Nem mondhatni, hogy Steve McQueen debütáló filmje nem sikerült jóra. A Titanic Filmfesztiválon is bemutatott Éhség (Hunger) című dokumentarista jellegű történelmi művészfilmért ugyanis elnyerte Cannes-ban a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó Arany Kamera díjat. Az északír fővárosban játszódó történet Bobby Sands IRA-terrorista, vagy szabadságharcos (nézőpont kérdése) hathetes éhségsztrájkjára koncentrál a Maze börtönben, ahol több száz társával hasonlóan napi szinten tapasztalta meg egy elnyomó rendszer smasszereinek brutális kegyetlenségét. McQueen filmjében gyakorlatilag nem sok minden történik, mégis egyszerűségénél fogva nagyszerű.
1981 - Belfast, Észak-Írország. A megalakult IRA tagjait folyamatosan börtönzi be a Vaslady (Margaret Thatcher) által vezetett konzervatív brit karhatalom. A fegyházakban a rabok alapvető emberi jogaikért kűzdenek, melyet a börtönigazgató általában az erő erejével próbál leverni. Bobby Sands úgy határoz pár tucat társával együtt, hogy éhségsztrájkba kezdenek, hátha sikerül elérni a politikai státuszt, mely enyhítést jelentene a fogság ideje alatt. Mikor ő meghal, elkezdi másvalaki, és így tovább, míg a kormány nem enged a követeléseknek. A rabok minden egyéb létező eszközükkel megpróbálnak tüntetni a bánásmód ellen, miközben elgondolkodhatunk azon, hogy az emberek a világon sehol nem viselkednek másképpen, mindenhol alapvetően egy mocskosul lealjasodott fajta.
A naturalizmus egyik kulcsfogalom a filmben, hiszen hirtelen nem is jut eszembe másik film, ahol emberi fekáliával vannak bekenve a falak, és vizelet úszik a folyosókon. A rabok férgek között alszanak, az étel szinte ehetetlen. Elképesztően hosszú, vágatlan jeleneteket láthatunk a film közben, amint például a börtön személyzete próbálja eltakarítani a húgyot, vagy a szart a falról. Ezek a hosszú hang nélküli snittek lényegében szimbolizálhatják a több évtizedesre elhúzódott konfliktust is, és ahogyan a Thatcher-kormány próbálta "eltakarítani a koszt". A film kulcsjelenete, avagy tetőpontja minden kétséget kizáróan Bobby (Michael Fassbender) és az atya (Liam Cunningham) közötti párbeszéd. Ezen jelenetnek érdekessége, hogy az egészet oldalról vették fel, és vágás nélkül látható. A kamera egy milliméltert nem mozdul, így olyan érzése lehet az embernek öt perc után, hogy egy színházban ül, amint a két szereplő két különböző ideológiai nézeteit hallgatja. A majdnem 17 perces (!) snittben Bobby karakterét ismerhetjük meg jobban, arra próbál fókuszálni, hogy jobban megértsük a tettének miértjeit azon keresztül, hogy meggyőzi az atyát, hogy az éhségsztrájk az egyetlen járható út.
A film ennek ellenére nem unalmas, hiszen végig sikerül fenntartani a feszültséget, hogy mi fog történni, illetve a hosszú snittek időt adnak nézőknek, hogy átgondolhassák a korábban látottakat. A mellékszereplők bemutatása nagyon fontos dolog: a paranoiás fegyőr, akinek édesanyja öregek otthonában ül, és reggelente megnézi a kocsija alját, nincs e bomba hozzászerelve. Ezek azok az apró kis eszközök, mellyel a rendező is érzékeltetni próbálja, hogy itt bizony mindkét fél ugyanolyan helyzetben van. A fegyőr ugyanúgy fél a másik oldaltól, mint azok tőlük, és az évszázados bizalmatlanságot nem lehet politikai erővel sem megszüntetni.
| Történet | | 81 |  | 7,8 |  | 91% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
