,6, de a második rész 108 milliós eredményétől is. Annak ellenére, hogy a film rekord számú 3D-vásznon debütált és a bevétel 61%-a onnan folyt be, ez az emelkedettebb jegyárak miatt látogatottságban mégis több, mint 50%-os visszaesést jelenthet az előző epizód nyitóhétvégéjéhez képest.

Címkék: box office

Megérkezett a DreamWorks Animation műhelyéből kikerülő legújabb animációs vígjáték, a Megamind első előzetese. A szuperhősöket, de de főleg Superman történetét kifigurázó filmben két csecsemőt indítanak el egy pusztulásra télt naprendszerből a Föld felé. Az egyikük, aki szuperképességekkel rendelkezik, Mega Manként védelmezi a Földet, a másikuk pedig az elpusztításával próbálja kivívni a Megamind névhez illő tiszteletet. Egy nap azonban Megamindnak véletlenül sikerül megölnie nemezisét, így élete céltalanná válik. A gonosztevő úgy dönt, hogy létrehoz egy új szuperhőst, Titant, akivel majd a harcot. Az új kreálmány azonban a terveivel ellentétben inkább pusztításra használná képességeit, így életében először, Megamindra hárul a Föld megmentésének feladata. Megamindnak Will Ferrel kölcsönzi a hangját, a rövid életű Metro Man Brad Pittként szólal meg, a megmentésre szoruló kotnyeles riporternő szerepében Tina Fey, Titanként pedig Jonah Hill hangját hallhatjuk majd. A háromdinemziós formátumban is elérhető film november 5-én debütál az amerikai mozikban, Magyarországra pedig várhatóan, a több európai országhoz hasonlóan decemberben érkezik majd.

Címkék: trailer animáció

Viszonylag fordulatos és izgalmas, ám mindenképp felettébb hangulatos Romero-remake került a mozikba egy kisvárosról, ahol az ivóvízbe került szennyeződés kifordítja önmagukból az embereket, és eszetlen élőhalottként gyilkolják egymást. Ogden Marsh a csendes, nyugodt, törvénytisztelő kisváros pillanatok alatt egy kihalt, kaotikus és rendszertelen szellemvárossá változik, miközben a kíméletlen hadsereg és a félzombi őrültek is tizedelik az épen maradt lakosságot. Hangulatos jelenetek színesítik a filmet, melyek olykor mosolyra fakasztanak, olykor pedig a vért is megfagyasztják a nézőkben. A tébolyultak (The Crazies) egy kellemes kikapcsolódást ígérő klasszikus stílusú horrormozi.

Címkék: kritika horror

Az év huszadik hétvégéje új kihívót hozott a Vasember folytatása ellen. Ridley Scott és Russell Crowe újabb közös történelmi drámája, a Robin Hood azonban a toplista második helyén nyitott. A legendás figura történetének sokadik filmes feldolgozása ennek ellenére a várakozásoknak megfelelően, 37,1 millió dollárt hozott az első három nap alatt, ami jóval erősebb, mint Scott 2005-ös Mennyei királyságának eredménye és az inflációtól eltekintve a Gladiátor eredményét is túlszárnyalja. A felmérések szerint a nézők 56%-a volt férfi és a film leginkább a 30 év feletti nézőket érdekelte.

Címkék: box office

Bő egy hónap van hátra az amerikai bemutatójáig a Jonah Hex című western-képregény adaptációnak. Nem régen jelent meg az első előzetes, melyből ízelítőt kaphattunk a film stílusából, és láthatuk a szereplőket is. Most az egyre inkább elterjedő karakterposzterek következnek, melyek manapság szinte kötelezően jönnek egy-egy nagyobb költségvetésű film reklámozásánál. A jonah Hex kapcsán négy ilyen plakátot tekinthettek meg. A címszereplőt, a sebhelyesarcú bosszúállót Josh Brolin alakítja. A dúskeblű Megan Fox a saloonok regionális sales managere, melyet néhány évtizeddel ezelőtt még kurtizánnak, prostituáltnak, vagy még málogatottabb jelzőkkel hívtak, és Jonah Hex segítőjének szegődik. Quentin Turnbullt, Jonah egyik esküdt ellenségét John Malkovich kelti életre. Turnbull Jonah legjobb barátjának az apja, majd a polgárháborúban fia halála miatt Jonah-t okolja a történtekért és bosszút esküszik érte. A negyedik karakter a Michael Fassbender által megformált Burke, aki Turnbull pszichopata tetovált jobbkeze.  

Elképesztő, szavakkal nehezen kifejezhető előzetes tűnt fel a világháló kifürkészhetetlen útjain, ugyanis egy, talán a zs-kategóriánál is lentebbi produkcióval örvendeztet meg minket szeretett mexikóink, Danny Trejo, amit magunk sem értünk, hiszen címszerepet kapott egy Rodriguez-filmben, az új Predatorban is főszereplő-jelleg, szóval nem értjük ezt hogy és miért. Vagy csak egyszerűen a cimborája a rendező úr, aki filmes celeb-wannabe, és Danny sajnálatból elvállalta? A nemes egyszerűséggel Vengenance (Bosszú) címre hallgató film egy zsaruról szól, aki az igazságtalanul kiszabott börtönbüntetés után elhatározza, hogy megbosszulja kis feleségének és lányának meggyilkolását. A történet egyszerű, mint egy bordásfal, amiért ajánlani tudjuk, az mégis a lenyűgöző látvány és kameramunka, a hatásos párbeszédek, és közhelyesen hatásvadásznak véletlenül sem nevezhető mondatok ("The last thing you gonna see"), továbbá a hiteles, egyedi és Oscar-gyanús színészi játékok miatt. Ki látta már Danny Trejót sírni? Hát mi sem! Ron Perlman, már csak benned bízunk! Ja, és a pap szerepében a féldolláros rapper, 50 cent tetszeleg... és hogy meddig kell erre a műremekre várni? Az Egyesült Államokban november 11-én mutatják be, de nehezen elképzelhető, hogy mozikba viszik.

Címkék: humor trailer

Néhány évvel ezelőtt egy megrögzött film- és Star Wars-rajongó apuka, Rick Russo, AT-AT birodalmi lépegetővé alakította át újszülött fia, Reed babakocsiját. Rick 30-40 órát töltött az átalakítással, és a részletekre is figyelt, így a lépegető egyik lábán egy széttaposott Snowspeedert is magával vonszol, a lázadók még megmaradt járművei pedig a baba feje fölé erősítve keringenek. Apa és fia így látogatták meg közösen a különféle Star Wars-rendezvényeket, ahol egy ilyen babakocsi még a jelmezek mellett is kuriózumnak számít. A Tingamababy.com 2007-ben interjút is készített Rickkel, amely most a Slashfilm blog figyelt fel.

Címkék: humor

Ősszel debütál mozikban az Easy A című tinivígjáték, amelyben az eddig a szürkeségben elvesző gimnazista lány, Olive a pletykák és érdeklődés középpontjába kerül, miután meleg barátját kisegítve nyilvánosan azt színleli, hogy vele vesztette el a szüzességét. Az éppen a tananyag részét képező A skarlát betű nyomán úgy dönt, hogy az esetet ugródeszkának használja ahhoz, hogy feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán és egy kis pénz is keressen, így képzeletbeli szolgáltatásait felajánlja az iskola többi rászoruló diákjának is, sőt egy nagy A betűt viselve jelzi új státuszát. A címszereplőt Emma Stone alakítja, szüleiként Stanley Tucci-t és Patricia Clarkstont láthatjuk, de feltűnik a filmben Malcolm McDowell, Lisa Kudrow és Thomas Hayden Church is. A vígjáték szeptember 17-én kerül az amerikai mozikba.

Címkék: humor trailer

Hamarosan a mozikba kerül Shrek történetének utolsó fejezete, a Shrek Forever After, amit nemrég a The Final Chapterre kereszteltek át, és a magyar mozikban Shrek a vége, fuss el véle címmel fut majd. A film alkotói egy összeállításban beszélnek a negyedik történetről, amelyben a gonosz Rumpelstiltskin ármánykodása miatt, Shrek egy alternatív világban találja magát. Megszólalnak a figurák eredeti hangját adó színészek is, köztük Mike Myers, Cameron Diaz és Eddie Murphy, valamint az újonc John Hamm és Craig Robinson is. Megnézhetünk két egybefüggő jelenetet is, amelyben Shrek a Rumpelstiltskin ellen lázadó ogre törzsnél vendégeskedik, akiknek vezetője nem más, mint a harcos amazon, Fiona. A negyedik Shrek-epizód május 21-én kerül az amerikai mozikba, Magyarországon pedig július 8-tól lesz látható.

Címkék: animáció shrek

Megérkezett a thriller és sci-fi elemeket is felvonultató romantikus dráma, a The Adjustment Bureau első előzetese. Matt Damon alakítja a sikeres Davidet, akit már csak egy lépés választja el attól, hogy bekerüljön az amerikai szenátusba, ám amikor megismerkedik egy Elise nevű balerinával, teljesen felborul eddigi élete. Közbelép egy titokzatos társaság, amely mindent megtesz, hogy David és Elise útjai külön váljanak, mivel David számára más sorsot jelöltek ki. Davidnek így arról kell döntenie, hogy elfogadja a végzetét vagy mindent kockára téve a saját útját követi. Elise szerepében Emily Bluntot láthatjuk, de mellette feltűnik még Terrence Stamp, valamint az eddig főleg a televízió világából ismert Daniel Dae Kim és John Slattery is. A film szeptember 17-én debütál az Egyesült Államokban, de egyes európai országokban már nyár végén a mozikba kerül majd.

Címkék: trailer

Cotton Marcus tiszteletes éveken át szabadította meg a hívőket pénzüktől, akik úgy hitték, hogy valamely rokonukat az ördög szállta meg, holott csak némi őrültségről, zavarodottságról volt szó. A tiszteltesnek elege lett a hazugságból és csalásból, és úgy döntött, hogy a soron következő eset lesz az utolsó "ördögűzés". Ő és csapata elhatározza, hogy videón dokumentálják az esetet egyfajta vallomásként, ám arra ők sem gondoltak, hogy mivel állnak szemben. A Sweetzer-farmra érvén a vidéki Louisianába az élő terrort és rettegést tapasztalhatják meg, a falak vérben úsznak, a farmer lánya, Nell pedig valóban démoni megszállás alatt áll. Visszakozni persze késő, szóval a tiszteletesnek és a filmes csapatnak meg kell küzdenie az előttük álló kihívással, de egy biztos, a rózsafüzér ide kevés lesz...

Címkék: horror hamarosan

Nyakunkon a Ridley Scott által rendezett Robin Hood bemutatója, a stúdió pedig még egy utolsó próbálkozást megejtett, hogy meggyőzze az eddig semlegesnek mondható nézőket, akik nem döntötték el, hogy megtekintik e a mozikban a nyilakkal lesújtó igazságosztót. A mostani előzetes egyértelműen a látványra és a különböző érzékszervekre ható effektekre ment rá, ugyanis a pörgős, akciós csatajelenetek mellett hangos zene is hallható. A film címszerepét a szomorútekintetű Russel Crowe játsza majd el, de találkozhatunk még Cate Blanchettel, Max von Sydow-val, Mark Stronggal. Notthingham főbíráját Matthew MacFayden alakítja, akit nem akarunk már látatlanban lehúzni, de ember (színész) legyen a talpán, ha lemossa Alan Rickman '92-es alakítását.

Címkék: robin hood

Aki látta, bizonyára szívesen emlékszik vissza a Becstelen Brigantyk húszperces nyitójelenetére, melyben Hans Landa ezredes faggatja monsieur LaPetite francia mezőgazdászt arról érdeklődvén, hogy a környékbeli zsidók hova tűntek. A jelenet egyre csak fokozódik, az izgalom pattanásig lett benne feszítve, köszönhetően elsősorban Christoph Waltz kiváló játékának, amin a tenyérbemászó sznob náci tisztet alakítja. A collegehumor.com oldalon találtunk egy ritka jól sikerült paródiát a jelenethez, melyben nem csak hogy hasonlítanak a srácok a színészekre, de még utánozni is jól utánozzák őket. Természetesen mivel paródiáról van szó, nem az eredeti párbeszéd zajlik le, hanem sokkal inkább Landa kifinomult nyelvérzékére mentek rá a készítők, aki minden egyes angol nyelvtani hibába beleköt, mígnem végül ő is vét egyet. A videó megtekintéséhez nem, de a megértéséhez kell némi angoltudás.

Címkék: humor inglourious basterds

süti beállítások módosítása