Megérkezett a nyár végén mozikba kerülő The Switch című vígjáték első előzetese, amelyben a két jó barátot alakító Jennifer Aniston és Jason Bateman bonyolódnak különös helyzetbe. A a napjaink New Yorkjában játszódó történetben a 40 éves, egyedül élő Kassie úgy dönt, hogy ideje gyereket szülnie, és ehhez az ideálisnak tűnő spermadonor segítségét kéri. Legjobb barátja, a kissé őrült Wally azonban titokban kicseréli a fiolát, amire csak hét év után derül fény, mikor Kassie-vel újra összehozza őket a sors. A nő oldalán pedig már ott bukdácsol aranyos, ám kissé őrült fia. A főszereplő páros mellett Juliette Lewis, Patrick Wilson is feltűnnek egy-egy mellékszerepben, valamint a filmek világában az utóbbi években szinte már ritkaságnak számító Jeff Goldblum is megjelenik. A film augusztus 20-án debütál az amerikai mozikban.