Clint Eastwood tavaly két filmet is rendezett a Flags of our Fathers és a Letters From Iwo Jima után egy évet megpihenve. A Changeling (Elcserélt életek) a húszas évek végén játszódik, ahol egy a gyermekét egyedül nevelő anyuka kálváriáját láthatjuk, miután eltűnt fia helyett egy másik kölyköt kap vissza, és igazát próbálja bizonyítani. Angelina Jolie ezúttal egy komolyabb szerepben tűnik fel, jelölték is Oscarra érte. A film másik két jelölése az operatőrnek, illetve a díszletnek szól. Maga a film azonban helyenként elnagyolt, és felületes, viszont a történet alapvetően jó, és az alakításokkal sincs komolyabb gond. Alaposabb kivesézés klikkelés után...

A történet kezdetekor 1928-at írunk. Christine Collins egyedül neveli fiát, Waltert, sokat és becsületesen dolgozik, műszakvezető a helyi, los angelesi telefonközpontban (kortörténeti édekességként görkorcsolyával). Egyik nap Walter eltűnik, és nem is kerül elő. Öt hónap múltán a rendőrség örömmel jelenti be a nőnek, hogy megtalálták a fiát, ám happy end helyett most kezdődik a dráma: Christine szerint nem Waltert találták meg. A nő ragaszkodik hozzá, hogy ez nem az ő fia, ám ekkor a rendőrség szerint lejáratókampányt folytató anyukát kezelésbe veszik, míg a filmben bekúszik egy másik, merőben sötét tónusú szál.

Angelina Jolie alapjában véve jól formálja meg a kétségbeesett anyukát, bár – és hangsúlyozom, ez személyes vélemény – talán néha túl sok volt a "sírás-rívás". Persze elképzelhető, hogy egyszerűen csak nem szoktuk meg ilyen komoly szerepben. Ami viszont hatalmas nagy pozitívum, az Jason Butler Harner pszichopata őrült gyilkos alakítása. Aktív szerepeltetésével megélénkült az egész film, és üde színfoltot hozott a kissé szürkülő történetbe az erősen pokol-komplexusos karakter. Megkockáztatom, egy jelölést megérdemelt volna. John Malkovich a tőle megszokott eleganciával játszott, számára szinte gyerekjáték egy igazságosztó rádiós prédikátor eljátszása.

Clint Eastwood alapvetően jól dolgozott, viszont a film néha csapkodó, és hirtelen ugrál mind időben, mind pedig térben, ám ez nem feltétlenül az ő hibája, hanem a forgatókönyvíróé. Néha a néző csak ül és próbálja kitalálni, hogy most mi is történik és mikor. A látvány megérdemelten kapott jelölést, valóban szép munkát végeztek a díszlet kiötlői, amikor megálmodták a húszas-harmincas évek Los Angelesét. A zene még egy kisebb negatívum a filmben. Mr. Eastwood ezúttal is maga ragadta kézbe a hangjegyfüzetet, és komponálta meg a film zenéjét, ami eléggé középszerűre sikeredett sajnos. Be kéne látnia, hogy nem segíti elő a film tökéletesedését, ha görcsösen mindent maga akar felügyelni, márpedig a zeneszerzést bízhatná olyanokra, akik jobbak benne, mint ő, ugyanis kétlem, hogy ez csak spórolás lenne a költségvetésben. Egy jó filmzene pedig képes pozitívan befolyásolni még egy közepe filmet is, mint tudjuk.

Összességében a film jobb ugyan, mint közepes, de sajnos az említett hibák rányomják a bélyegüket az alkotásra.

Történet	75	75	8,1 61%
Alakítások	85
Rendezés	70
Látvány & hang	85
Zene	65
Összhatás	70