Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

2009 kilencedik hétvégéjén az Amerikai mozis toplista élére a horror remake Friday the 13th került. A régóta berahangozott film meglepően jól, 42,2 millió dolláros hétvégével nyitott. Ez máris kétszeres mindössze 19 milliós költésgvetésének. A női célközönségnek szánt romantikus vígjáték, a Confessions of a Shopaholic 15,4 milliós bevétellel csak a negyedik helyig jutott, de a 2005 moziból sem számít rossz eredménynek. A Clive Owen és Naomi Watts főszereplésével fémjelzett The International című thriller már kevésbé nyitott jól, és az 50 millió dolláros költségvetésű film csak 10 millió szerzett a három nap alatt, ezzel a hetedik helyet elfoglalva.

A korábbi filmek egymáshoz képest szinte mind az előző hétvégéhez hasonló sorrendben teljesítettek. A harmadik helyen még mindig jól hoz a Taken, ami alig vesztett közönséget. Ez igaz a He's Just Not Thet Into You-ra is, ami így a hétvége elsőszámú romantikus vígjátéka maradt, igaz csak a toplista második helyén.

A Coraline szintén jól teljesít főleg, egy bábanimációs film tekintetében. A Paul Blart: Mall Cop című vígjáték bevételei pedig arányosan még növekedtek is, így tartva a filmet a hatodik helyen. Ezzel idáig ez az idei év legsikeresebb filmje a 110 millió dollár feletti összbevételével. Ahogy az várható volt, a Push című szuperképességekre épülő akció-thriller ugyan megtartotta korábbi tizedik helyét, de most is kevés bevételre tett szert, így nem lesz pénzügyi siker.

Részletes hétvégi toplista
1 Friday the 13th (2009) $42,245,000 - 3,105 $42,245,000
2 He's Just Not That Into You $19,610,000 -29.4% 3,175 $55,078,000
3 Taken $19,250,000 -6.3% 3,109 $77,925,000
4 Confessions of a Shopaholic $15,406,000 - 2,507 $15,406,000
5 Coraline $15,323,000 -9.1% 2,320 $35,585,000
6 Paul Blart: Mall Cop $11,700,000 +7.5% 2,965 $110,515,000
7 The International $10,000,000 - 2,364 $10,000,000
8 The Pink Panther 2 $9,000,000 -22.3% 3,245 $22,321,000
9 Slumdog Millionaire $7,150,000 -0.4% 1,634 $86,546,000
10 Push $6,931,000 -31.2% 2,313 $19,325,000

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozitermek száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr33946582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása