Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az MTV Movie Awards-on levetítettek a közönségnek egy rövid jelenetet a június 24-én mozikba érkező Transformers: Revenge of the Fallenből. A videoban Sam Witwicky és Mikaela egy házban bujkálnak az egyiptomi sivatagban, az utánuk kutató álcák elől.

Címkék: trailer transformers

Ismét maga Michael Bay tette elérhetővé proaktívan a Transformers: Revenge of The Fallen új TV-spotjait, rögtön három darabot. Érdekességük, hogy az egyik jelenet, amit korábban is láthattunk már, ezúttal teljesen más formában jelenik meg. A Fallen homokba teleportálásakor korábban csak az emberek estek hátra, most pedig autobotok dőlnek és merülnek bele a homokba. Ez arra utal, hogy ezek a jelenetek már végleges formájukban láthatóak. A film június 25-én kerül a magyar mozikba.

Címkék: trailer transformers

Megérkezett a Transformers: Revenge of The Fallen feltehetően utolsó mozis előzetese, amit a pénteken bemutatásra kerülő X-Men Origins: Wolverine-hez kapcsoltak. Információk szerint Magyarországon ez még nincs így, csak a jövő héten induló Star Trek előtt fogják először vetíteni. Ebből a traierből már a történet néhány elemére is fény derül. Láthatjuk, hogy ismét Sam lesz a középpontban, aki az álcák számára értékes tudásra tesz szert. Megatron visszatér a mélységből, Devastator pedig szó szerint bedarálja ellenfeleit.

Címkék: trailer transformers

Michael Bay hivatalos oldalán egy új összeállítás jelent meg a közelgő Transformers: Revenge Of The Fallenből. A videó elején egy jelenetet láthatunk, amiben Bumblebee (Űrdongó) szomorkodik, mivel nehezen viseli, hogy Sam az egyetemi kollégiumba már nem viheti őt magával. Eközben Megan Fox hajt végre egy gyors átöltözést, amiről nehéz eldönteni, hogy komikus elemnek szánták-e.

Címkék: trailer hamarosan transformers

A Transformers játékokkal és a filmekkel foglalkozó tfw2005.com megszerzett néhány renderelt képet, amin a nyáron mozikba kerülő következő film, a Transformers: Revenge Of The Fallen különböző robotjainak, új álcáinak és autobotjainak kinézetét leplezi le. A képek végérvényesen megerősítik a korábbi feltételezést, hogy Megatron új formában visszatér, valamint megpillanthatjuk, hogy hogyan fog kinézni a több elemből összeálló, pusztító Devastator, miután eléri teljes formáját.

Címkék: hírek transformers

Michael Bay korábban tagadta, hogy Megatron visszatérne a Transformers második részében, a Revenge Of The Fallenben. A napokban azonban Roberto Orci forgatókönyvíró, aki az első filmnél is közreműködött, a TWF2005 on-line Transformers magazinnak megerősítette, hogy Megatron visszatér. Ha nem a Bay által megígért félrevezető kampányról van szó, akkor ez alátámasztja az eddigi feltételezéseket, amik különböző kiszivárgott képek alapján születtek. A bal oldali képen a Hasbro új filmhez készülő Megatron játékát láthatjuk, ami egy tankszerű álcát ábrázol. A tovább után egy video a filmben felbukkanó Chevrolet autókról.

Címkék: hírek transformers

Az előző hétvége Super Bowl TV-reklámja után megérkezett a Transformers: Revenge Of The Fallen mozis teaser trailerje, amit a múlthét pénteken debütáló Friday the 13th című filmhez csatoltak. A film június 26-án nyit az amerikai mozikban, azonban a világpremiernek köszönhetően Magyarországon már egy nappal előbb is megnézhetjük.

Címkék: trailer hamarosan transformers

Amerikában a Super Bowl hagyományosan az év egyik legjelentősebb TV-s eseménynek számít. Így nem csoda, hogy a filmstúdiók itt igyekeznek fél-egyperces TV-reklámokkal felkelteni az emberek figyelmét, közelgő tavaszi és nyári produkcióikra. Idén itt jelentkezett első trailerrel a Transformers második része és a G.I. Joe film. De feltűnt J.J. Abrams Star Trekje és Will Ferrel Land Of The Lost című vígjátéka is. Videók.

Címkék: trailer hamarosan transformers

süti beállítások módosítása