N
em lehet szó nélkül hagyni Martin Scorsese és Leonardo Di Caprio legújabb közös produkcióját, és nem csak azért nem, mert a jól összeszokott színész-rendező páros, a mostanság nagyon népszerű író, Dennis Lehane egyik sikeres regényét, a Viharszigetet (Shutter Island) dolgozta fel, hanem azért sem, mert mind ezt olyan formában tette, ami méltó Lehane eddigi filmes adaptációihoz (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) is. Scorsese urat természetesen nem kell félteni, a mester ezúttal sem hazudtolja meg magát, és most egy kő kemény pszicho-thrillerrel, egy valódi idegborzoló mozival ajándékozta meg rajongóit. Di Caprio hozza a tőle elvárt profi alakítást, de talán itt még annál is többet mutat meg az eddig ismeretlennek tűnő, rejtett tehetségéből. Aki még nem nézte meg a filmet, az rohanjon a mozi pénztárakhoz, mert ezt széles vásznon érdemes végigizgulni.
A két rendőrbíró, Teddy (Leonardo Di Caprio) és Chuck (Mark Ruffalo)egy istenháta mögötti kis szigetre érkezik, hogy kinyomozza az itt fekvő elmegyógyintézetből titokzatos módon eltűnt nő hollétét. Természetesen az egész nem ennyire egyszerű, mert ahhoz, hogy nyomozni tudjanak, ki kell hallgatniuk az intézet igazgatóját (Ben Kingsley) és természetesen a többi elmebeteg rabot is. Valamint főhősünket nyomasztó rémálmok és emlékképek gyötrik a múltból. A történet egy pontján pedig Teddy nem hogy elveszíti a hidegvérét, de talán még őrültebbnek is tűnik,mint az összes többi páciens. A legizgalmasabb jelenet egyike az, amikor az egyébként is tengeri betegséggel és migrénnek küszködő Teddy kihallgatja az egyik őrültnek nem igazán látszó rabot, majd türelmét elvesztve egy grafit ceruzával firkál a jegyzetfüzetébe. Az ifjú színésznek már nem igazán mondható Leo hihetetlen, de telitalálat volt. Olyan precizitással, mondhatnám, őrülten jól hozza a figurát, hogy egy percig sem kételkedünk benne. Az általa alakított "nyomozó" sorsa lebilincselően izgalmas, nem csupán, mint karakter, de mint színészi kihívás is. És igen, ez a film egyik nagy sikerének titka.
A rendező egy riportjában elárulta, hogy azért szeret Leonardóval dolgozni,mert nemhogy fél szavakból megértik már egymást (negyedik közös filmjük után nem is csoda), de azért is, mert egy apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Scorsese előző színész kedvencénél (Robert De Niro) egészen másfajta összhang volt az, ami megalapozta a sikeres koprodukciót. De ne feledkezzünk meg a többi szereplőről sem, hiszen Michelle Williams, Ben Kingsley, Max von Sydow, Emily Mortimer, vagy akár a Watchmen Rorschach-ját is már kitűnően alakító Jackie Earle Haley is szükséges volt ahhoz, hogy egy minden szempontból remek produkció kerüljön végül az asztalra.
Természetesen nem feledkezünk meg a hihetetlen, Hitchcocki zenei aláfestésről sem. Már az első pillanattól kezdve, mikor megpillantjuk a kompról a kísérteties szigetet, már akkor az agyunkra megy ez az őrjítő "zaj". Hihetetlenül hatásos, idegesítő, de hatásos. Talán éppen az volt a lényeg, hogy mi nézők is egy olyan idegállapotba kerüljünk, ahol nem tudni mi a valóság és mi a képzelet. Hogy a székünkben ülve egy röpke két órára mi is legalább annyira őrültek legyünk, hogy végül az idegeinken való táncolástól ne jöjjünk rá, már a történet fordulópontja előtt az igazi valóságra. Az igazságra, ami ez esetben nem odaát keresendő, hanem idebent. Benn az elme legsötétebb zugában, ahol az egész Viharsziget játszódik.
Ahhoz, hogy ne lőjük le a poént (egyrészt senkinek nem ajánlom, hogy a film előtt olvassa el a könyvet, mert a mozi hűen tükrözi vissza a könyvbéli hangulatot) sajnos nem árulhatunk el sokkal többet, de aki egy valóban értékes és profi alkotást szeretne látni úgy, hogy még élvezi is a látottakat, az semmiképpen ne hagyja ki a Viharszigetet. Természetesen ehhez nyitottnak kell lenni egy valódi elmebeteg, paranoia-mozira, de aki elég befogadó személyiség, az olyan élménnyel mehet haza, ami után nem fogja sajnálni, hogy rászánta magát, hogy megtekintse a nyomasztó filmet.
| Történet | | 82 |  | 8,1 |  | 67% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
