Az év tizedik hétvégéjén debütált az esztendő első, valóban sokak által várt filmje, az Alice Csodaországban, amely márciusi rekordnak számító 116,1 millió dolláros hétvégi bevétellel röpítette magát az amerikai jegybevételi toplista élére. Tim Burton és Johnny Depp hetedik közös alkotása, amelyet a nézők több mint 70%-a háromdimenziós formában tekintett meg, ezzel mindössze három nap leforgása alatt az eddig legtöbbet hozó 2010-es filmmé vált. A 200 milliós költségvetésből készült Alice in Wonderland a 94 millió dollárra rúgó nemzetközi bevételével együtt máris 210,3 milliós összbevételnél jár. A hétvége összbevétele 68%-kal haladta meg az előző év azonos adatát, amihez akkor a Watchmen debütálása is nagyban hozzájárult.
Oscar 2010
2010.03.08. 01:51 |A tavalyihoz hasonlóan tehát idén is élőben posztolunk a legrangosabb díjátadóról a filmszakma berkein belülről, az Oscar-gáláról. Az idei sorban a 82. ilyen díjkiosztó lesz. Avatar, nem Avatar? Kik nyernek a színészektől, de minket például az animációs kategória is lázban tart, hogy vajon kik sikerül-e megverni a Fel!-t? A sztárok és alacsonyabb kategóriás hasonszőrű társaik felvonulnak a vörös szőnyegen, és szép lassan a terembe csordogálnak, hogy kezdetét vegye a műsor, melyre már csak perceket kell várni. Kávét, fekete teát, netán egynehány dobozka sört, vagy egy finom üveg bort tessék előkészíteni, mindjárt kezdünk.
Címkék: díjátadó
Forró na'vi szex (18+)
2010.03.08. 01:40 |Hamarosan kezdődik a gála, mi is nemsokára elindítjuk az élőben frissülő posztot, ám eközben találtunk valamit, amiről úgy éreztük érdemes megosztani. A gála egyik legesélyesebb filmje, az Avatar egyik, eddig még nem látott képsorait fedeztük fel. Tudvalevő, hogy a kedvezőbb besorolás miatt Cameron kihagyta a szexjelenetet az Avatarból. Persze a DVD-n rajta lesz, mi viszont megtaláltuk. Természetesen nem az eredeti jelenetről van szó, hanem egy igen vicces rajzolt videóról. Angolul kevésbé tudóknak a lényeg: Neytiri és Jake kölcsönösen látják egymást, úgyhogy jönnie kéne az elkerülhetetlennek. A probléma az, hogy mindketten másként gondolkoznak a testi együttlétről, hiszen míg Neytiri a hajkorona végén lévő kis érzékszervével játszadozna, addig Zsék Szuli földi mivoltát nem levetve hagyományos közösülésre vágyik. Sajnos Avatar testében nincs is túl sok lehetősége, hiszen legnemesebb szerve ebben a formátumban levesfelszívó szerv. De persze azért megtalálják a módját a koitusznak.