A huszonegyedik hétvégén két nagyobb volumenű film küzdött meg egymással a mozipénztáraknál. Az amerikai ünnep miatti hosszú hétvégén Ben Stiller múzeumi bohóckodásának folytatása, a Night at The Museum: Battle of The Smithsonian kerekedett felül, így az első helyen zárt 54,2 millió dollárral. A Terminator Salvation péntektől vasárnapig 42,6 milliót hozott, amivel a második helyre szorult, viszont a film valójában már csütörtökön debütált és négy nap 56 millió dollárt hozott. Ez a nyitás ugyanakkor egyik film esetében sem mondható rossznak. A Salvationnek éppen nem sikerült túlszárnyalnia a Terminátor 3 nyitását.
A Terminator Salvation nézőinek többsége, 68%-a férfi volt. Nagyrészük a 18-34 közötti korosztályból került ki. Ez az adat arra utal, hogy talán mégis érdemesebb lett volna a kompromisszumok nélküli 17 éven felülieknek szóló R-besorolást megcélozni, ahelyett, hogy a célközönséget kiterjesztenék a kamaszokra is. Igaz ez azért is, mert a nagy ellenfél, a Night at the Museum nézői között viszont többségben voltak a 25 év alatti fiatalok, lévén Ben Stiller egy családi vígjátékot folytatott.
A harmadik hete műsoron lévő Star Trek ugyan megérezte az újabb két nagy film érkezését, de 47%-os eséssel így is a harmadik helyen végzett, 22,9 millió dollárral. A film stabil bevételei ahhoz vezettek, hogy sok új mozi tűzte műsorára a filmet, hogy profitáljanak a sikeréből, így a négyezres moziszámot is átlépte ezen a hétvégén. A Tom Hanks főszereplésével készült Angyalok és démonok a negyedik helyen végzett, de 21,7 milliós bevételével alul maradt a Star Trekkel szemben.
Ezen a hétvégén még a Dance Flick című paródia is debütált, de csak az ötödik helyig kapaszkodott fel, 10,6 millió dollárral. Ugyanakkor ez így is közel kétszer erősebb nyitás, mint a Disaster Movie című hasonló paródiáé volt korábban.
1 | Night at the Museum: Battle of the Smithsonian | $54,173,286 | - | 4,096 | $54,173,286 |
2 | Terminator Salvation | $42,558,390 | - | 3,530 | $55,930,881 |
3 | Star Trek | $22,892,262 | -46.8% | 4,053 | $184,526,281 |
4 | Angels & Demons | $21,721,903 | -53.0% | 3,527 | $81,832,529 |
5 | Dance Flick | $10,643,536 | - | 2,450 | $10,643,536 |
6 | X-Men Origins: Wolverine | $8,070,557 | -45.1% | 3,183 | $163,324,294 |
7 | Ghosts of Girlfriends Past | $3,845,424 | -42.2% | 2,255 | $45,983,769 |
8 | Obsessed | $1,975,753 | -56.9% | 1,603 | $65,884,107 |
9 | Monsters Vs. Aliens | $1,459,198 | -54.1% | 1,434 | $193,105,062 |
10 | 17 Again | $1,015,178 | -69.9% | 1,107 | $60,324,099 |
Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo