A 2010-es Comic-Con alkalmával jelentek meg a Zöld lámpás, azaz Green Lantern első jelentősebb karakterposzterei, amelyekből kettőt-kettőt egymás mellé helyezve rajzolódik ki a hős, Hal Jordan birtokába kerülő, földöntúli erőkkel rendelkező gyűrű szimbóluma. Az első két poszteren a címszereplőt alakító Ryan Reynolds, és filmbéli partnerét, Carol Ferris-t alakító Blake Lively látható, Zöld lámpás esküjének első mondata mellett. Az utóbbi két képen pedig a Zöld Lámpás főellenségeit, a hős korábbi mentorát, Sinestrót és Hector Hammondot megformáló, Mark Strong és Peter Sarsgaard néznek ránk fenyegetően.
Frusztráció, vér és gyermekvámpír a Let Me In előzetesében
2010.07.28. 18:25 |Új, felnőtteknek szánt előzetest kapott az ősszel az amerikai mozikba érkező Let Me In, amely a 2008-ban nagy kritikai sikert aratott svéd Låt den rätte komma in (Engedj be! - Let The Right One In) remake-je, illetve az alapját képező azonos című regény egy másik feldolgozása. A történet az iskolában rendszeresen zaklatott, visszahúzódó, 12 éves Owenről (eredeti nevén Oskar) szól, akinek figyelmét felkelti a szomszédjába költöző vele egykorú Abby (Eli), akiről kiderül, hogy vámpír, de ennek ellenére különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Abby-t a Kick-Ass Hit-Girlt alakító Chloe Moretz, Owent Az útban (The Road) megismert Kodi Smit-McPhee, Abby gondviselőjét, pedig Richard Jenkins játssza. A filmet a Cloverfieldet is jegyző Matt Reeves rendezi, aki maga írta a remake forgatókönyvét is, és saját bevallása szerint sokat konzultált a svéd film és a regény eredeti írójával, John Ajvide Lindqvisttel. Az eddigi előzetesek tanulságaként számos jelenet és történeti elem a megszólalásig hasonlítani fog a svéd alkotásra, azonban mély nyomot hagyó befejezés, az alkotók szerint, ezúttal egy kicsit máshogyan fog lezajlani. Az amerikai változat október 12-én debütál az Egyesült Államok mozijaiban.
Címkék: trailer let me in
Box Office: 2010 30. hétvége
2010.07.26. 08:30 |Az év harmincadik hétvégéje ismét mozgalmasan telt az amerikai mozipénztáraknál, és a összes bevétel mintegy 8%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét. Habár Christopher Nolan és Leonardo DiCaprio közös munkája, az Eredet uralta ezúttal is a toplista első helyét, az Angelina Jolie nevével fémjelzett Salt sem nyitott roszzul, amit Magyarországon Salt ügynök címmel augusztus 12-től lesz látható. Az összeesküvés miatt menekülni kényszerülő CIA-ügynöknő körül forgó 110 milliós költségvetésű akciófilm 36,5 millió dollárt hozott az első három nap alatt, amivel a hétvégi toplista második helyét szerezte meg.