Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az év negyvennyolcadik hétvégéje, az amerikai Hálaadás ünnepe miatt valójában öt naposra nyúlt a tengerentúlon. Az új bemutatókat ennek megfelelően november 25-ére, szerdára időzítették. A Twilight második epizódja és néhány korábbi bemutató ellen azonban egyiknek sem volt sok esélye a kiemelkedésre. A legjobban közülük a John Travolta és Robin Williams főszereplésével készült Disney-film, az Old Dogs nyitott, ami 16,8 millió dolláros hétvégi bevételével a toplista negyedik helyéig tudott felkapaszkodni, a teljes öt nap időszakát tekintve pedig 24,1 milliót hozott. A mozikban ezen a hétvégén futó filmek összesen 278 millió dollárt hoztak öt nap alatt, ami minden idők eddigi legjobb hálaadáskori hétvégi eredményének számít.

A hétvége egyik legjelentősebb bemutatójának tekinthető akciófilm, a Ninja Assassin péntektől vasárnapig 13,1 millió dollárt szedett össze, amivel 21 millióra növelte eddigi bevételeit. James McTeigue nagyjából 40 millió dolláros költségvetésű filmjétől ez ha nem is vészesen gyenge, de nem túl erős eredmény, így a film a műfaján belül sem lesz kiemelkedő siker.

Egy másik fontos premier a The Road című film, Cormac McCarthy Pulitzer-díjas, posztapokaliptikus regényének adaptációja, amelyet at eredeti tervek szerint már egy éve be kellett volna mutatniuk. John Hillcoat filmje száztizenegy moziban indulhatott végre útjára, amelyekben a három napos hétvégén 1,5 millió dollárt, öt nap alatt pedig 2 milliót hozott, ezzel a toplista tizenegyedik helyét szerezve meg. Ezzel a mozinkénti átlagot tekintve a hétvége legjobb eredményei közé került.

Limitált kópiaszámmal, egyelőre mindössze két moziban mutatták be azt az alkotást, amellyel a Disney visszatért a klasszikus kézzel rajzolt rajzolt animációhoz. A hercegnő és a béka című film öt nap alatt több mint 1,1 millió dollárnyi bevételt hozott, amivel magasan kiemelkedő, félmillió dollár feletti mozinkénti átlaggal bírt. Egy másik animációs film, a stop-motion technikával készült Fantastic Mr. Fox pedig ezen a hétvégén emelkedett ki a limitált terjesztésből kétezres moziszám fölé. Wes Anderson filmje a három napos hétvégén a toplista kilencedik helyét szerezte meg 7 millió dolláros bevételével, amivel 10 millióra növelte eddigi összbevételét.

A hétvége igazi nyertese ezúttal is a második Alkonyat-film a The Twilight Saga: New Moon volt, ami múltheti közel rekord nyitásához képest ugyan 70%-os esett, de még így is 42,5 millió dolláros bevételt hozott, amivel az 50 milliós költségvetésű produkció összbevétele máris meghaladta a 230 millió dollárt. Alig maradt el Sandra Bullock nevével fémjelzett sport dráma, a The Blind Side, amelynek nézőszáma még 17,6%-kal emelkedett is a múltheti premierjéhez képest, így a film most 40,1 milliót hozott és a műfajához képest szokatlanul, már 100 millió dollár felett jár.

Jóval lemaradva, a harmadik helyet szerezte meg Roland Emmerich katasztrófafilmje a 2012, ami most az előző héthez képest jóval kisebb mértékben, 31,8%-ot esett és 18 millióval növelte bevételeit. Az alkotás eddigi, 138 milliós amerikai összbevétele talán elmarad a várakozásoktól, nemzetközi szinten azonban kiemelkedően jól teljesít, így a film összesen már 590 millió felett jár. Robert Zemeckis legújabb, motion capture-t alkalmazó animációs filmje, a Karácsonyi ének szintén jól zárt, bevételei 30,4%-ot emelkedtek az előző hétvégéhez képest, így 16 millió dollár után összbevétele elérte a 105 milliót, ám ez még így sem elég erős eredmény a 200 milliósra becsült költségvetésű filmtől.
 

Részletes hétvégi toplista
1 The Twilight Saga: New Moon $42,500,000 -70.2% 4,042 $230,674,000
2 The Blind Side $40,125,000 +17.6% 3,140 $100,250,000
3 2012 $18,000,000 -31.8% 3,444 $138,776,000
4 Old Dogs $16,846,000 - 3,425 $24,085,000
5 A Christmas Carol
$16,003,000 +30.4% 3,013 $105,373,000
6 Ninja Assassin $13,135,000 - 2,503 $21,010,000
7 Planet 51 $10,200,000 -17.0% 3,035 $28,487,000
8 Precious: Based on the Novel "Push" by Sapphire $7,090,000 -34.8% 663 $32,461,000
9 The Fantastic Mr. Fox $7,020,000 +3,349.4% 2,033 $10,108,000
10 The Men Who Stare at Goats $1,533,000 -45.8% 1,119 $30,552,000

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr971562096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása