Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Lee Daniels rendező nagy erejű filmet alkotott a Precious-szel, az 1996-ban megjelent Push című regény adaptációjával. A dráma, ami sokszor éppen hétköznapisága miatt megdöbbentő, egy olyan lányról szól, aki ki akar törni abból az ördögi körből, hogy segélytől segélyig éljen, és hiszi, hogy halmozottan hátrányos, reménytelennek tűnő helyzete ellenére is elérhet valamit az életben. Ha mást nem, csak az alapvető boldogságot és önbecsülést.

Címkék: kritika oscar 2010

George A. Romero neve egyetlen horrorrajongó előtt sem csenghet ismeretlenül, az ő nevéhez köthető a hetvenes-nyolcvanas évek...of the Dead trilógiája, azaz a Night of the Livind Dead, Dawn of the Dead és a Day of the Dead. A kétezres években ezen klasszikussá vált horrorokat még újra is forgatták egyfajta tisztelgésként Romero előtt, miközben a mester egy újabb trilógiába csapott bele a Land of the Dead című filmmel, melyet hamar követett a folytatás a Diary of the Dead. Legújabb filmje, melyet tavasszal hamarosan bemutatnak erre-arra a világban a Survival of the Dead címet kapta. Ezúttal egy észak-amerikai szigeten tör ki a káosz, ahol a helyi lakosok harcolnak a zombikkal, az előzetesét láthattátok is a múlt év vége felé. A filmet néhány fesztiválon bemutatták már, azonban a mozikba a tengerentúl csak májusban kerül, igaz, akkor is csak limitált mennyiségű vászonra. Ugrás után megtekinthető a film vadi új, hangulatos posztere.

Címkék: horror

Talán van, aki emlékszik rá, hogy nyáron írtunk a készülő új Rapunzel című Disney-rajzfilmről. Akkor koncepció képeket láthattunk, most azonban elkészült a Tangled (összekócolt, összekuszált, ha le akarjuk fordítani a szót) első nyúlfarknyi kis ízelítóje is. Ha valaki képzavart vél felfedezni, az nem véletlen, ugyanis nem is olyan régen a stúdió átnevezte az utómunkálatok alatt lévő animációját, így kapta mostani, remélhetőleg már végleges címét a produkció. A történet tömören arról szól, hogy adott egy 18 éve fogságban élő hosszúhajú hercegnő, aki egész életét egy toronyban töltötte, és annak ablakán meredt ki a külvilágra. Szülei így próbálták megvédeni a haját, ugyanis Sámsoni-erők lakozhatnak a hercegnő frizurájában, mivel ha levágják, elveszíti tartós hatását. Egy szép napon egy tolvaj megy el a torony közelében, és a hercegnő szíve lángra lobban. Igen ám, de ha meg akarja találni szívszerelmét, el kell hagynia a tornyot, és egy számára teljesen új és ismeretlen világban kell boldogulnia. Videó a továbbiakban.

Címkék: trailer

Posztapokaliptikus korszakot élünk, legalábbis filmek terén, ugyanis a tengerentúl éppen csak lecsengett a The Road (Az út), máris kaptunk egy hasonlóan lepusztult és kiégett világban játszódó filmet, az Éli könyvét (The Book of Eli), melyet szerencsére már itthon is láthattunk. A szokásos embertelen környezetbe csöppenünk a filmmel, ahol a kannibalizmus, nemi erőszak, fosztogatás, gyilkolás mindennaposak. Eli-t viszont egy dolog érdekli csak, a féltve őrzött könyve. Márpedig azt megvédi hatalmas szablyájával posztapokaliptikus kereszteslovagként.

Címkék: kritika

Megérkezett a The Joneses című keserédes dráma első előzetese. A Jones család egy gazdag, zártkörú közösségben lévő új otthonukba költözik, ahol az újdonsült szomszédok hamar megirigylik a tökéletesnek tűnő család sikereit. Az idill azonban túl szép ahhoz hogy igaz legyen, mivel a családtagok valójában egy jól összeszokott marketing csapat tagjai, akiknek pontosan az a céljuk, hogy pénzre váltás a boldogság ígéretét, ugyanakkor egymást mégsem olyan könnyű elviselniük, mint ahogyan az kívülről látszik. A családfő szerepében David Duchovny-t feleségeként pedig Demi Moore-t láthatjuk majd a filmben, amelyet tavaly szeptemberben már levetítettek a Torontói filmfesztivál közönségének, az amerikai mozikban azonban csak idén április 16-án mutatják majd be.

Címkék: trailer

A Bourne-trilógiával akciósztárként is befutott Matt Damon hamarosan ismét hasonló szerepben lesz látható, a háborús környezetben játszódó thrillerben, a Green Zone-ban. A Közel-Keleten tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai tiszt, Miller magánakcióba kezd, amikor felfedezi, hogy a hírszerzés jelentéseket hamisít meg. A forgatókönyvet Brian Helgeland írta, aki többek között a Szigorúan bizalmas, a Titokzatos folyó és Ridley Scott legújabb Robin Hoodjának szövegkönyveit is jegyezte, a filmet pedig a Bourne-trilógia utóbbi két részét dirigáló Paul Greengrass rendezte meg. A Millert alakító Matt Damon mellett Jason Isaacs, Greg Kinnear és Brendan Gleeson is feltűnnek egy-egy szerepben. Most hat rövid jelenet és új képek is felbukkantak az akció-thrillerből, ami március 12-én debütál az amerikai mozikban, Magyarországon pedig június 3-tól vetítik.

Címkék: hamarosan

Az egyre közeledő Clash Of The Titans című fantasy-kalandfilm három új TV-reklámja jelent meg a téli olimpia közvetítésének reklámszüneteiben. A titánok harca az azonos című 1981-es film remake-je, amelyben az istenek úgy döntenek, hogy megbüntetik a tiszteletlen emberiséget. A félistenként született Perszeusz, aki elveszítette családját, úgy dönt, hogy csatába száll az emberiséget nyomorgató istenek ellen. A hatás fokozása érdekében a promóciós videókat vizuálisan is összekapcsolták a téli olimpián szereplő sportágakkal, így az előzetesek elején a síelők és szánkósok hirtelen az ókori görög mitológia világában találják magukat. Perszeuszt Sam Worthington alakítja, a szépséges Ió pedig Gemma Arterton képében jelenik meg. Zeusz szerepében Liam Neesont láthatjuk majd, az alivlág Hádészt pedig Ralph Fiennes formálja meg, mellettük azonban feltűnik a filmben még Pete Postlethwaite, Danny Houston és Mads Mikkelsen is. A kalandfilm április 2-án debütál az Egyesült Államokban, a magyar mozikban pedig április 15-től lesz látható, egy hirtelen döntésnek köszönhetően háromdimenziósra felkonvertált változatban is.

Címkék: trailer titánok harca

Megérkezett a heteken belül mozikba kerülő, How To Train Your Dragon, azaz az Így neveld a sárkányodat legújabb, de egyben végső előzetese. A trailer egy ahhoz hasonló jelenetsorral nyit, mint ami nemrég bukkant fel, amelyben a viking sárkányölő, a veszélyes állatok legyűrésének módszereire oktatja a fiatalokat. A DreamWorks Animation legújabb alkotása a kora középkori vikingek világában játszódik, ahol a harcosok ádáz küzdelmet folytatnak a sárkányokkal. A fiatal Hiccupnak azonban nem kenyere a harc, így inkább véletlenül összebarátkozik egy sárkánnyal és népe elé tárja az ellenségnek tartott fenevadak valódi arcát. Hiccup eredeti hangján Jay Baruchel szólal meg, de emellett felcsendül America Ferrera, Gerard Butler és a komikus Craig Fergusson orgánuma is. A film a világpremierrel egy időben, március 25-én debütál a magyar mozikban, ahol háromdimenziós formában is elérhető lesz.

Címkék: trailer animáció

A hétvégén zajlott a BAFTA-díjátadó, melynek díjairól írtunk is, azonban most egy kis érdekességet fedeztünk fel a díjátadóval kapcsolatban. A rendezvény szervezői felkérték Tavis Coburn plakátművészt, hogy készítsen egy-egy posztert a ceremónia öt legjobb film jelöltjének a hatvanas-hetvenes évek dizájnjában. Coburn úr ugyanis ezen stílus képviselője, egynéhány alkotása megtekinthető itt. A plakátok igen jól sikerültek, mi pedig szeretjük az ilyen jellegű kreativitást. Ugrás után tehát megtekinthető A bombák földjén, az Avatar, az Egek ura, A Precious és az Egy lányról mintegy negyven-ötven évvel ezelőtti posztereinek elképzelt változatai.

Címkék: humor

A nyáron érkező Toy Story 3-ban a szokásoknak megfelelően újabb játékok tűnnek majd fel. Az előzetesben többé-kevésbé látszódó karakterek ezúttal megtekinthetőek előlről-hátulról mozgó karakterposztereknek köszönhetően. A főköcsög velejéig romlott Ken mellett láthatjuk az ártatlanul pislantó hüvelyes borsókat, Lots-o-t az extrapuha rózsaszín plüssmacit, Buttercup-ot, az egyszarvút, akire ha ránézünk a nyomorult Én kicsi pónim jut eszünkbe, valamint Trixie-t, a műanyag triceratopsot. És ha már a Toy Story-nál tartunk, egy brazil 3D-s művész, Raoni Nery megcsinálta az igazi Buzz-t, azaz számítógépen elkészítette, hogy miként is nézhetne ki a mese egyik főszereplője. Ugrás után ez is kiderül.

Címkék: animáció toy story

A jobbik eset történt a Rémálom az Elm utcában szériával, nem készítették el a rendezők a hatvannegyedik gagyi folytatását, hanem inkább a legelsőt gondolták újra, azaz remake-et készítettek. Kedvenc piros-feketcsíkos pulcsis sorozatgyilkosunk, Freddy Krueger a tinik álmaiban mészárol kizárólagosan, így egy fegyver van ellene: nem szabad elaludni. Nancy Thompson a külvárosi lány és barátai is ezzel próbálkoznak, több kevesebb sikerrel. A legendássá vált torzarcú, pengéskesztyűs szerepét Robert Englund helyett immáron Jackie Earle Haley tölti be, a további szerepekben Rooney Mara (Youth in Revolt), Katie Cassidy (Supernatural) és Thomas Dekker (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) tűnik fel. A leporolt klasszikus horror legelső előzetese megtekinthető ugrás után.

Címkék: horror trailer

A számtalan előzetes, poszter és így készült videó után végre jeleneteket is láthatunk a jövő héten bemutatandó Alice Csodaországban című 3D-s Tim Burton filmből. Az első videóban láthatjuk a Chesire Cat-et, először tán beszélni is és komolyabban mozogni. Ebben a jelenetben sajnos valamiért elcsúszott a hang. Ezután A Bolondos Kalapos teazsúrját zavarja meg, hogy Alice ismét Csodaországba kerül, és régi ismerősként köszönti őt. A Fehér királynő varázsfőzetet kotyvaszt a nagyra nőtt lánynak, hogy az visszanyerje eredeti méretét. Az utolsó videó talán a legjobb, hiszen a Szív királynő ámokfutását láthatjuk benne. Az enyhe pánikrohamokkal megalomániával és túlzottan magabiztos öntudattal rendelkező uralkodó a békaszolgákon kéri számon a tőle ellopott édességet, és miután egyikük gyalázatosan lebukik, már küldi is azonnal lefejezésre. Ugrás után megtekinthetők a videók.

Címkék: alice in wonderland

Na akkor minden Edward Cullen-rajongó tinilány élesítse a szúró-vágó eszközöket! Önmagunk prostituáltjaivá válunk és beszámolunk azon világrengető bulvárhírről, hogy Robert Pattison, az Alkonyat filmek hamvasbőrű és túlszeretett főszereplője elismerte hivatalosan is, hogy Kristen Stewarttal jár, már hónapok óta, csak eddig nagyon fifikásan titokban tartották. Mivel nem tudtuk kíméletesebben közölni, ezért csak így spontán, gyorsan leírtuk, hátha fájdalommentesebb így. Ugrás után néhány tök izgalmas részlet van ám még. Kezdődjék hát a tömeghisztéria!

Címkék: hírek twilight

Chris Columbus, a Reszkessetek betörők rendezője és a Harry Potter-filmszéria elindítója, ezúttal arra vállalkozott, hogy megfilmesítse Rick Riordan ifjúsági regénysorozatának első darabját, amely 2005-ben jelent meg könyvesboltokban. A Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak (Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief) egy olyan világot tár elénk, aminek sorsa fölött még ma is az ókorban megismert görög istenek döntenek, fiaik és lányaik pedig félistenekként járnak közöttünk. A rendező azonban nem sokat kezd az alapötlettel, és egy a műfaji szabályokat szinte útmutató-szerűen követő, befulladó poénokkal megkevert kalandfilmet hozott létre, amely sem a főhösöknek, sem a nézőnek nem nyújt különösebb kihívást.

Címkék: kritika percy jackson

A nyár elején érkezik meg a kultikussá vált 1984-es ifjúsági film, a Karate kölyök remake-je, az azonos címen futó The Karate Kid. Most, az első ízelítő után új, két és fél perces előzetes bukkant fel. Az új változat a történetet Pekingbe helyezi át, ahová az eddig Detroitban élő, 12 éves Dre Parker sikeres karriert építgető édesanyjával érkezik neg. Az tengerentúlról jött afroamerikai fiú nehezen tud beilleszkedni kínai társai közé, ám egy helyi lány, Mei Ying, hamar felkelti az érdeklődését. Ezzel azonban kivívja a gyerekekből álló mini klán haragját. Mr. Han az iskola gondnoka siet Dre segítségére, akinek eltökélt szándékává válik, hogy kungfu harcost faragjon a fiúból. A címszereplőt Jaden Smith, Will Smith fia játssza, aki korábban már az Amikor megállt a Föld és A boldogság nyomában egy-egy szerepében is feltűnt. A bölcs mestert ezúttal az idősödő harcművész, Jackie Chan alakítja, míg a tanítvány édesanyját a Benjamin Button különös életének mellékszerepéért Oscar-díjra jelölt Taraji P. Henson formálja meg. A film június 11-én debütál az amerikai mozikban.

Címkék: trailer

süti beállítások módosítása