Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az amerikai giccs egyik fellegvára a pankráció. Őrjöngő nép, őrült pankrátorokkal, akik nemzetiszínű alsógatyában lépnek a ringbe. Mímelt verekedés, imitált fájdalommal. A The Wrestler (A pankrátor) című film ebbe a világba kalauzol el bennünket Mickey Rourke főszereplésével, ám a film alapjában véve túlmutat ezen a közegen. Elgondolkodtató társadalmi szatíra, melyen még mosolyogni is tudunk, meglepően jó alakításokkal és mélyen szántó gondolatokkal. Pörgőrugások a tovább után.

Randy "The Ram" Robinson egy lecsúszott középkorú pankrátor. Karrierje csúcspontját már elhagyta, ennek ellenére a közönség még mindig imádja. Ő pedig imádja a közönséget. Egész életében szteroidokon, izomtömegnövelőkön, és még ki tudja milyen káros anyagokon élt. Erre tette fel az életét, és ennek rendelt mindent alá. Normális életet, családot... Egy napon megváltozik Randy élete, és fel kell hagynia a pankrációval, így kénytelen hétköznapi állás után nézni. Mindeközben a társadalmi kérdések is erősen kirajzolódnak. Randy megpróbálja rég elhagyott lányával felmelegíteni a kapcsolatot, miközben egyre közelebb kerül az egyetlen nőhöz, aki törődik vele, egy éjszakai bár sztiptíztáncosnőjéhez, Cassidy-hez (Marisa Tomei).

Darren Aronofsky rendező merészen mutatja be az amerikai társadalom alacsonyabb rétegét, az egyszerűbb embereket, akik a napi betevőért güriznek a munkájukkal. Nem félt belecsempészni egészen kellemes humort is a filmbe, erre leginkább igaz a felkontyolt hajú Randy, aki a bevásárlóközpont húspultjában szolgálja ki a jónépet. A karatkerek bemutatása is egészen pazar: Randy és Cassidy ellentétjei egymásnak, ha belegondolunk. A férfinak a karrier volt egész életében a fontos, és amikor közeledne a család felé, már késő. Cassidynek vele szemben a család a fontosabb, és megélhetésből sztriptízel. A közös bennük a magány, és így találnak egymásra. A film vége ismét egy remek rendezői húzás, egy olyan jelenet, amelyre még sokáig fognak emlékezni.

Alakítások tekintetében a két főszereplőtől szinte hibátlan alakítást láthatunk. Mickey Rourke abszolút kellemes meglepetés, teljes mértékben hitelesen alakítja "A kos" szerepét. Ráadásul a színész és a karakter története valahol egybefonódik, hiszen Rourke fiatalabb korában profi bokszoló volt, melyet abba kellett hagynia idejekorán. Marisa Tomei pedig nem csak szexi és gyönyörű, hanem még játszani is tud. Tapsot érdemel! Nem mellesleg mind a két szereplőt jelölte az Akadémia Oscarra. Mickey Rourke-ot legjobb férfi főszereplőként, míg Marisa Tomei-t legjobb női mellékszereplőként.

A látványban annyit érdemes megemlíteni, hogy tökéletesen adja vissza a nyers valóságot, az agresszió és monoton skandálás világából. A verekedős jelenetek eléggé élethűre sikeredtek, pontosítva mindezt a pankráció világára: sikerült visszaadni a kamu-bunyó hangulatát. A zene alapvetően nyilvánvalóan keményebb rock, illetve az éjszakai bárban gépzene, ami teljesen helyénvaló egy ilyen filmben. Azokban a jelenetekben ahol az előbbiek nem szükségesek, ott pedig jól illeszkedik a komponált muzsika. A már említett utolsó jelenetben a zene is rásegít nagyban, hogy úgy sikeült, ahogy.

Az összahatás magasan pozitív, sejtettük, hogy jó lesz, de minden tekintetben felülmúlta várakozásainkat. Egy elgondolkodtató, szép 115 percet lát, aki megnézi a filmet. Sok kérdést felvet, amit magunknak kell megválaszolnunk. Mint ahogy a végét is nyitva hagyja, és a néző fantáziájára bízza a továbbiakat.

 

Történet
85
90
IMDB logo 8,6
Rotten Tomatoes logo 98%
Alakítások
95
Rendezés
95
Látvány & hang
85
Zene
90
Összhatás
90

 

Címkék: kritika oscar 2009

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr24937199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása