James Marsh már a 2008-as dokumentumfilmje, az Oscar-díjas Man on Wire mozikba kerülése előtt is foglalkoztatott rendező volt, hiszen számos film látott napvilágot a kezei alatt. Ezúttal egy természetfeletti thriller kapcsán kaphatjuk majd fel a fejünket, ha a nevét halljuk. A The Vatican Tapes című misztikus film egy, a Vatikán tulajdonában lévő irat körüli bonyodalmakról szól majd, a forgatókönyvet pedig más írja, mint Christopher Borrelli, akit a Marine 2 kapcsán ismerhetünk.
Mivel a cselekmény az ördögűzés titokzatos és sokak által vitatott témakör kérdését boncolgatja, kijelenthetjük, hogy jobb filmnek ígérkezik, mint az Angyalok és Démonok volt, anno. Eddig még nem találkozhattunk olyan művel, mely a Vatikánt és a gonosz kiűzését egy mondatba tette volna, így nem kizárt, hogy ismét heves tiltakozást hallhatunk majd Rómából.