Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az argentin-spanyol kooprodukció az El secreto de sus ojos, avagy nemzetközi címén a The Secret In Their Eyes igazából az ismeretlenből robbant be a picit szélesebb köztudatba, amikor az Oscar-gálán maga mögé utasította a jóval esélyesebbnek tartott Das Weisse Bandot, vagy a francia Un Prophété-t. A miértjére is megadjuk a választ, ugyanis elkerekedett szemekkel néztük ezt a krimi-karakterdráma keveréket. Nem mellesleg Juan José Campanella filmjében megleltük talán minden idők legizgalmasabb és legjobb operatőri munkáját is.

A történet két idővonalban mozog, a múlt és a jelen. A jelen, jelen esetben 1999, amikor egy visszavonult, nyugdíjazott szövetségi nyomozó, Benjamin Esposito elhatározza, hogy regényt ír a karrierjét meghatározó bűntényről, melyben 1978-ban egy csinos, fiatal, frissen házasodott nőt, Liliana Cotorót brutálisan megerőszakoltak és meggyilkoltak. Esposito mindent az ügy felgöngyölítése alá rendelt, magánéletét, szabadidejét, ám a gyilkos kézre kerítése és méltó büntetésének kiszabása a bürokrácia és a felsőbb állami vezetés érdekösszefonódásai miatt is meg-meghiúsul. Mindeközben csinos főnöknője mélyebb érzelmeket táplál iránta, ám a férfi képtelen viszonozni ezen érzéseket, és Sandoval kollégájával és barátjával minden percüket már-már szinte őrült hajszában és nyomozósban töltik el. 

A gyilkos kilétére igen hamar fény derül, legalábbis a gyanú nagyon hamar ráterelődik, sőt, a film felénél már el is kapják, ám ettől függetlenül a történet végig lebilincselő, izgalmas, rabul ejtő és elgondolkoztató. Lélektani krimi ez inkább, hiszen nem a nyomozás a legfontosabb benne, nem az, hogy miként jutnak el a gyilkoshoz, hanem ahogyan. Nem számíthatunk puskaporszagú jelenetekre, és látványos akcióra. Egyszerűen csak ülünk, és csendben, tátott szájjal végigizguljuk a bő két órát, miközben gyűlöljük és szeretjük, sajnáljuk és megvetjük a karaktereket. A számos mondanivaló közül talán a tönkrement házasságú, és alkoholista Sandoval fogalmazza meg a legfontosabbat:

Egy férfi megváltoztathat mindent: az arcát, az otthonát, a családját, a barátnőjét, a vallását, az istenét, de egyvalamit nem tud megváltoztatni. A szenvedélyét.

A rendezés parádés, nagyon jó ütemben ugrálunk a múltban, és a filmbeli jelenben, miközben igazi karakterdráma bontakozik ki előttünk, több oldaláról is. A karakterek mélysége igazán meggyőző. Az évődő, önmarcangoló és belül tipródó Esposito, a kicsit szánnivaló szerencsétlen, ám rendkívül intelligens Sandoval, főnökük Irene, akit eljegyzett valaki, ám arra vár, hogy Esposito lépjen, illetve maga a gyilkos Gómez is, akiből a szintén szuperlatívuszokban leírható vallatásos jelenetnél Irene férfiúi hiúságára hatva húzza ki a vallomást. És akkor ott van Morales, a megözvegyült fiatal férj, akinek szenvesélye lett a gyilkos kézre kerítése, és aki egy éven át minden nap ült a pályudvarokon abban bízva, hogy megpillantja felesége gyilkosát. A cím is frappánsan eltalált lett, ugyanis jelentőségteli, mégsem elcsépelt. A lényeg, Esposito jegyzi meg a film elején, hogy miért is bújja órákon át a halottak fényképeit. A válasz egyszerű: azért, mert mindig talál rajta egy árulkodó tekintetet, amiben ott rejtőzik a titok.

És akkor most térjünk rá a látványvilágra. Nincs számítógépes animáció (egy helyen kivéve), nincsenek szuper trükkök, csak egy ügyes sminkmester és egy bámulatos operatőr. Előbbi remekül öregítette meg a színészeket, utóbbi pedig végig kiváló, elsőosztályú munkát végez a filme alatt. Izgalmas és feszültségkeltő kameraállásokat használ, de ami mégis emlékezetesség és filmművészeti szempontból is kiemelkedővé teszi alkotását, az a futballstadionban játszódó több, mint hatperces jelenet, mely egyetlen snittből áll. Az egyetlen hely, ahol animációt láthatunk, az az, amikor a kamera berepül a stadionba (a mérkőzés és az alsó szektor mind animált), onnantól kezdve az operatőr fut, rázkódik, ugrik, és teszi mindezt úgy, hogy hatalmas területet kell bejárnia, konkrétan egy egész lelátónyit. Nevezzük meg az úriembert, aki ezt elkövette: Félix Monti a neve.

A színészi alakítások terén is csak jót szólhatunk, minden egyes argentin és spanyol színész is hitelesen és életszerűen adta karakterét. Esposito karakterét Ricardo Darin formálta meg. Zenei téren szintén igen kellemes csalódásban részesültünk, egy kellemes, a film jeleneteihez tökéletesen passzoló zeneművet hallhatunk, melyben egy teljes nagyzenekar munkája fekszik. Összességében bátran kijelenthető a Prophété ismerése nélkül, hogy a jelöltek közül valóban a legjobb film kapta meg az Oscar-szobrot, hiszen egy érzelmes, melankólikusan szomorú és nem midnennapi operatőri munkát felvonultató produkciót sikerült a készítőknek összehozniuk.
 

Történet
85
90
IMDB logo 8,4
Rotten Tomatoes logo 100%
Alakítások
85
Rendezés
95
Látvány & hang
92
Zene
85
Összhatás
95

Címkék: kritika oscar 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr761864780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jangamen 2010.04.11. 13:50:23

nem gondolnám hogy a színészeket öregítették, Ricardo Darín 53 éves. Jóval inkább az őszülő haj az eredetije, mintsem a fekete.

A liftes jelenet nagyon durva, s úgy összességében is méltán kapta az oscart, bár a Próféta sem volt egy gyenge mozi.

Turisas · http://alfaomega.blog.hu 2010.04.13. 17:52:27

@jangamen: Hm... Darín ilyen köztes állapotban van. De alapvetően közelebb áll a "fiatalabb" Espositohoz. Google-ban keress képeket Ricardo Darínra, és meglátod. Az biztos, hogy nem ennyire ősz, és nem ilyen ráncos. :)

A liftes jelenet valóban eltalált lett, ott majdnem kiugrott a szívem a helyéről, hogy mi fog történni. De van még egynéhány hasonlóan jól felépített. Prófétát meg már tervezem megnézni régóta, majd írok is, nézz vissza, aztán véleményezd. :)