Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A következő Jackass film eljövetelének tényét hallva könnyen megeshet bármelyikünkkel, hogy bevásárlókocsiban ülő vadbarmokat kezdünk vizionálni, akik a hosszú lépcsőn végigbucskázva zuhannak egyenesen felénk. Ennek bekövetkezte a minap vált száz százalékig biztossá, ugyanis január 25-én kezdődik az agyament alkotás forgatása, melynek készítését olyan stúdiók vállalták magukra, mint a Paramount, vagy az MTV Films. Hogy mi ebben a vicc? Az hogy a készítők elmondása szerint a Jackass 3D a James Cameron által rendezett mestermű technikáját felhasználva érkezik majd, így a hülyeséget egy teljesen új dimenzióba próbálják emelni.

Ez persze több, mint kétséges, így csupán mosolyogva fogadhatjuk a világmegváltó terveket. Illetve nem szabad megfeledkeznünk a Cameron által használt Pace 3D-s kamera rendszerről sem, amely túl súlyos ahhoz, hogy egy ennyire energetikus, mozgásokra, esésekre nagy hangsúlyt fektető filmben is felhasználják. A Jackass következő részének rendezője Jeff Tremaine, a producer pedig ismét csak Spike Jonze lesz, a várható debütálás ideje pedig a 2010-es év ősze, a legnagyobb valószínűség szerint október közepe.
 

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr511611183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blood 2009.12.20. 21:00:23

Nem tök mindegy,hogy 2d vagy 3d???A lényeg,hogy ütős legyen mint az előzőek.

freddyD 2009.12.20. 21:16:54

Kezdjük ott, hogy vélhetően a magyar mozikban majd be sem mutatják, hanem egyből kiadják dvd-n. :( Mint az első két részt

xlac 2009.12.20. 21:40:51

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t: Tőled még soha nem olvastam pozitív hozzászólást szörnyen megkeseredett ember lehetsz!

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.20. 21:52:39

@xlac:

kevés jó dolog van az országban-világban

a jó amúgúgy sem képvisel hírértéket, így poszt sem születik róla

xlac 2009.12.20. 21:59:33

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:
Ebben van valami de ha folyton a negatívumokat nézed rád is átragad!

freddyD 2009.12.20. 22:15:34

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:
A Jackass vicces. A filmsznobok is nevetnek, csak nem vallják be, mert nem volna sikk

sqr 2009.12.20. 22:55:10

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t: nosza, legyél te az első, és posztolj a jó dolgokról! Ja, az nem megy, csak a fröcsögés?

A nevedről meg csak egyetlen dolog jut eszembe, Pintér Sándor.

Jackass.

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.20. 23:21:31

@sqr:

talán Keller úrnak sikerült egyetlen ügyet is feltárnia?

haha - nem baj, a szamárnak jó a száraz szekfű is rágcsálni, jó étvágyat (te szerencsétlen hülye)

peca1000 2009.12.20. 23:24:39

Amikor meztelenül rohangálva paint balloztak :)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.12.20. 23:58:51

Ezek csinálnak hányásból rántottát?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.12.21. 04:39:53

@HalivudEstevez: Igen.
Az szerintem mar inkabb mehetett volna valami bizar pornoba.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.21. 07:54:33

@freddyD: Nem is olyan nagy gond ez, hogy DVD-n jelenik meg. Oda is való...

blood 2009.12.21. 11:06:04

Sok itt a sznob,megkeseredett ember,de ilyeneknek is kell lennie nincs ezzel semmi baj.
süti beállítások módosítása