Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Mint mindannyian tudjuk, november 16-án startol ez az AXN közvetítésében az év legjobban várt sorozata, a Flash Forward. Én is részt vehettem a múlt csütörtökön, azaz 12-én este tartott premier partin, amely egyben a csatorna születésnapja is volt. Első alkalommal láthattam, hogyan is megy ez a gyakorlatban és be kell valljam, elkápráztatott nem csak maga a helyszín, de a rendkívül fegyelmezett és jól összeszedett szervezés és a hangulat is. Az este 7 órakor kezdődő parti kezdete előtt értem oda, ugyanis a Sony Pictures International felajánlásának köszönhetően volt még egy kis dolgom a pezsgő szórakozás előtt. Természetesen ezt nem bántam, hiszen óriási megtiszteltetésben lehetett részem, ugyanis feltehettem néhány kérdést a Flash Forward magyar származású executive producerének, Jessika Borsiczky-nek. Rövid regisztráció után a Sony kommunikációs tanácsadója kísért át a hallon, és a tárgyalóba vezetett.

Ott pedig néhányan ültek hosszasan tanácskozva, a szoba végén pedig egy hostess várt arra, hátha valaki megszomjazik. Ekkor még nem sejtettem, hogy vezető újságírók közé csöppentem, ugyanis nem mások ültek ott, mint a Blikk, a Független Hírügynökség, és a Nők Lapja képviselői. Rövid bizonytalanság után leültem közéjük, kisvártatva pedig befutott az Index újságírója, sixx is. Nem maradt más hátra, mint rövid tanácskozás után - a duplikáció elkerülése végett - 7 óra után néhány másodperccel bejelentkezett az amerikai kapcsolat a Disneytől. Néhány perc feszült várakozás után pedig nem más köszöntött minket, mint a Jövő Emlékeinek egyik bennfentese, Jessika Borsiczky.

Rendkívül közvetlen, barátságos hangon köszöntötte a jelenlévő újságírókat, majd a mikrofon őrült táncba kezdett, hiszen sorban, egymás után tehettük fel legfontosabbnak vélt, magyar vontakozású, és érdekes kérdéseinket. Majdnem több mint 25 percet tölthettünk el egy igazi sztárral társalogva, de nem is húzom tovább a szót, a továbbiakban olvashatók az interjú-özön legfőbb történései.

A Független Hírügynökség riportere kezdte a kérdések sorát azzal, hogy magyar származásáról, illetve Amerikába való kerüléséről faggatta. A producer elmondta, hogy magyar vezetékneve mellett néhány száz szót is tud magyarul. A családja '56-ban emigrált az államokba, így legtöbb rokona ott lakik, habár néhány évvel ezelőtt még gyakran visszalátogatott, itt élő unokatestvéreit, távolabbi rokonait tisztelte meg jelenlétével, illetve sok időt töltött a Balatonnál, és Budapesten is. Megtudhattuk továbbá, hogy már gyermekkorában is foglalkoztatta a filmes és sorozatos világ, mindig abban reménykedett, hogy közelebb kerülhet majd ehhez a rendkívül gazdag és számos kihívást tartogató iparághoz. Ezután a magyar filmezésre és a hazai stúdiókra került a hangsúly és Jessika, saját bevallása szerint szívesen dolgozna ismét Magyarországon, hogy megismertesse magát a nézőközönséggel, illetve ismét fellendítse a magyar filmvilágot. A show és a cselekmény hatására a stáb néha külföldön is forgat, így nem kizárt, hogy egyes jeleneteket itt vegyenek fel, ám ennek lehetősége még elég bizonytalan. A producer kihangsúlyozta, az eddigi munkálatok is főleg Los Angelesben zajlottak, de óriási kihívás lenne kis hazánkban forgatni.

Mivel a sajtó képviselőivel korábban megegyeztünk, hogy a szakembert főleg a magyar vonalról faggatjuk majd, a Nők Lapja újságírója is ezt a témakört folytatta. Arra a kérdésre, hogy találkozott-e már Hollywoodban magyarokkal, Borsiczky azt válaszolta, hogy eddig nem igazán volt szerencséje más kollegákhoz, habár mindig erősen figyelte a különböző produkciók és filmek stáblistáját, hátha egy magyarosan csengő névre bukkan, eddig azonban mindez nem következett be. Ezt követően a munkáját illetően kapott egy elég jó kérdést, melyben foglalkozásának lényegét fejtette ki. Mint mindannyian tudjuk, Jessika a Flash Forward executive producere, ami azt jelenti, hogy már kezdetektől a show mellett állt, a könyv elolvasása után David Goyerrel és Brannon Bragaval egy projektet kezdtek köré építeni. Rengeteg munka, illetve számos stúdiónál való kopogtatás után sikerült eladni a jónak ígérkező ötletet, mely mára úgy vonult be a köztudatba, mint az új Lost. Producerként pedig, annak ellenére, hogy nem ő írta a forgatókönyvet, mindenben felügyeli az egyes részek forgatását, így közbenjárva a nézősereg szórakoztatásáért.

Ezután következtem én a sorban, az első kérdésem pedig, talán nem meglepő módon Gőgh Szilviára, illetve arra irányult, hogy emlékszik-e a magyar lányra és pár perces jelenetére. Mint kiderült, nem hiába mondta korábban, hogy nem rémlik neki egyetlen magyar neve sem, ugyanis a búvárként dolgozó, mára amerikai lány és a kaszkadőrcsapat nem az ő irányítása állt, de rendkívül meglepettnek tűnt, hogy magyar ajkú ember is volt a közelében, habár ennél a kérdésnél nekem kellett többet magyaráznom, ugyanis le kellett neki festenem azt az ominózus jelenetet, amikor a "Nem tudok úszni!" felkiáltás többször is elhangzott. A második kérdésem egy kijelentéssel kezdődött, ugyanis nekiszegeztem a tényt, hogy több milliónyi ember nézi hétről-hétre a világ talán egyik legfelkapottabb sorozatát. Erre természetesen csak bólogatott, ám a kérdés második fele igencsak tetszett neki.

Ez pedig nem más volt, minthogy gondolta volna-e, amikor először elolvasta a könyvet, hogy ekkora sikere lesz a feldolgozásnak és rengeteg fanatikust tart majd hétről-hétre fogságban. Miután szóban is elismerte a kérdést, kifejtette, hogy már akkor igen elsöprő erejű alkotásnak tűnt, nemhiába házaltak vele annyi stúdiónál. Azonban természetesen, mivel egyikőjüknek sincs varázsgömbjük, így ők sem reménykedhettek ekkora sikerű sorozatban, mégis mivel sikerült jó forgatókönyvet írniuk és végül az ABC is örökbe fogadta a showt, várható volt, hogy az emberek feléjük fordulnak, tekintve, hogy a Lost is már kifutóban van, így új örökös kell a nézőknek, ez pedig melyik más széria lehetne, mint a Jövő Emlékei.

A Blikk újságírónője vette át tőlem a stafétabotot, kérdése pedig az volt, hogy mekkora esélye van annak, hogy egy magyar színész fel tudjon emelkedni az Egyesült Államokban és meg tudja valósítani az amerikai álmot. Erre a felvetésre Jessika elmondta, ez sehol sem könnyű, legyen az ember külföldön, vagy idehaza, ugyanis az elismerésért és a nagyobb bevételekért mindenkinek egyformán meg kell küzdenie. Végül, de nem utolsó sorban pedig sixx, az Index képviselője is kifaggatta interjúalanyunkat. A comment:com főszerkesztőjét nem meglepő módon a sorozat felépítése és főleg Jessika Survivorhöz való kapcsolata érdekelte, illetve az, hogy mit szólt a magyar származású szakember a valóságshowhoz történő lehetséges igazolásához, mely néhány szerencsétlen véletlen miatt végül nem valósult meg. Közben sajnos a megbeszélt 25 perc letelt, így Jessika Borsiczky el is búcsúzott, a magyar sajtó munkatársai pedig átszellemült arccal vágtak neki a sajtótájékoztatót követő partira.

A jó hangulatról az AXN bandája gondoskodott, az ingyen italok és egzotikus ételek mellett pedig lezajlott a csatorna születésnapi banzája, melyen a dolgozókon kívül a sajtó képviselői, Eddie Nelson, a Sony Pictures európai feje is részt vett. Tucatnyi plazmatévé és két kivetítő nyomta folyamatosan a reklámokat. Az éjfélig tartó ünnepségen olyan dolgok zajlottak, mint két Malév-repülőjegy kisorsolása, vagy az exkluzív, magyar szinkronos pilot epizódok kiosztása. Így 4 nappal a premier előtt a kezünkben tarthattuk az exkluzív anyagot - a sokadikat már aznap este - és később megbizonyosodhattunk róla, hogy igen jól választották ki a magyar hangokat, hiszen a szinkron a Lost kezdeti hangjaival vetélkedik.

 

Címkék: tudósítás

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr841530049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása