Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Quentin Tarantino visszatérése a rendezéshez, a 2007-ben a mozipénztáraknál csalódást keltő Grindhouse után most újra sikert hozott. A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató Inglourious Basterds 38 millió dollárt hozott első hétvégéjén. Ezzel a II. világháborús témájú filmek között is kifejeztten jó nyitást produkált, és egyben ez Tarantino eddigi filmjeinek legjobb eredménye. A felmérések szerint a nézők között valamivel többen voltak a férfiak, és nagy többségben a 25 év felettiek.

Tarantino gyakran dolgozik együtt Robert Roriguez rendezővel, akinek azonban most nem volt ilyen szerencséje. A Shorts című gyerekeknek szóló kalandfilmje csak a hatodik helyig kapaszkodott fel 6,6 milliós hétvégi eredményével, ami egy háromezer moziban debütáló filmnél nem túl erős. Hasonló, vagy inkább még rosszabb helyzetben van a női célközönségre kihegyezett vígjáték, az Alexis Bledel főszereplésével készült Post Grad, ami ugyan csak kétezer moziban volt látható, de az, hogy csupán 2,7 millió dollárt tudott összekaparni a hétvégén, emellett is nagyon rossz eredmény. Ez a vígjáték csak a toplista tizenegyedik helyéig jutott. Így valószínűleg mindkét film hamar kifut majd a mozikból.

A múlt héten debütált District 9 látogatottsága a második hétvégéjére 51,2%-ot esett, és újabb 18,2 milliót hozott. Egy sci-fi-thrillertől ez valójában egész jó eredménynek számít, és meglátszik a pozitív kritikák hatása. A 2008 elején megjelent Cloverfield ugyanekkor például 68%-os esést szenvedett el. A mindössze 30 milliós költségvetésből gazdálkodó District 9 tíz nap alatt átlépte a 72 millió dolláros amerikai összbevételt. A G.I. Joe: The Rise of Cobra még a hétvégi toplista harmadik helyén szerepel, és ezúttal 12,2 milliót hozott. A film ugyan már átlépte a 120 millió dolláros amerikai összbevételt, világszerte pedig 222 millió felett jár, de ez még messze van a szintén a Paramount stúdió által elindított másik játékfigurákra alapuló franchise, a Transformers eredményeitől.

Az időutazó felesége című romantikus regényadaptáció szépen tartja magát a lista elején, most csak a negyedik helyig csúszott. Az Eric Bana és Rachel McAdams párosát felvonultató film most 9,8 milliót hozott és műfajához képest sikeresen szerepel. Ugyanez mondható el a Julie & Julia című életrajzi filmről, amit Meryl Streep és Amy Adams kettőse visz a hátán. Ez a film 8,8 millió dollárt hozott most, ami mindössze 27%-os esést jelent az előző héthez képest.
 

Részletes hétvégi toplista
1 Inglourious Basterds $38,054,676 - 3,165 $38,070,437
2 District 9 $18,213,546 -51.2% 3,050 $72,804,317
3 G.I. Joe: The Rise of Cobra $12,204,927 -45.3% 3,953 $120,235,874
4 The Time Traveler's Wife $9,742,427 -47.7% 2,988 $37,165,676
5 Julie & Julia $8,800,674 -27.0% 2,463 $59,088,965
6 Shorts $6,410,339 - 3,105 $6,410,339
7 G-Force $4,114,661 -40.5% 2,561 $107,224,616
8 Harry Potter and the Half-Blood Prince $3,478,149 -32.3% 1,936 $290,238,524
9 The Ugly Truth $2,774,174 -37.6% 1,971 $82,811,624
10 The Goods: Live Hard, Sell Hard $2,710,194 -52.0% 1,849 $11,247,625

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr881334282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása