A magyar Titanic Fesztivált is megjárt indiai film, a Tahaan címszereplője egy kisfiú, aki kétségbeesetten próbálja visszaszerezni elkobzott szamarát, Birbalt, és eközben különböző emberekkel találkozik a vásárostól kezdve a katonákig. A háborútól megviselt Kashmíri- völgy napi küzdelmében megfáradt emberek bemutatása Santosh Sivan rendező által a maga természetes valójában. A Tahaan egy kedvesen egyszerű film a barátságról, kitartásról és az emberi természetről. Rövid elemzés a továbbiakban.
Tahaan egy nyolc év körüli kisfiú, aki nagyapjával, néma anyjával és nővérével él a Kasmíri-völgyben egy rozzant házban. Apja közel három éve eltűnt, mikor elindult a hegyekbe, egyetlen barátja pedig Birbal, a hőn szeretett csacsija, amit édesapja adott neki. Apja felhalmozott adósságai miatt nagyapja halála után anyjának nincs más 
választása, mint odaadni az uzsorásnak Birbalt. Innentől kezdve Tahaan hosszú és fáradtságos utat jár be szamaráért, miközben megismerkedik többek között Subhan Darral, az idős vásárossal, aki a hegyeken át szállít árút, és megvette birbalt az uzsorástól, vagy Idrissel, a kamaszkorú fiúval, aki egy gerillacsoport tagja...
A történet India Kashmir nevezetű részén játszódik, és igen aktív katonai tevékenység folyik a környéken, ami nem is csoda, hiszen a pakisztáni határ közelében járunk, és mint tudjuk a két ország nincs kebelbaráti viszonyban egymással. Ellenben a táj kárpótol a szörnyű állapotokért kietlen kiességével, hiszen akármerre néz az ember, magas hegyeket és kék tavakat lát. A film télen játszódik, amikor az amúgy is nehezen járható hegyi szerpentineket, ösvényeket belepi a hó.
Santosh Sivan rendező az írói feladatokat is ellátta, igaz a történet önmagában nem kecsegtet semmi különlegessel. A film amolyan hegyvidéki Ghetto Milliomos, kis túlzással, a különbség csak annyi, hogy India déli részein a szegénység mellé a brutális lélekszám is párosul, no meg meleg, mocsok és bűz. A karakterek elég jól vannak felépítve, Idris például kifejezetten tetszett, ahogy vacillál, hogy helyes-e Tahaannal elvégeztetni a kézigránátos akciót, miközben a lebukástól is retteg. Subhan Darr a bölcsességet formázza meg a történetben, míg a néma édesanya a beteggé aggódás mintapéldánya.
A látvány hangulatát a film forgatási helyszíne garantálta, a már említett festői hegyvidékes környezethez a szép és precíz kameramunka párosult. A film zenéje természetesen népzene, szól a szitár, csörög a dob, ami nehezen tud rossz lenni. Itt említeném meg, hogy Sivan rendező úr sem volt képes megállni, hogy az indiai (bollywoodi) filmekre jellemző főszereplő táncoltatás elmaradjon, igaz az egész jelenet nyúlfarknyi, és nem olyan direkt, mint a már említett Oscar-díjas film végén, vagy akármelyik indiai filmben. Tahaanék elhaladnak egy kis falu mellett, ahol szól a zene, majd odaállnak és idétlenül rázzák magukat a zenészek mögött. (akik egyébként is visszatérő momentumai a filmnek, és egyben humorforrásai)
Összességében egy bájosan kedves filmet láthatunk egy kisfiúról, ugyanakkor számomra az egyszer nézzük meg kategóriába tartozik.
| Történet | | 71 |  | 7,7 |  | N/A | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
