Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A 2009-es év negyvenhatodik hétvégéjét Roland Emmerich új katasztrófafilmje, a 2012 uralta az amerikai mozikban. A maják által megjósolt végítéletet bemutató film a hét legszélesebb körű bemutatójaként 3404 moziban futott, és 65 millió dollárt hozott forgalmazásának első három napján. Ez ugyan valamivel elmarad Emmerich 2004-es Holnaputánjának 68,7 milliós eredményétől, de sokkal jobb, közel kétszer akkora mint Emmerich legutóbbi filmje, az ugyan nem katasztrófafilm műfaját képviselő 10,000 I.E. esetében. Emmerich filmjei ugyanakkor mindig is erősek voltak a nemzetközi piacon is, és most sincs ez másképp, hiszen a becslések szerint a tengerentúlon a 2012 máris 160 millióval fejelte meg bevételeit.

Most mutatták be az Egyesül Államokban az egy hajón üzemelő kalózrádió mindennapjairól szóló brit Pirate Radio című filmet, amelyet az eredeti The Boat That Rocked megnevezéséről kereszteltek át. A film nagyjából 900 moziban vetítették és 2,9 millió dollárt hozott, amivel a toplista tizenegyedik helyéig jutott. Az 50 milliós összköltségű film nemzetközi szinten eddig csak 31 millió dollárt hozott összesen. Egyelőre csak négy moziban kezdték el vetíteni Wes Anderson The Fantastic Mr. Fox című animációs filmjét. A stop-motion technikával készült alkotás 260 ezer dollárt gyűjtött össze, amivel igazán kiemelkedő mozinkénti átlagot hozott, persze ezzel is csak a hétvégi toplista huszonkettedik helyét foglalhatja el. Szintén négy moziban kezdte meg pályafutását a Woody Harrelson és Ben Foster főszereplésével leforgatott dráma, a The Messenger, ami a katonák halálhírét közvetítő tisztek nehézségeivel foglalkozik. A film nagyjából 50 ezer dollárt hozott.

A múlt héten bemutatott Karácsonyi ének nézőszáma csak 25,7%-ot esett a második hétvégére, így a Jim Carrey és Gary Oldman alakításait átemelő animációs film további 22,3 millió dollárral növelte bevételeit a toplista második helyén. A közel 200 milliós büdzséből megszületett alkotásnak szüksége is lesz arra, hogy egészen a karácsonyi szezonig kitartson iránta az érdeklődés, hiszen eddig mindössze 63,3 millió dolláros amerikai összbevételnél tart. A George Clooney-t, Ewan McGregort, Kevin Spacey-t és Jeff Bridges-t is felvonultató abszurd vígjáték, a The Men Who Stare at Goats megmaradt múltheti debütálásával megszerzett harmadik helyén, 51,2%-os esés után. A 25 millióba került produkció most 6,2 millió dollárt hozott, összbevételi mutatója pedig jelenleg 23,4 millión áll.

Egy múlt héten limitált számú moziban bemutatott dráma, a Precious című regényadaptáció a lista negyedik pozíciójába tört fel, nézettségének 225%-os megnövekedése után. A filmet most is csak 174 moziban vetítették, mégis 6,1 milliót hozott. A Michael Jacksonról szóló This Is It című dokumentumfilm most az ötödik helyen zárt, 61,2%-os esés után, ami további 5,1 millió dollár megszerzéséhez volt elég. A film világszerte közel 200 milliót termelt eddig, de lassan pályafutása végéhez ér.
 

Részletes hétvégi toplista
1 2012 $65,000,000 - 3,404 $65,000,000
2 A Christmas Carol
$22,325,000 -25.7% 3,683 $63,289,000
3 The Men Who Stare at Goats $6,200,000 -51.2% 2,453 $23,376,000
4 Precious: Based on the Novel "Push" by Sapphire $6,090,000 +225.2% 174 $8,915,000
5 Michael Jackson's This Is It $5,100,000 -61.2% 3,037 $68,211,000
6 The Fourth Kind $4,744,000 -61.2% 2,530 $20,588,000
7 Couples Retreat $4,253,000 -30.6% 2,509 $102,133,000
8 Paranormal Activity $4,200,000 -49.3% 2,712 $103,847,000
9 Law Abiding Citizen $3,932,000 -34.5% 2,071 $67,326,000
10 The Box $3,185,000 -57.9% 2,635 $13,206,000

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr171527422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2009.11.16. 14:16:07

Asszem a hétvégén fogok egy parányit hozzátenni ahhoz a sok, 2012-ből befolyt pénzhez. Decemberben meg Avatar... ah, jöjjön már!
süti beállítások módosítása