Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Miképpen hallani lehetett jó egy hónapja, Adrien Brody kapta a Robert Rodriguez producer felügyeletei alatt forgatandó Predators film főszerepét. Vélhetően rengetegen felvonták szemöldöküket a hír hallatán, hiszen Brody nem az a kifejezett akcióhős-jelleg. A film rendezője, Antal Nimród viszont egy interjúban elmondta, hogy mik motiválták a főszereplő kiválasztásánál, azaz miért az Oscar-díjas Adrien Brody-ra esett a választás harmadik hollywood-i filmjében.

Antal Nimród elmondta, sejtette, hogy ez lesz az emberek reakciója, de azt is tudta, hogy ha például egy Vin Dieselt választják, vagy bárkit, aki Schwarzi-szerű egy kicsit is, akkor azért fogják támadni őket. Adrien Brody egy zsoldost fog alakítani a predátorok bolygóján játszódó filmben, és ha megnézzük a most Irakban, vagy Afganisztánban szolgáló katonákat, Antal szerint ugyan ilyen testfelépítésűeket találhatunk.

Mostanában lecsengőfélben van úgyis a nyolcvanas években nagy divatú felfújt izmú akcióhősök kora, és inkább az emberszerűbb, vékony, izmos karakterek tűnnek fel akciófilmekben. Antalnak nekiszegezték a kérdést, hogy láthatjuk-e Schwarzeneggert cameo-ban, de a rendező elég sablonosan titokzatos választ adott: "majd az idő megválaszolja". Csak remélni tudjuk, hogy a Terminator Salvationben látotthoz képest kicsit jobb megjelenést kap.

Címkék: hírek predators

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr21565872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása