Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A 2009-es év huszonkilencedik hétvégéje egyetlen jelentős premiert tartogatott. A Harry Potter és a Félvér herceg a sorozat hatodik darabja, és eredetileg már tavaly novemberben kellett volna debütálnia, ha a Warner Bros. stúdió nem halasztotta volna el az egyenletesebb pénzügyi év és profit reményében. A film a három napos hétvégén 77,8 millió dollárral robbant be az első helyre, ami minden eddigi Harry Potter-filménél jobb eredmény. Valóbjában már szerdától fut a film, és öt nap alatt 158 milliót sepert össze. Ez is magasabb, mint az előző rész, a Főnix rendje 139,7 milliója, ugyanakkor meg sem közelíti a tavaly ilyenkor debütáló A sötét lovagot, ami 158 millió dolláros hétvégével nyitott és öt nap alatt 204 milliónál járt.

Emiatt a hétvége összbevétele 38%-kal kevesebb volt a tavalyi évhez képest. Érdekes módon, a felmérések szerint a nézők 60%-a volt tizennyolc év feletti és enyhe többségben voltak a nők, tehát a Potter-rajongók valóban kezdenek felnőni és Dumbledore-rá öregedni. Az új film IMAX-vásznakon is megjelent, ugyanakkor csak korlátozott számban, ugyanis azokat főleg még a Transformers folytatásának robotjai foglalják el. Így a Félvér herceg ebben a formátumben még nem is ért el jelentős bevételeket. A megjelenés közel világpremier jellege viszont rámutat, hogy a sorozat mégis inkább Amerikán kívül népszerűbb. Itt ugyanis öt nap alatt 236 millió dollárt hozott, amivel világszerte máris 394 milliós összbevtélenél jár a film.

A korábbi nagyobb premierek még mindig tartják magukat, csak elvétve akad egy-egy pozíció csere. A Jégkorszak 3 került a hétvégi toplista második helyére 17,6 millió dollárral. Most is csak 36% körüli mértékben esett, kevesebbet mint a harmadik helyezett Transformers: Revenge of the Fallen. A Transformers 13,7 milliós hétvégét produkált és összbevétele csak Észak-Amerikában meghaladta a 363 millió dollárt, nemzetközileg pedig már 750 milliónál tart. A múltheti első helyetett Brüno ezúttal már csak a nagyobb filmek mögé tudott felzárkózni, mivel kiemelkedően nagyot, 72,8% esett, így mostani 8,3 millió dolláros bevétele azt mutatja, hogy szinte mindenki látta már forgalmazása első hetében, aki kíváncsi volt rá.

Utánuk a hetek óta egymás mögött álló vígjáték páros következik a rangsorban. Ezúttal a másnaposoknak, vagyis a The Hangovernek sikerült megelőznie az hetek óta előtte elhelyezkedő The Proposalt, de egyik film sem panaszkodhat. Tényleg csak egy hajszál válaszotta el őket, mivel az előbbi 8,3 millióval zárt és az utóbbi is csak 29 ezer dollár körüli összeggel maradt le mögötte. A 30-as évek közellenségeivel foglalozó Public Enemies a hetedik helyre szorult 7,7 millió dollárral, ami 43,8%-os esést jelent az előző hétvégéhez képest.
 

Részletes hétvégi toplista
1 Harry Potter and the Half-Blood Prince $77,835,727 - 4,325 $158,022,354
2 Ice Age: Dawn of the Dinosaurs $17,561,406 -36.4% 3,817 $151,865,987
3 Transformers: Revenge of the Fallen $13,691,487 -43.5% 3,857 $363,808,123
4 Brüno $8,318,385 -72.8% 2,759 $49,533,475
5 The Proposal $8,289,707 -21.8% 3,043 $128,083,273
6 The Hangover $8,177,272 -17.7% 2,667 $235,744,423
7 Public Enemies $7,748,235 -43.8% 3,118 $79,639,205
8 Up $3,172,014 -32.7% 1,706 $279,583,282
9 My Sister's Keeper $2,828,367 -34.1% 1,967 $41,507,695
10 I Love You Beth Cooper $2,766,863 -43.8% 1,872 $10,363,239

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office harry potter

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr451256037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása