Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A bombák földjén című alkotással hírnevet szerző, és az idei Oscarra legjobb színészi jelölésben is részesülő Jeremy Rennernek mostanában mozgalmas napjai lesznek, ugyanis (minimum) két produkcióval is hírbe került. Az egyik egy igen izgalmasnak hangzó thriller, mely Edgar Allen Poe amerikai költő sötét világában játszódna, a másik pedig a híres táblajáték megfilmesítése, a Battleship (Torpedó) lenne. Utóbbiról annyi extra információt tudunk, hogy ez a kevésbé biztos lábakon álló projekt, mivel állítólag több, titokzatos megbeszélésen is részt vett Renner, melyekről nem beszélt részletesen. Viszont mindegyiknek nyáron lenne a forgatása, úgyhogy a színésznek biztosan nwm lesz ideje mindegyikbe részt venni, így döntenie kell. Ugrás után viszont a The Raven-projektről olvashattok, mely valószínűbb, hogy egy megvalósuló produkció lesz.

Címkék: hírek

Ma reggelre rögvest két kellemes videó is felbukkant az Alice in Wonderland című Tim Burton-filmből, aminek borongós hangulata fel is dobta komor kedvünk ezen a szürkés napon. Az első a filmben látott szürreális világot hivatott bemutatni, miközben a szereplők közül Johnny Depp, Helena Bonham Carter és Mia Wasikowska is megszólal a produkcióval kapcsolatban, de a rendező Tim Burton és Ken Ralston vizuális effektekért felelős vezető-animátor is megszólal a klippben. A múltkor megmutattuk, hogy készült egy-egy számítógépes animációval megspékelt képkocka, most globálisan Csodaországot ismerhetitek meg. A másik videó pedig a már korábban is hallhatott Avril Lavigne-betétdal, ám ezúttal elkészült a hivatalos videóklipp is a számhoz. Hangulatilag valami hasonlóra számítottunk, és kövezettek meg, de nekünk tetszik...

Címkék: alice in wonderland

Hamarosan a mozikba érkezik a Shrek- és Madagaszkár-filmeket is jegyző DreamWorks Animation új animációs alkotása, a How To Train Your Dragon, azaz Így neveld a sárkányodat.  Az északi vikingek világában játszódó történet főszereplője a fiatal Hiccup, aki nem jeleskedik a nemzeti sportnak számító sárkányölésben, hanem inkább valószerűtlen körülmények között összebarátkozik egy ilyen fenevaddal. A most felbukkant videóban egy viking instruktor ismerteti a sárkányok hatféle alfajának egyes tulajdonságait és befogásuk különféle fortélyait. Az animációs film március 25-én, világpremier keretében kerül a magyar mozikba, ahol háromdimenziós formában is megtekinthető lesz majd.

Címkék: animáció

A Coen-testvérek, Joel és Ethan a Burn After Reading után újabb filmmel rukkoltak ki, mely ezúttal a hatvanas évekbe kalauzol bennünket, egy zsidó családok lakta ingerszegény, szürke, és unalmas kommunába, ahol megismerhetjük Larry Gropnik egyetemi professzor életének egy válságos szakaszát. Szerencsére az A Serious Manről, mint filmről ugyanezen jelzők nem mondhatók el, hiszen nem csak, hogy egy nagyszerű korrajzot kaphatunk, hanem egy, a szánk szegletébe mosolyt is csaló hamisítatlan Coen-szatírát. Mazel Tov!

Címkék: kritika coen testvérek oscar 2010

Scott Kosar, a Gépész és A texasi láncfűrészes írója Charlie Hunnam forgatókönyvének átdolgozása révén egy új szkripten dolgozik, ami pedig nem más, mint a híres Dracula történet főszereplőjének, Vlad Tepesnek (avagy Karóbahúzó Vlad) a havasalföldi fejedelemnek a története. Az akció-thrillernek szánt történet Vlad életéről szól majd, a Draculává válásának előtti időszakából. A filmet valószínüleg Anthony Mandler videoklipp rendező készítheti majd el.

Címkék: hírek

Belek, vér, vicsorgás, morgás, mészárlás. Röviden így lehetne összefoglalni a Farkasember (The Wolfman) című horror feldolgozást. Az 1941-es eredeti történetét követő film sajnos nem több, mint egy egyszer megnézhető, gondolkodásra a legkisebb mértékben sem sarkalló, kiszámítható popcorn-horror, mely a klasszikus ijesztgetést volt hivatott visszahozni a vásznakra. Ellenben legalább kaptunk egy kellemesen pszichopata Anthony Hopkinst és egy közhelyesen szerencsétlen Hugo Weavinget.

Címkék: kritika horror wolfman

A Torontói Filmfesztivál után elérkezett az idő, hogy limitált mennyiségben ugyan, de bemutassák a filmszínházakban a Woody Harrelson nevével fémjelzett Defendor című keserédes vígjátékot. Arthur Poppington elméjében a képzelet keveredik a valósággal, és ettől egyfajta skizofrénikus állapotba kerül, melynek hatására azt kezdi hinni, hogy ő egy szuperhős, Defendor, és küldetése, hogy megtalálja esküdt ellenségét Captain Industry-t (Ipar Kapitány), drog -és fegyverkereskedőt, akit -tévesen- felelőssé tesz anyja haláláért. További szerepekben Kat Dennings, Elias Koteas és Sandra Oh. Elő a csúzlival és szikszalaggal, ugrás után érkezik DefenDOR.

Címkék: humor trailer

Előkerült az első olyan videó is a Titánok harcából, melyben a szereplők, producerek és a rendező mesél a filmről és karakterekről. Megszólal Sam Worthington, aki Perszeuszt alakítja, továbbá Liam Neeson (Zeusz), Ralph Fiennes (Hádész), Alexa Davalos (Andromeda) és Mads Mikkelsen (Draco) is beszél karakteréről, valamint a  különböző mitikus lényekről. Szóba kerül például a Kráken, ami Hádész titkos fegyvere. A lényt az alvilág ura saját húsából hozta létre, azaz része a testének. Az előzetesben már megcsodálhattuk a hatalmas és félelmetes lényt. Louis Leterrier pedig Medúzáról beszél, akiről egyelőre még nem tudunk oly sokat, de legalább már láthattuk. Leterrier elmondja, hogy az 1981-es Medúzához haonlóan ez is halálos íjjal lesz felszerelve, ám sokkal gyorsabban fog mozogni. Természetesen a kígyóhajú pikkelyes testű kreáció itt is egy pillantással kövé dermeszti áldozatait, ám ezt még sajnos nem csodálhattuk meg. A továbbiakban pedig megtekinthető maga a videó.

Címkék: titánok harca

A Pixar stúdió talán legrégebbi karakterei ismét életre kelnek. Andy Davisnek különleges játékgyűjteménye van. A mindenki által ismert Woody-val és Buzzal az élen 15 évvel ezelőtt megismerkedhettünk egy rakat beszélő játékkal, melyeket szépen lassan megismertünk és megszerettünk. A film folytatásában a játékok elfogadták, hogy gazdájuk egyszer felnő, ám elérkezett a harmadik rész, a Toy Story 3, melyben ez a nap be is következik. Ugrás után megtekinthető az új előzetes.

Címkék: trailer animáció toy story

A hetedik hétvégéje az amerikai mozipénztáraknál is a Valentin nap körül forgott. Három új, széles körben bemutatott film is versenybe szállt a nézők kegyeiért, de közülük, nem meglepő módon a Valentine's Day című romantikus vígjáték került ki győztesen. A tavaly ilyenkor bemutatkozó Nem kellesz eléggé jól bevált receptjére építő film olyan neveket vonultat fel, mint Julia Roberts, Jennifer Garner, Anne Hathaway, Jamie Foxx, Ashton Kutcher, Bradley Cooper vagy Kathy Bates. A Valentin nap 56,3 millió dollárral magasan az élen zárt, azonban nem nyomta el teljesen többi vetélytársát, így a hétvége 189 millió dolláros teljes összbevétele rekord értékűnek számít a President's Day ünnepéhez kapcsolódóan, ami ráadásul a hétfővel négynaposra bővíti majd a hétvégét.

Címkék: box office

Felbukkant a Webcam című horror film első előzetese és posztere. A film hivatalos oldalán olvasható szinopszis véres és kegyetlen történetet ígér, amivel semmilyen társadalom sem szembesülne szívesen. Öt fiatal sorsa fonódik össze egy nagyváros modern felhőkarcolójában, egy olyan közeljövőbeli antiutópiában, ahol az erőszak a mindennapi élet természetes és elfogadott része. A kanadai-spanyol koprodukciót Antoni Solé rendezte, aki eddig producerként tevékenykedett, a szereplők között pedig megtalálhatjuk Robert Englundot is, a klasszikus horror figura, Freddy Krueger megformálóját. A filmnek bemutatójának dátuma még nincs kitűzve, de a tervek szerint 2010 folyamán debütál majd az amerikai mozikban.

Címkék: horror trailer

Star Wars Valentin

 2010.02.14. 13:30 | Tyrannum | 11 komment

James Stowe grafikus, aki főleg szerepjátékokhoz és horror történetekhez alkot illusztrációkat, blogján közölte elképzeléseit arról, hogy milyen is lehetne a Star Wars-univerzum szereplőinek idei Valentin napja, amikor az ősellenségek is egycsapásra barátokká válnak. Qui-Gon Jinn és Darth Maul kibékülésük jeleként fénykardot cserélnek. A szeparatisták és az ellenük fellépő jedi mesterek szövetségre lépnek. Han Solo és Greedo elfeledkeznek régi sérelmeikről, és inkább elmennek fagyizni. Luke Skywalker és a Wampa együtt "lógnak", mint két régi jó barát. A wookiek és ewokok pedig mindig is szerették egymást.

Címkék: humor

Az amerikai látvány- és díszlettervezők szövetsége, az Art Directors Guild (ADG) idén 14. alkalommal adta át az elmúlt év legjobbjainak járó díját, az Annual Excellence in 2009 Production Design Awards díjátadó keretében, amelyet a Beverly Hills-i Beverly Hilton Hotelben zajlott le. A három kategóriára bontott díjat a Sherlock Holmes, az Avatar és A bombák földjén (The Hurt Locker) látványtervezői vehették át. Életműdíjjal ismerték el Warren Beatty hozzájárulását a vizuális filmművészethez, az olyan alkotásokkal, mint a Dick Tracy, az Ishtar és a Bugsy. Szintén életműdíjat kapott az ötvenéves televíziós múltra visszatekintő díszlettervező, Michael Baugh.

Címkék: hírek avatar díjátadó sherlock holmes

Pár héten belül a mozikba kerül Tim Burton legújabb alkotása, amelyben a rendező ismét egy varázslatos világot készül a vászonra vinni, ezúttal 3D-ben is, az Alice Csodaországban című filmben. Most ismét bepillanthatunk a film világába két összeállításban, amiket néhány új jelenettel is megtűzdeltek. Az első videóban a szereplők a film történetéről beszélnek, ami valójában nem direkten a klasszikus mese feldolgozása, hanem annak folytatása, amelyben a Mia Wasikowska által megformált Alice visszatér Csodaországba. Így már nem idegenekkel, hanem többnyire ismerősökkel találkozik, köztük az excentrikus Őrült Kalapossal, akit az őt alakító Johnny Depp jellemez a második összeállításban. Szemléltető képeken keresztül az is kiderül, hogy a Imageworks vizuális effektus műhely milyen eljárásokkal kelti életre Csodaországot és annak lakóit.

Címkék: alice in wonderland

Júniusban egy az akciófilm és romantikus vígjáték elemeit vegyítő Killers című film, amelynek most bukkant fel az első előzetese. A rendező Robert Lucketic eddig főleg a romantika műfajában szerzett tapsztalatokat a Dr. Szöszivel és a tavalyi A csúf igazsággal, de a 21 című, thriller-jelleggel is bíró filmet szintén ő jegyzi. A történet szerint Spencer Aimes egy a kormánynak dolgozó profi bérgyilkos, aki úgy dönt, hogy szögre akasztja a gépfegyvert, amikor megismeri Jent, élete szerelmét. Azonban három évnyi boldog házasság után, Spencer 30-adik születésnapján kiderül, hogy fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki és nem lehet benne biztos, hogy barátai és szomszédai közül kik lehetnek beépített emberek, akik bármikor életére törhetnek. A párosnak ki kell derítenie ki áll a megbízás hátterében miközben fenn kell tartaniuk a megszokott házasélet látszatát. A végveszélyben forgó házasokat Ashton Kutcher és Katherine Heigl alakítja, akik most dolgoztak először együtt. Az alapfelállás kísértetiesen emlékeztet a július 2-án mozikba kerülő Knight and Day című film történetére, amelyben Tom Cruise és Cameron Diaz keverednek slamasztikába. A Killers azonban még ezt a filmet megelőzően, június 10-én debütál az Egyesült Államokban.

Címkék: trailer

süti beállítások módosítása