Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Két héttel azután, hogy bemutatták az Alice Csodaországbant, máris felröppent a hír, hogy mi lehet Tim Burton következő projektje. (Természetesen a 2011-es készülő Frankenweenie után) A szárnyra kapott hír, több, mint bíztató, és a Tim Burton-rajongók megnyalhatják a szájuk szélét, ugyanis a mester állítólag egy 3D-s stop motion Addams Family filmet tervez készíteni. Úgy hírlik, hogy az Addams család alapjaihoz nyúl vissza Burton, azaz a hatvanas évek képregényéhez, mely a The New Yorkerben jelent meg napi szinten. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy ismét csattoghatunk az ujjainkkal az ismert, Addamsék nevével egybeforrt dallamra. Részletek ugrás után.

Közel húsz évvel azután, hogy Barry Sonnenfeld megrendezte az Addams Family filmet (majd nem sokkal később a folytatását), hasonló hangulatú mozifilmre számíthatunk néhány éven belül. Igaz, Sonnenfeldet akkoriban megvádolták, hogy Tim Burton filmjeinek hangulatát utánozza, de hát az Addams Family nagyon is burtoni alapvetően. A számos groteszk karaktert kitaláló Burton azonban nem Sonnenfeld filmjeit követi, de még csak nem is a hatvanas évek közepén futó tévésorozatot, hanem az ötven éven át megjelenő morbid sötét humorú képregényt, melyet Charles Addams rajzolt a The New Yorker című újságnak.

Alapvetően az ötlethez már csak egy forgatókönyvíró hiányzik, de a Universal Studio állítólag napokon, heteken belül szerez a projekthez megfelelő forgatókönyvírót. Larry Wilson és Caroline Thompson neve merült fel, mint ideális és logikus megoldás, mivel ők ketten nem csak, hogy dolgoztak már együtt burtonnel, de az ő nevükhöz köthető az első Addams Family mozifilm is.  És, hogy még jobban fokozzuk az izgalmakat, Burton a készülő Frankenweenie című filmjéhez hasonlóan ezt is 3D stop motion technikával kívánja elkészíteni a híresztelések szerint.

A fent említett technika pedig kifejezetten jól hangzik, kiváncsian várjuk ,hogy miként fog kinézni a Tim Burton által magas szinten művelt animációs technika (Karácsonyi lidércnomyás, A halott menyasszony) keverve az igen népszerű harmadik dimenzióval. Egy biztos, gyermekkorunk egyik kedvencének szereplőit mindenképpen szívesen látjuk, pláne, ha Burton hozza a formáját, és megfelelő hangulatot varázsol Gomeznek, Morticiának, Festernek és a többieknek.

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr911850878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.