Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A 20th Century Fox újabb háromdés animációs filmet terít elénk, igaz csak jövő húsvétkor. A kivitelező nem más, mint a blue Skye Animation stúdió, akik a Jégkoraszkot, a Horton hears a Who-t, és a Robotokat is jegyzi. Addig is íme, az első előzetese a Rio című vidám, színpompás animációnak. A film középpontjában Blu áll, aki egy hím arapapagáj. Természetesen fogságban él, egy minnesotai kalitka lakója. Egy napon Blu megtudja, hogy szilárd hite ellenére, nem ő fajának utolsó példánya, ráadásul tojóról van szó, úgyhogy elszökik és a napos brazil turistaparadicsom, Rio de Janeiro felé veszi az irányt. Erős túlzás persze azt állítani, hogy szerelem alakul ki első látásra a két papagáj között, mivel Rio háziasított mivoltánál röpképtelensége lesújtóbb csak. Jewel, a nőstény vad, tüzes, és pompásan repül. Mégis úgy alakul, hogy együtt kénytelenek életük kalandjára vállalkozni, eközben persze mókásabbnál mókásabb karakterekkel találkoznak a szamba fővárosában. A továbbiakban megtekinthető az első ízelítő.

Címkék: trailer animáció

Megérkezett a DreamWorks Animation műhelyéből kikerülő legújabb animációs vígjáték, a Megamind első előzetese. A szuperhősöket, de de főleg Superman történetét kifigurázó filmben két csecsemőt indítanak el egy pusztulásra télt naprendszerből a Föld felé. Az egyikük, aki szuperképességekkel rendelkezik, Mega Manként védelmezi a Földet, a másikuk pedig az elpusztításával próbálja kivívni a Megamind névhez illő tiszteletet. Egy nap azonban Megamindnak véletlenül sikerül megölnie nemezisét, így élete céltalanná válik. A gonosztevő úgy dönt, hogy létrehoz egy új szuperhőst, Titant, akivel majd a harcot. Az új kreálmány azonban a terveivel ellentétben inkább pusztításra használná képességeit, így életében először, Megamindra hárul a Föld megmentésének feladata. Megamindnak Will Ferrel kölcsönzi a hangját, a rövid életű Metro Man Brad Pittként szólal meg, a megmentésre szoruló kotnyeles riporternő szerepében Tina Fey, Titanként pedig Jonah Hill hangját hallhatjuk majd. A háromdinemziós formátumban is elérhető film november 5-én debütál az amerikai mozikban, Magyarországra pedig várhatóan, a több európai országhoz hasonlóan decemberben érkezik majd.

Címkék: trailer animáció

Elképesztő, szavakkal nehezen kifejezhető előzetes tűnt fel a világháló kifürkészhetetlen útjain, ugyanis egy, talán a zs-kategóriánál is lentebbi produkcióval örvendeztet meg minket szeretett mexikóink, Danny Trejo, amit magunk sem értünk, hiszen címszerepet kapott egy Rodriguez-filmben, az új Predatorban is főszereplő-jelleg, szóval nem értjük ezt hogy és miért. Vagy csak egyszerűen a cimborája a rendező úr, aki filmes celeb-wannabe, és Danny sajnálatból elvállalta? A nemes egyszerűséggel Vengenance (Bosszú) címre hallgató film egy zsaruról szól, aki az igazságtalanul kiszabott börtönbüntetés után elhatározza, hogy megbosszulja kis feleségének és lányának meggyilkolását. A történet egyszerű, mint egy bordásfal, amiért ajánlani tudjuk, az mégis a lenyűgöző látvány és kameramunka, a hatásos párbeszédek, és közhelyesen hatásvadásznak véletlenül sem nevezhető mondatok ("The last thing you gonna see"), továbbá a hiteles, egyedi és Oscar-gyanús színészi játékok miatt. Ki látta már Danny Trejót sírni? Hát mi sem! Ron Perlman, már csak benned bízunk! Ja, és a pap szerepében a féldolláros rapper, 50 cent tetszeleg... és hogy meddig kell erre a műremekre várni? Az Egyesült Államokban november 11-én mutatják be, de nehezen elképzelhető, hogy mozikba viszik.

Címkék: humor trailer

Ősszel debütál mozikban az Easy A című tinivígjáték, amelyben az eddig a szürkeségben elvesző gimnazista lány, Olive a pletykák és érdeklődés középpontjába kerül, miután meleg barátját kisegítve nyilvánosan azt színleli, hogy vele vesztette el a szüzességét. Az éppen a tananyag részét képező A skarlát betű nyomán úgy dönt, hogy az esetet ugródeszkának használja ahhoz, hogy feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán és egy kis pénz is keressen, így képzeletbeli szolgáltatásait felajánlja az iskola többi rászoruló diákjának is, sőt egy nagy A betűt viselve jelzi új státuszát. A címszereplőt Emma Stone alakítja, szüleiként Stanley Tucci-t és Patricia Clarkstont láthatjuk, de feltűnik a filmben Malcolm McDowell, Lisa Kudrow és Thomas Hayden Church is. A vígjáték szeptember 17-én kerül az amerikai mozikba.

Címkék: humor trailer

Megérkezett a thriller és sci-fi elemeket is felvonultató romantikus dráma, a The Adjustment Bureau első előzetese. Matt Damon alakítja a sikeres Davidet, akit már csak egy lépés választja el attól, hogy bekerüljön az amerikai szenátusba, ám amikor megismerkedik egy Elise nevű balerinával, teljesen felborul eddigi élete. Közbelép egy titokzatos társaság, amely mindent megtesz, hogy David és Elise útjai külön váljanak, mivel David számára más sorsot jelöltek ki. Davidnek így arról kell döntenie, hogy elfogadja a végzetét vagy mindent kockára téve a saját útját követi. Elise szerepében Emily Bluntot láthatjuk, de mellette feltűnik még Terrence Stamp, valamint az eddig főleg a televízió világából ismert Daniel Dae Kim és John Slattery is. A film szeptember 17-én debütál az Egyesült Államokban, de egyes európai országokban már nyár végén a mozikba kerül majd.

Címkék: trailer

A Vasember 2-höz kapcsolva megérkezett Christopher Nolan új akció-thrillerjének harmadik előzetese. Az Inception, magyar címén Eredet, új trailerje már a sokáig titokban tartott történet alapjait is felfedi. A főszereplő, Dom Cobb arra specializálódott, hogy álmokból lopjon el a tudat alatt szunnyadó, értékes információkat. A nemzetközi szinten körözött bűnöző azonban mindenkit elveszít, akit szeret. Cobb most lehetőséget kap arra, hogy mindent visszaszerezzen és új életet kezdjen: a feladat ezúttal az, hogy rablás helyett tökéletesen elrejtsen néhány titkot egy álomban. A sötét lovag rendezője ismét impresszív színészgárdával dolgozott együtt, akik között a Cobbot alakító Leonardo DiCaprio mellett megtalálhatjuk Marion Cotlilardot, Ellen Page-t, Joseph Gordon-Levittet, Michael Caine-t, Ken Watanabe-t, Cillian Murphy-t, Tom Hardy-t és Tom Berengert is. A film július 16-án debütál az Egyesült Államokban, ahol IMAX formátumban is látható lesz, Magyarországra pedig július 22-én érkezik meg.

Címkék: trailer inception

Gyermekkorunk legendás sorozata filmre kerül - ebben semmi újdonság nincs, ugyanis már láthattunk két előzetest is A szupercsapatból. Ezúttal azonban négy karaktervideót tekinthetünk meg, melyekből talán jobban megismerhetjük a régi ismert szereplők új arcait. John Smith ezredest, azaz Hannibalt, a Szupercsapat vezetőjét Liam neeson formálja meg. A csapat hatékony problémamegoldója Faceman (Templeton Peck hadnagy), alakítója a Másnaposokból jól ismertté vált Bradley Cooper. A nehéztüzérséget jelentő B.A. vélhetően mindenkinek Mr. T-t jelenti, ám az amerikai filmes remake-ben Quinton Jackson játsza el a színesbőrű körszakállast. Végül, de nem utolsó sorban maradt Murdock, a brigád repülésszakértője, akit Sharlto Copley (A District 9- Wikus) kelt életre. Az egyenként félperces spotok megtekinthetők alant.

Címkék: humor trailer szupercsapat

A tavalyi nyár egyik kasszasikerét produkáló Star Trek rendezője, J.J. Abrams nagyban munkálkodik legújabb filmjén. A csak Amerikában több, mint 250 millió dollárt hozó űrsaga sikere után Steven Spielberg bátran vállalta Abrams Super 8 című legújabb sci-fijének a produvceri felügyeleteit. A film arról szól, hogy az Egyesült Államok kormánya 1979-ben úgy határoz, hogy felszámolják az 51-es körzetként ismert arizonai titkos létesítményt, és átköltöztetik a szomszédos Ohio állambeli biztonságosabb építménybe. Az átköltöztetés során persze akad egy kis probléma... Ugyan a filmet csak jövő nyáron tervezik bemutatni, de az alkotók már most készítettek egy, amolyan teaser jellegű bepillantásnyit engedő előzetest, melyet vetítenek is már a mozikban a Vasember 2 előtt. Egy lelkes mozirajongó pedig nem volt rest, és felpakolta mindenki kedvenc videómegosztójára a kis kamerájával felvett másfél percnyi jelenetsort, melyből csak annyit szűrhetünk le, hogy még bőven agyalhatunk és összeesküvés-elméleteket gyárthatunk ,hogy mi is van a konténerben...

Címkék: trailer

A név, mely minden kisstílű bűnözőt, korrupt politikust és alvilági figurát megrémiszt Amerika déli államaiban, az Machete. A Robert Rodriguez által írt és társrendezett film egy mexikói igazságosztóról szól, aki egy drogbárót üldöz, miközben kap egy ajánlatot is, hogy végezzen ki egy gátlástalanul lefizethető szenátort. Machete egy visszavonult ex-szövetségi ügynök, innen a halálpontos fegyverismeret. Missziója során társául szegődik egy szintén mexikói harcias amazon, egy fivéreként szeretett pap, és még egy fegyverek iránt is érdeklődő felsőbb körökben mozgó nő is. A Machete alapötlete Rodriguez és Tarantino fejéből pattant ki még 2007-ben, amikor is a Grindhouse-ban kettejük filmjei között láthattunk egy, a poén kedvéért rendezett rövid előzetest. A mostani viszont már igazi trailer, az elején látható üzenet pedig Arizona politikusainak szól, akik a való életben egy erősen kétes ügylet miatt kerültek az újságok címlapjaira mostanában.

Címkék: trailer machete

Megérkezett a The American című thriller első előzetese, amelyben George Clooney alakítja Jacket, az alvilágban elismert amerikai bérgyilkost, aki élete utolsó megbízatásának helyszínére, Olaszországba utazik. Miközben a végrehajtással várakozni kényszerül, meglepő módon egy pappal köt barátságot, és egy helyi nő, Clara is felkelti az érdeklődését, azonban Jack ezzel számára túlságosan is idegen vizekre evezik. A teaser trailer egy olyan filmet sejtet, amelyben az akció helyett a történet etikai és filozófiai vonulatai kapnak főszerepet, így úgy tűnik beleillik a Clooney-nak eddig sok elismerést hozó karakterdrámák sorába. A thriller szeptember 1-jén kerül az amerikai mozikba.

Címkék: trailer

Az idén januárban lezajlott szokásos éves Sundance Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő Winter's Bone előzetese tűnt fel a világhálón. Debra Granik filmje rengeteg dícséretet kapott a színészi alakításokra, kiváltképp az apját kutató 17 éves lányt megformáló Jennifer Lawrence-re érkeztek magasztos ódák. Feltűnik még Garrett Dillahunt is, akit például a Terminator: The Sarah Connor Chronicles című sorozatból ismerhetünk, de láthattuk Az utolsó ház balra című thrillerben is. A forgatókönyv adaptáció (melyet szintén díjaztak a téli filmfeszten); Daniel Woodrell azonos című novellájából készült. A történet egy 17 éves lányról, Ree Dolly-ról szól, aki apja felkutatására indul, aki egyik napról a másikra tűnt el. Mivel a család igen nehéz anyagi körülmények között él, és apja sok kétes eredetű figurának is tartozik, Ree-t nem hagyja nyugodni a dolog, és úgy dönt megkeresi apját. Szembesül a kisvárosi szemétdombon kiskakaksok elvvel a helyi lokál redneck-alvilág okán, de kemény próba elé is néz a vad és kegyetlen Ozark-hegység erdeiben is. Előzetes és poszter ugrás után.

Címkék: trailer

Megérkezett a második előzetes is a Piranha 3D-hez (Az első itt tekinthető meg). Az eleve 3D-ben forgatott trash-horror története szerint egy vízalatti rengés megnyitja az eltemetett, kétmillió éves őspiranhák előtt az utat, hogy rehabilitálják magukat. Na persze hol máshol szabadulnának ki, mint a Lake Victoria közelében. Ez a hely egy szokásosan csendes kisvároska és nyaralóövezete egy festőien szép tóval. Az év egyetlen hétvégéjére megtízszereződik a lélekszám annak ksözönhetően, hogy ittas fiatalok serege szállja meg. Hölgyeim és uraim! Kell-e ennél többet mondanunk egy igazi ZS-kategóriás 3D-s filmhez? Mert ez kegyetlen rossz lesz, az biztos. Arcunkba repülő halacskák, megrágcsált hullák és persze bikinis lányok. A szereposztás pedig egészen egyszerűen hihetetlen, hogy kiket sikerült megnyerni a filmhez: Ving Rhames, Richard Dreyfuss, Christopher Lloyd, Elizabeth Shue, Dina Meyer és Eli Roth. Erre tessék...

Címkék: horror trailer

A Sundance Filmfesztiválon bemutatott Buried című filmről írtunk már korábban is, azonban most megjelent előzetes is a filmhez. Igazi minimál-költségvetésű filmről van szó, a történet ugyanis abból áll, hogy Paul Conroy (Ryan Reynolds) Irakban szolgáló amerikai összekötő egy a sivatagban jó mélyre eltemetett koporsóban ébred, miután a helyi gerillák megtámadták. A klausztrofóbia tapintható, ám Conroy-nak van esélye: nála van egy öngyújtó és a mobiltelefonja. Azonban az idő fogytán: Elföldelt parányi cellájában nagyjából másfél órára elegendő az oxigén. A Sundance-en nagy sikert aratott filmet egyébként ősszel mutatják be az amerikai mozikban. Ugrás után látható a legújabb telefonálós előzetes, illetve egy korábbi is, ami a Sundance tájékán jelent meg.

Címkék: trailer

Megérkezett a vadnyugatot járó, eltorzult arcú képregényhős filmadaptációjának első előzetese. Jonah Hex feleségét és gyermekeit meggyilkolják, ő maga pedig megjárja a túlvilágot is, de a bosszú által vezérelve, különleges képességek birtokában tér vissza. Josh Brolin alakítja a címszereplőt, aki dupla forgótáras gépfegyverrel járja útját, az őt kisegítő kurtizán Leilaként pedig Megan Fox-ot láthatjuk majd. John Malkovich formálja meg a Hex családját kivégző és őt megbélyegző Quentin Turnbullt, de egy-egy mellékszerepben feltűnik még Michael Shannon és Michael Fassbender is. A film június 18-án debütál az amerikai mozikban, a magyarországi bemutató esetleges időpontjáról azonban még nem született döntés.

Címkék: trailer

Megérkezett a tavalyi Torontoi Filmfesztiválon már bemutatott The Disappearence of Alice Creed címú thriller előzetese. A film meglepő módon egy Alice Creed nevű lány elrablásáról szól. A két elkövető gondosan megtervezett mindent. A mikrobuszt bevonták plasztikzsákkal, a szobát börtönszerűvé tették és kiszemelték az egyik milliárdos kicsilányát. Odáid minden kiválóan alakul, míg Alice-t elrabolják az utcáról és betuszkolják a kisbuszba. Azonban azzal nem számolnak az emberrablók, hogy Alice nem az az ijedős lány, és nehezen akarja magára erőltetni a kétségbeesett, pánikban lévő hisztérikát. A film főszereplője Gemma Arterton, aki a közelgő Perzsia hercege című filmben lesz a hercegnő, ám láthattuk nem is olyan régen a titánok harcában, mint a félistennő Ió. A két rablót viszonylag ismeretlenebb színészek formálják meg: a fiatalabb, hevesebb bűnözőt Martin Compston játsza el, míg az idősebb, megfontoltabb tettest Eddie Marsan alakítja, akit legutóbb a Sherlock Holmes-ban láthattunk, mint Lestrade felügyelő.

Címkék: trailer

süti beállítások módosítása