Ismét újabb, több szempontból is Oscar-esélyes filmet veszünk górcső alá. A legjobb film, legjobb rendezés, legjobb női főszereplő, legjobb fényképezés és legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában is teljesen jogosan indított The Reader (A felolvasó) a második világháború utáni NSZK-ba kalauzol bennünket, ahol az ország szépen lassan ébredezik és revansra éhes a nácizmus bukása után. Ebben a világban ismerkedik meg egymással két ember, egy férfi és egy nő, akik között a húsz év korkülönbség ellenére is életre szóló érzelmek lobbannak.A kallernőt alakító Kate Winslet pedig végre talán szobrot kap... lapozz most!
1958-ban kezdődik a történet, Michael Berg rosszul lesz az utcán, és egy idegen nő segít neki. Kettejük kapcsolata itt kezdődik, és végérvényesen összefonódik. A 15 éves fiú és a 35 éves nő egymásba szeretnek. Kapcsolatuk egy nyáron át tart, a nő szereti hallgatni, ahogy Michael felolvas neki. Hanna hirtelen valamiért elhagyja a várost szó nélkül, annak ellenére, hogy megtalálta Michaelban a szerelmet, és munkahelyén is előléptetést ígértek neki. Később, amikor a fiú a jogi egyetemre jár, tanáruk elviszi őket egy háborús bűnösökkel foglalkozó perre, ahol Michael újra találkozik egykori idősebb szerelmével, Hanna Schmitz-cel.
A film központi témája a bűn, és az abból kívánkozó feloldozás. Az idősebb nő bűnei kerülnek terítékre, ám nem csak a tárgyalóteremben, hanem morális, erkölcsi szempintokból is, már rögtön a film elején. Avagy felmerül a kérdés, hogy mennyiben tiltott az ő kapcsolatuk? Egy felnőtt érett nő folytathat-e egy 15 éves gyerekkel szexuális viszonyt? A film nem ad konkrét válaszokat, nyitva hagyja az ajtókat. Nem ítéli el, de nem is oldozza fel a bűnöst. Csak a vezeklés marad, ám annak jogosságáról hagyja dönteni a nézőt.
Az alakítások tekintetében szuperlatívuszokat tudnánk használni csak, így eltekintünk a nagyszerű, zseniális, remek szavak használatától, talán még a brilliáns indulna jó eséllyel a dícséretek versenyén. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Kate Winslet élete alakítását nyújtotta. Az egyszerű, ám különösen rendkedvelő és domina-hajlamú nő megformálásáért igenis kapja meg a szobrot idén! Az ifjú Michaelt David Kroos német színész játszotta. Az ő alakítása is hibátlannak mondható, míg az idősebb Michaelt a mindig kiváló Ralph Fiennes formálta meg. Az ő jelenléte, illetve szerepeltetése garancia a minőségre.
A rendező Stephen Daldry volt, akinek nem nagyon volt filmje öt-hat éve. Daldry korábban az Órák című filmet rendezte, ám ez ahhoz képest nagyobb szabású volt. Finoman játszott a karakterekkel, és az apóbb részletekre is nagy hangsúlyt fektetett. Bátran vászonra vitte a tabunak számító gyerek-felnőtt kapcsolatot is, mondhatni eléggé nyíltan mutatva mindent. (Na azért persze nem egy új Ken Parkra kell gondolni) A feszültséget is sikerült elég magas szintre felvinnie, a tárgyalótermi jelenetek kiemelkedőnek mondhatók. A szimbólumokat is nagyszerűen használja Daldry, az Odüsszeusz nyitó sorai végigkísérik a filmet, szimbolizálva a hosszú utazást metaforikus értelemben. A képi világ is lenyűgöző, a késői ötvenes évektől egészen 1995-ig változik az utca képe, néhol a vidéki Németországot is megjelenítve. A zene ebben a filmben észrevehetetlenül kúszik a kép alatt, nincsenek ugyan hangos, hatásvadász passzusok, viszont nincsenek is így ezáltal oda nem illő hangok sem. A zene jól együttműködik a képi világgal.
Összegzésben a film egy kellemes meglepetés. Nehéz témája és feszült hangulata garantáltan leköti az embert. A kérdés pedig ott lebeg végig a fejünk felett. Mi a bűn? Minden relatív...Az erkölcsi és morális tanulságot mindenki vonja le maga!
Történet |
| 91 |
| |||||
Alakítások |
| |||||||
Rendezés |
| |||||||
Látvány & hang |
| |||||||
Zene |
| |||||||
Összhatás |
|