Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Lassan vége a nyárnak, mely korántsem volt unalmas, ugyanis két — sokak által — nagyon várt akciófilm is ekkor debütált, név szerint a G.I. Joe és a Transformers 2. Mindkét mű példátlan módon megosztotta a közönséget, illetve a kritikusokat. De melyik volt a jobbik (értsd: kevésbé rossz)? Az esztéták szerint nehéz lenne ezt megmondani, mert mindkét alkotás egyformán borzalmasan sikerült. A feladat tehát adott. Döntenünk kell! Kezdődjék a Pop-corn Filmek Csatájának első felvonása. A ringben pedig a Transformerek és a G.I. Joe-k!

Címkék: transformers g.i. joe

A Transformers filmadaptációjának sikere után a a Hasbro és a Paramount filmstúdió úgy gondolták érdemes megpróbálkozniuk a '80-as években hasonló utat bejárt G.I. Joe-val is. Megszületett hát a G.I. Joe: The Rise of Cobra, vagyis A kobra árnyéka. A folyamat közben azonban megfeledkeztek a talán legfontosabb elemekről: a történetről és karakterekről. Ezek nélkül pedig a nagy csinnadrattával felvonultatott hadigépezet mit sem ér.

Címkék: kritika g.i. joe

Augusztusi bemutatók

 2009.08.04. 15:20 | Turisas | Írj kommentet

Az augusztusi forróságban mindig jól esik egy hűs moziba betérni, és végigélvezni egy jó filmet. A legmelegebb  nyári hónapban ismét tobzódni fogunk a nagyobb és látványosabb produkciókban egyaránt, hiszen jönnek a Brigantyk, a G.I. Joe-k, a menekült földönkívüliek, sőt Michael Myers is visszatér több másik pszichopata gyilkossal karöltve. Nos hát akkor elő a jégkásával, és előre a vásznak elé! Oh, yes, yes, yes, yes, yes...

Címkék: premier g.i. joe inglourious basterds

A G.I. Joe: The Rise of Cobra bemutatójáig már csak alig több, mint egy hét maradt, de még az utolsó pillanatig érkeznek olyan promóciós anyagok, mint például ez a kisfilm. Ebben A kobra árnyékának rendezője, a első két közelmúltbéli Múmia-filmet is jegyző Stephen Sommers beszél arról, hogy hogyan vették fel a Párizs utcáin zajló üldözési jelenetet, amit lényegében korábban már reklám céllal szinte teljes egészében nyilvánosságra hoztak. Néhány szót szól arról is, hogy miként készítették elő az Eiffel-torony ledőlését bemutató vizuális trükköket. Ezután még láthatjuk a "gyorsító felszerelés" bemutatását és egy korábban napvilágra került akciójelenetet. Az interneten elég rossz visszhangot kaptak a korábbi előzetesek, így erősen kérdéses, hogy legalább középszerűen siker lesz-e a film.

Címkék: trailer g.i. joe

Augusztus 6-án debütál a mozikban a G.I. Joe: The Rise of Cobra, ami nálunk a Cobra árnyéka alcímen fog futni. A hajdanán népszerű Hasbro játékfigura-sorozat alapján készülő filmet most egy kis kortörténeti visszatekintéssel próbálják népszerűsíteni. A négy perces kisfilm tömören bemutatja a G.I. Joe-k csaknem ötven éves történetét az 1960-as évek első játékfiguráitól, a '80-as évek rajzfilmsorozatán és TV-reklámjain át, egészen a mostani film megalkotásáig.

Címkék: g.i. joe

Augusztus 6-án érkezik a magyar mozikba a G.I. Joe: The Rise of Cobra, amelyben a frissen megalakuló Cobra militarista terrorszervezet árnyéka vetül a világra. Csak a G.I. Joe speciális amerikai hadtest segíthet a veszély elhárításában. Stephen Sommers, az első két Múmia film rendezője aggódhat, hogy akár csak részben olyan sikeres lesz-e filmje, mint a szintén klasszikus játékfigurákra épülő Transformers. Megnézhetünk egy majdnem teljes akciójelenet, két részletben, ami első látásra az elfogadhatónál is erősebben meghazudtolja a fizika törvényeit, a katonák "gyorsító" felszerelése pedig a közeliekben vészesen kellékszerűen hat.

Címkék: trailer hamarosan g.i. joe

A G.I. Joe: The Rise of Cobra augusztus 7-én kerül a mozikba. Az újabb előzetes a felszerelésre és a humorra koncentrál. Látszólag a szegről-végről hasonló gyökerű Transformers útját szeretnék követni, de ez az amerikai szuperkatonáknak egyáltalán nem biztos, hogy jól fog állni.

Címkék: trailer g.i. joe

G.I. Joe előzetes

 2009.05.03. 00:47 | Tyrannum | Írj kommentet

Sok film próbálta kihasználni az X-Men Origins: Wolverine várható sikerét és előzetest bemutatni előtte. A G.I. Joe: The Rise of Cobra is ilyen. A 80-as évek népszerű játék- és rajzfilmsorozata a Transformershez hasonló utat követ. A Transformers sikeres válalkozásnak bizonyult, augusztusban eldől, hogy a szuperkatonáknak is részük lesz-e hasonló dicsőségben.

Címkék: trailer g.i. joe