Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A Mary és Max egy rendhagyó történet két különböző nemű, korú, nemzetiségű emberről, akik éveken át leveleznek egymással, ezáltal szoros barátság alakult ki köztük. Adam Elliot animációs gyurmafilmje keserédes alkotás, csipetnyi finom humorral fűszerezve, és nagy koncentrátumú elvontsági szinttel megspékelve. Az élvezeti faktor kiemelkedősen magas, megtekintése megértési okokból a felnőtt korosztálynak ajánlott.

 Mary Daisy Dinkel Melbourne csendes, poros külvárosában élő nyolcéves kislány, akinek apja teafilter-gyárban dolgozik, anyja pedig lezüllött alkoholista. A kislánynak nincsenek barátai, imádja a The Noblets című rajzfilmsorozatot és a csokoládét, titkon szereti a szomszéd dadogós görög srácot, és segít az agorafób lábatlan Len bácsinak a szemközti házban bevinni a postát, és meggyőződése, hogy a gyerekeket a söröskorsók alján találják a szülők. Mary ismertetőjegye a a homlokán elhelyezkedő kakiszínű és formájú anyajegy. Egy szép napon kiválaszt egy new yorki telefonkönyvből egy nevet, akinek levelet ír, hogy megismerje, milyenek az amerikaiak.

Max Jerry Horowitz egy New York belvárosában élő zajos, koszos apartman lakója. 44 éves, és a magukat túlzabálók anonim gyülekezetének tagja. Eredendően egy zsidó kibuclakó család sarja, de ateistának vallja magát, noha a sábeszdeklit még hordja, mert kellemesen melegíti a feje tetejét. Horowitz úr Asperger-szindrómában szenved, ami nem más, mint az autizmus egyfajta enyhébb változata, megfűszerezve néhány pánikrohammal. Max aranyhalat tart, ami rendre elpusztul, de az újakat is Henry-nek nevezi el, valamint egy félszemű macskája is van. Imádja a The Noblets című rajzfilmsorozatot és a csokoládét. Egy nap levelet kap egy ausztrál kislánytól, akinek Max módfelett örül, hogy beszélgethet valakivel, ugyanakkor pánikrohamot is kap egyből.

A két ember között 38 év és egynehányezer kilométer van, mégis hamar egy hullmáhosszra kerülnek. Mary gyermeki naivitással kérdez és válaszol Maxnek, aki a vilgától és a felnőtt társadalomtól meg nem értve boldogan válaszol a kislány felvetéseire. A történet egészen finom, de morbid humorral íródott. Erre kiváló példa, hogy Mary felvetésére, miszerint a gyerekeket söröskorsókban találják meg a szülők, Max azt válszolja, hogy Amerikában ez úgy néz ki ,hogy tojásból kelnek ki a kisbabák. Amennyiben zsidó vagy rabbi által költöttből, katolikus esetén apáca tojtából, ateisták tojásait viszont az útszéli prostik nyomják ki magukból. És efajta életbölcsességek megtalálhatók a filmben szinte végig, emellett számos olyan jelenetsor, melyre mosolyra húzódik a néző szája eme kedves, őszinte filmben. Ez a másfél óra elvarázsol ennünket egyfajta forrest gumpi világba, abból a szempontból, hogy ártatlan, gyermeki humorral találkozhatunk a komor, rideg valóságban.

A film hangulata lenyűgöző. Mind New York bemutatása, mind pedig az ausztrál külvároska ábrázolása tökéletes lett. A készítők ügyesen játszottak a színekkel, hiszen az amerikai város végig szürke színben pompázik, míg a melbourne-i agglomeráció barnás színben látható. Ez egyébként a szereplők kedvére is visszavezethető. A piros szín kiemelkedik a műben, a legtöbb vörös tárgy színesen látható ugyanis, mint például Max Marytől kapott pompomja, vagy Mary csattja a hajában. A film vége pedig természetesen egy ilyen okos, és összetett alkotásnál nem lehet szokványos, de erről többet sajnos nem áll módunkban elmondani. Mindenesetre a stop-motion technikával készült film látványát igen realisztikussá és hihetővé tette a jelmeztervezők által szabatott kosztümrengeteg. A produkció elkészülése közben több "garnitúra" bábut hsználtak fel.

A színészgárdát természetesen csak szinkronizálási szempontból lehet értékelni, igaz ott semmi kiemelkedőt nem tudunk elmondani róluk, hiszen jobbára a levelek felolvasását végzik. Maxnak Philip Seymour Hoffman kölcsönzi a hangját, míg Marynek nyolcéves korában Bethany Whitmore, felnőttként meg Toni Colette. Damien Popodopulos, a szomszéd görög fiú hangját Eric Bana adja. Zeneileg a film a helyzetkomikumra épít, és inkább rövidebb szólamok hallhatók, mint hosszú többperces zenei művek, de ezek nagyon olajozottan működnek a látvánnyal. Összességében nagyszerű, szórakoztató alkotást láthatunk ebben a gyurmafigurás animációban az Oscar-díjas rendezőtől (Adam Elliot 2003-ban nyert a rövid animációs kategóriában a Harvey Krumpet című produkcióval), melynek nagy életbölcsessége és tanulsága az, hogy bármennyire is látszólag két tökéletesen más emberről van szó, kettejük különbözősége nem kizáró oka a barátságnak.

Történet
85
81
IMDB logo 8,3
Rotten Tomatoes logo 96%
Alakítások
70
Rendezés
90
Látvány & hang
75
Zene
80
Összhatás
85

Címkék: kritika animáció

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr391532627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása