Disney neoklasszik New Orleans mocsaraiban

Az én korosztályom gyermekkorának meghatározó élménye a Disney rajzfilmek (szigorúan csak a bűbájos Nils Holgersson után) voltak. Abban a korszakban nőttünk fel, amikor a kilencvenes években évről évre jelentek meg az újabbnál újabb rajzolt Walt Disney mesék. Az Oroszlánkirály sikere óta viszont képtelen volt a stúdió reprodukálni bármi megközelítő eredményt is, aztán meg jöttek a kétezres évek, és a számítógépes animációk érája. Ezzel egy időben a hagyományos kézzel rajzolt filmek szép lassan teljesen eltűntek. A Disney azonban a megannyi 3d-s animáció mellett azt a bátor húzást hozta meg, hogy megpróbálja megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen is volt a régi klasszikus "egészestés" Disney-rajzfilm. A hercegnő és a béka a maga jó és rossz tulajdonságaival tökéletesen ellátta a rá bízott feladatot, és még azt is megtapasztalhattuk, hogy a Disney-nél is képesek haladni a korral.

A történet az ötvenes évek New Orleans-ében játszódik, akkor, amikor a Jazz dübörgöt az utcán, bárokban, sőt, még a folyami sétahajókról is. Tiana szegény afro-néger felszolgálólány, akinek élete álma, hogy saját éttermet nyisson. Barátnője Charlotte gazdag, és éppen a városba érkező Naveen herceg lánykéréséről áhítozik. A szokásosan jóképű herceget persze a szokásosan genyó voodoo-mágus Facilier békává változtatja, és ráadásul, véletlenségből Tiana is varangyizálódik. Innentől kezdve együtt indulnak el a mocsárban, hogy megkeressék Odie mamát, aki képes megmondani, hogy miként változhatnak vissza emberré. Útjuk során sok furcsa, és érdekes állattal és emberrel találkoznak, és naná, hogy egymásba szeretnek.

Leszámítva a szokásosan kliséhalomból álló alaptörténetet, és a szokásosan nyálas, giccses és vérlázítóan boldog végkifejletet egészen szórakoztató, és (félig) felnőtt fejjel is emészthető és élvezhető rajzfilmet sikerült összedobnia a Disney-nek. Az eleje unalmas, vontatott, majd a huszadik perc környékén, amikor békává változik a két főhős, felpörögnek az események, és viccesebbnél viccesebb karakterekkel találkoznak a mocsárban. Elsőnek például Loius, a jazz-addikt alligátor veti magát az útjukba, aki szintén szeretne ember lenni, hogy együttesben zenélhessen. Aztán itt van Ray, aki szentjánosbogár, a redneck countryzenész család sarja, akinek nagyjából megegyezik a fogai száma a szárnyaiéval. Az egyik legviccesebb karakter lett ez a pici kis világító bogár, igazi gyöngyszeme a filmnek.

Akik viszont megkoronázzák a mocsári eseményeket, az a három békavadász. Hozzájuk képest Ray egy elit-tőzsdeügynök, ez a három karakter elképesztően buta nagy motyogós, furkó farmer lett, de lehet rajtuk nagyon röhögni legalább. Charlotte-nak a második megjelenésénél atomot akartam dobni, de ez a készítőket dícséri, hiszen ügyesen alkották meg az irritálóan harsogó úrilány karakterét. Odie mama  pedig a mindenki szenilis szomszéd nénije. A vak, fekete, voodoo "papnő" is egy külön kis show-t kapott hűséges és lojális kis pitonkájával együtt. Facilierben annyi az újdonság, hogy fekete mágiát használ, de ugyanolyan köcsög, mint a töbi Disney-rajzfilm gonosztevője.

Fejlődőképes a stúdió, ugyanis immáron képes olyan elemeket és szófordulatokat is betenni egy rajzfilmbe, amiket mondjuk húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ami egy Disney-rajzfilmből nem maradhat ki, a zene. Emlékezzünk, hogy a már említett Oroszlánkirálynak egyik erős bástyája volt a zene, igaz azt Elton John és Hans Zimmer közösen dobta össze. Itt is igen kellemes jazz-muzsika szól, látványos, és vicces effektekkel, táncokkal és egyéb fantáziadús elemekkel megspékelve, ám a magányosabb, érzelmesebb és lassabb betétdalok sajnos nem lettek elfeledhetetlenül dallamosak, noha a zenéért az Oscar-díjas Randy Newman felelt.

Összességében csak jót tudunk szólni a filmről, ugyanis aki beül egy Disney-re, az igenis számoljon annak a lehetőségével, hogy megkapja a nem kívánt mennyiségű gicset, és mindemellé a "szerelem legyőz mindent" bullshitting tanulságot is, ugyanakkor el lehet lazulni, és lehet szórakozni, mert kedvesen vicces, és egyszerű karaktereket helyeztek benne pellengérre. Egyébként pedig a korrajz, a város hangulata is eléggé el lett találva, valamint az akkori társadalmi viszonyokat is egész ügyesen bemutatja. A Disney célja igenis az volt, hogy saját magát éltesse egy kicsit, hogy bizony, ilyen is volt, és jó volt, de teljesen más mai szemmel nézve. A stúdió meg akarta mutatni a mostani gyerekeknek, és az akkori gyerekeknek is, hogy bizony milyen is volt a hangulata, atmoszférája egy rajzfilmnek, akkor, amikor még a gyerekek is ártatlanabbak és naivabbak voltak. Szóval Isten hozott újra köztünk régi-új klisés Disney!
 

Történet	60	75	7,8 84%
Alakítások
Rendezés	75
Látvány & hang	85
Zene	80
Összhatás	75