Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az év harmincötödik hétvégéjén az észak-amerikai mozipénztáraknál a The Final Destinaton, vagyis a Végső állomás sorozat negyedik darabja végzett az élen. A 3D-s horror 28,3 millió dolláros bevételével jelentősen túlszárnyalta az eddigi epizódokat, hiszen mostanáig a 2006-ban megjelent harmadik rész 19,2 milliós nyitása volt a legerősebb. A filmet 3121 moziban mutatták be, és ebből mintegy 1700-ban három dimenziós vetítések zajlottak. Ezek hozták a bevétel 70%-át, ami kimagasló aránynak számít. A felmérések szerint a film nézői között enyhe többségben voltak a nők, és a mozilátogatók nagy része 25 év alatti volt.

A szintén most debütáló horror-remake folytatása, a Rob Zombie rendezésében készült Halloween II a harmadik helyig tudott felkapaszkodni 17,4 millió dolláros bevételével. Ez jóval kevesebb, mint a 2007-es első rész 26,4 milliós hétvégi bevétele. Az eladott jegyek száma kevesebb volt, mint az 1981-es eredeti film esetében, ugyanakkor már az is nagy visszaesésnek számított az 1978-as első epizódhoz képest.

Ang Lee új filmje, a Taking Woodstock is ezen a hétvégén debütált az amerikai mozikban. A Woodstock fesztivál eredetével foglalkozó szatirikus vígjáték csak kevesebb, 1393 moziban volt látható, így bevételei csak a 3,8 millió dollárt érik el. Ugyanakkor ez sem számít erősnek, legfeljebb a rockzene körül forgó filmek műfaján belül.

A korábbi hetek bemutatói közül Quentin Tarantio Inglourious Basterds-e, vagyis a Becstelen Brigantyk még a második helyen tudott maradni, és 47,3%-os esés után további 20 milliót hozott, amivel már sokat haladt a 100 millió dolláros amerikai összbevétel elérése felé. A mindössze 30 milliós költségvetésből készülő, pozitív kritikákat kapó sci-fi, a District 9 ezúttal a negyedik helyen végzett 41,3% esés után. A mostani 10,7 millió dollár után már nem kérdéses, hogy ez a film is át fogja lépni a 100 milliós összbevételi határt, ugyanakkor még kérdéses, hogy a földönkívüliekkel foglalkozó sci-fi műfajú film nemzetközi szinten is ilyen kiváló fogadtatásban részesül-e majd.

A G.I. Joe Rise of The Cobra ugyan veszített lendületéből, de még mindig megtalálható a toplista első öt helyén található. A film most 8 milliót hozott, de költségvetését tekintve kétséges, hogy 132 milliós amerikai összbevétele eléri-e még a 175 milliót. Nemzetközi szinten viszont van még esélye a 300 millió dollár túllépésére, ugyanakkor ez is messze elmarad a hasonló jellegű franchise, a Transformers sikereitől.

A Meryl Streep és Amy Adams kettősére épülő életrajzi film, a Julie & Julia továbbra is remekül szerepel és a hatodik helyet szerezte meg. Mindössze 16%-os esés után 7,4 millió dollárt hozott, ezzel a műfajhoz képest szokatlanul már 70 milliós összbevételt is átlépte. A szintén sikernek tekinthető regényadaptáció, Az időutazó felesége valamelyest veszített a lendületéből, hiszen eddig a Julie & Julia előtt járt, de 31%-os esése szintén nem tekinthető soknak. A film most 6,8 millió dollárt hozott és már visszahozta a költségvetését. Robert Rodriguez gyerekeknek szóló filmje a Shorts az előző hétvégén csak a hatodik helyen nyitott. A film most eheti bevételei viszonylag keveset, 24%-nyit estek, de a film így is csak a nyolcadik helyig jutott a mostani 4,9 millió dollárral.
 

Részletes hétvégi toplista
1 The Final Destination $27,408,309 - 3,121 $27,408,309
2 Inglourious Basterds $19,303,653 -49.3% 3,165 $73,022,841
3 Halloween II $16,349,565 - 3,025 $16,349,565
4 District 9 $10,270,435 -43.6% 3,180 $90,383,712
5 G.I. Joe: The Rise of Cobra $7,715,572 -36.8% 3,467 $132,151,954
6 Julie & Julia $7,035,675 -20.1% 2,503 $70,628,063
7 The Time Traveler's Wife $6,452,270 -33.8% 2,961 $47,900,418
8 Shorts $4,511,345 -29.6% 3,105 $13,206,697
9 Taking Woodstock $3,457,760 - 1,393 $3,478,335
10 G-Force $2,824,808 -31.3% 1,926 $111,780,350

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr831350155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása