Mivel igen régen írtunk a távol-keleti filmgyártás egyik legjobb képviselője kapcsán, ezúttal egy koreai filmet tekintettünk meg, és nem is bántuk meg. A Chugyeogja, avagy The Chaser (Az üldöző) egy elsőfilmes rendező lebilincselő, brilliáns thrillere, melynek a középpontjában egy zavarodott sorozatgyilkos és egy stricivé lett nyomozó áll. A gyilkos hiába van rendőrkézen, míg nem vall, csak elzárásban részesíthetik, mely 12 órát jelent. Joong-ho exrendőr pedig elindul flekutatni az eltűnt alkalmazottját, ám az idő fogytán...
Na Hong-jin rendező 2008-ban kezdett neki a többek között saját maga által írt forgatókönyv megfilmesítésének, amivel látszólag nagy fába vágta a fejszét. A távol-keletiek szeretnek, és tudnak is krimiket, thrillereket, horrorokat készíteni, így nem feltétlenül ez az ideális első filmnek egy friss rendezőtől. Azonban a film egy feszültséggel teli, lüktető, és egy percig sem untató darab lett, ami az eleve remek forgatókönyvnek és a kiváló rendezésnek köszönhető.
A történet Joong-ho körül forog, aki néhány éve hagyott fel nyomozói mivoltával. Azóta saját vállalkozásba kezdett, és call girl-öket futtat. Idővel azonban fogyni kezdenek a lányok, a férfi pedig azt hiszi, hogy megszöknek a pénzzel. Ám amikor Mi-jin is eltűnik, feltűnik neki, hogy utoljára ugyanannál a férfinál voltak címen. Young-min egy pszichopata őrült, aki kalapáccsal ver szöget az áldozatai fejébe, ám utolsó küldetését nem sikerül végrehajtania, mivel megzavarják. A rendőrségre kerül ő is és Joong-ho is, ahol ugyan Young-min elmondja, hogy gyilkol, ám elég lassan eszmélnek a rendőrök, hogy igazat mond. Később pedig kezd szűkössé válni az idő, ugyanis közeleg a határidő, amikor ki kell engedni az örsről a gyilkost. Innentől kezdve beindul a hajsza a holttestek, illetve a gyilkos lakóhelyének kereséséért...
A film nem egy egyszerű darab, már csak a témaköre miatt sem. Garantáltan izgul majd rajta mindenki, aki kedveli a feszes tempójú thrillereket. Jelen esetben nem azért izgulunk, hogy elkapják a tettest, vagy egyáltalán kiderüljön, ki a gyilkos, hanem az, hogy ne engedjék ki a rendőrörsről. És pont ettől lesz egyedi a film. A sötét hangulatot tetézi a folyamatosan zuhogó eső, illetve az egymással sem kifejezetten harmóniában dolgozó rendőrök belső egyet nem értése. Az üldözést, a sietséget, a hajszát remekül mutatja be a rendező a temérdek, összességében sok percnyi futásos üldözéses jelenettel, melynek hatására a néző is idővel kezdi elveszíteni hitét, hogy elérik időben céljukat hőseink.
A zene végig ügyesen követte a cselekményt, néhol hangos, gyors, néhol halk és lassú hangokkal kísérve a filmet. A főbb szerepekben több filmben megfordult színészeket láthatunk: Joong-ho-t Kim Yun-seok, Young-mint Ha Jung-woo, míg Min-jit Seo Yeong-hie alakította. Összességében bárkinek ajánlható, aki kedveli a pattanásig feszült gyilkossági történeteket, illetve szereti a koreai, avagy távolabbról távol-keleti filmművészeti alkotásokat.
Történet | | 79 | | 7,9 | | 83% | |
Alakítások | |
Rendezés | |
Látvány & hang | |
Zene | |
Összhatás | |