Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Jelenleg is zajlanak a megbeszélések James Cameron és a 20th Century Fox stúdió között az Avatar utólagos kibővítéséről és a nyár végi újrabemutatásáról. A hírek szerint ugyanis a 2009. december 18-ára kitűzött észak-amerikai premier közeledtével néhány, eredetileg a filmbe szánt jelenetet kihagyott a rendező, amelyeket azonban most alkalma lenne a nagyközönség elé tárni. Erre kellő motivációt ad a stúdiónak és Cameronnak is az a tény, hogy az Alice Csodaországban 3D-s változatának bemutatásával több helyen visszaszorult kissé a film vetítése. Míg a március 5-én bemutatott Tim Burton-alkotás előtti héten 2456 észak-amerikai moziban játszották az Avatart (ebből 179 IMAX), addig ez a következő hétre 2163-ra csökkent (ebből 667 digitális 3D, és 8 IMAX mozi). Természetesen így is az Avatart vetítik a leghosszabb ideje az IMAX mozik történetében. Az Alice előretörésével azonban a stúdió fejesei arra lettek figyelmesek, hogy bár kevesebb IMAX-ban játszák az Avatart, a digitális 3D-s mozik nézőszámai ezzel párhuzamosan nőttek, igény tehát van a film további műsoron tartására. Ennek szeretne megfelelni a rendező néhány extra felvétel közreadásával. Részletek a kattintás után.

Ami a kimaradt jeleneteket illeti, az IMAX ügyvezető igazgatója, Richard Gelfond szerint Cameron mesternek még kb. 40 percnyi leforgatott anyaga hever a vágóasztalon. Mivel 170 perc az a terjedelem, amit az analóg IMAX mozik le tudnak játszani valószínű, hogy a filmből a finis előtt kivágott összesen 10-12 perces jelenetekből toldanának be az egyébként is 162 perces eposzba. Ezek egyikében Jake Sully bizonygatja tehetségét a na'vik előtt, egy másikban pedig egy igazi pandorai fesztivál keretében a törzs egyik ismerős tagja, Tsu'tey harcosunk önt fel jócskán a garatra. A DVD megjelenéséről egyelőre nem sokat tudni azon kívül, hogy a fent említett kimaradt jelenetek természetesen szerepelni fognak rajta. James Cameron ugyan azt nyilatkozta nemrég, hogy a 3D-s Blu-ray verzió már idén ősszel a boltokba kerülne, de a FOX igyekezett lehűteni a várakozásokat, mivel addigra vélhetően nem lesz kellően elterjedt a technológia a háztartásokban, így egy következő évi megjelenési dátum a valószínűbb. A Titanic 3D-s verziójának elkészítéséről a rendező azt nyilatkozta, hogy 2012 tavaszán, az utasszállító hajó elsüllyedésének 100. évfordulóján tervezik azt bemutatni.

A 3D-s tévék nemrégi megjelenése sok kérdést vet fel a 3D-s mozifilmek általánossá váló jelenségével kapcsolatban, az USA Today-nek nyilatkozó James Cameront többek között erről kérdezte a riporter. Cameron szerint a 3D-s techonlógia elterjedéséhez az Avatar kétségkívül hatalmas lökést adott, de a 3D-s tévék tartalomszolgáltatásához képest még csak a második hullám elején tartunk, jelenleg ugyanis nem áll elegendő, 3D-ben elkészített tartalom a TV-szolgáltatók rendelkezésére. A szituáció fordított, mint a mozik esetében: ott a harmadik dimenziós film már készen volt, a vásznak azonban még nem voltak felkészítve a váltásra, míg a TV-k esetében a kompatibilis képernyők már elérhetőek a piacon, a műsorok azonban csak elvétve. (Mozifilmekkel pedig nem lehet a hagyományos TV-tartalmat pótolni, mert ahhoz túl lassú a gyártásuk.) A rendező ehhez kapcsolódóan válaszolta azt, hogy a jelenlegi készülékek egész jók és a márkák versenye helyett inkább a tartalommal való megtöltés lesz majd a fő kérdés.

Arra a kérdésre, hogy mik az anyagi vonzatai a 3D-s gyártásnak, Cameron azt felelte, hogy valójában egyáltalán nem drága, különösen ha például egy 2D-s és egy 3D-s sportesemény filmezését hasonlítjuk össze. A költségek a vizuális effektek használatánál ugranak meg igazán. Az Avatar esetében a legfontosabb tény, hogy a filmet eredetileg is 3D-ben akarták elkészíteni, s ehhez kellett a kezdetekben kifejleszteni a szükséges technológiát (itt számos újításnak a szabadalma Cameronhoz tartozik, aki megígérte, hogy ha valaki is másolni próbálja az ő eljárásaikat, kap egy telefonhívást). A 3D-s gyártással kapcsolatban szóba került a Titánok harca is, melynek 3D-s verziójáról Cameronnak egyáltalán nincs jó véleménye. Elsősorban azért, mert az utólagos konvertálás rosszabb minőségű produkciót eredményez (Cameron szerint csak "2.8D-s" verzió nyerhető így), ami rosszat tesz az egész 3D-s iparág fejlődésének. Másrészt a Titánok harca készítői mindössze 8 hetet fordítanak az ilyen jellegű utómunkákra, holott szerinte fél-egy év szükséges a jó eredményhez. A konvertálással kapcsolatban kerültek szóba a régebbi filmek fazonigazításai is: Cameron szerint ezt az eredeti alkotóknak kellene véghez vinnie, például a Star Wars esetében George Lucasnak, a Terminátor esetében (ha készülne ilyen verzió) pedig saját magának. Azoknál a filmeknél, ahol a rendező már nem él, a jogutódok ezt megtehetik ugyan (a riporter az Óz, a csodák csodáját hozta fel példaként), de a közeljövőben a régi daraboknál egyelőre nem éri meg az átalakítás, mert nem jó minőségű végeredmény születne. Végül szóba került, hogy ugyan 3D-s filmeket a szélesebb közönség egyelőre csak a mozikban nézhet meg, Cameron, mint rendező reméli, hogy a 3D-s tévék elterjedésével nem áll meg a mozik ismét növekvő látogatottsága.
 

Címkék: hírek avatar

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr811835851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.15. 21:28:17

én megnézném azt is, mert nagyon tetszett =)

gyík (törölt) 2010.03.15. 22:53:25

Blu-ray megjelenés mikor várható vajon?

Tyrannum · http://alfaomega.blog.hu 2010.03.15. 23:20:03

@gyík: Erről hivatalos információk még nincsenek. De az eddigi híresztelések szerint a terv az, hogy a film még nyár közepéig megjelenik a hagyományos, 2D-s DVD-n és Blu-ray-en, a 3D-s verzió viszont valószínűleg legkorábban csak év végén jön ki.

konyvelomo 2010.03.15. 23:46:11

Érzik ők is h ezt most kell "10 perccel bővíteni", amíg tart a hype, mert 1 év múlva már Dunát lehet rekeszteni 3D-ből és ez azért nem egy Star Wars h kitartson a végtelenségig... (majd a folytatások :)

Cs@tLós 2010.03.16. 01:40:38

Ok, nem ide kapcsolódik, de láttam a bal sávon a sárkányvadászok poszterét...és eszembe jutott, hogy röhej, hogy én hónapokkal ezelőtt láttam már HD-ben, mert már rég kijött, kb tavaly nyári film lehet, ha jól emlékszem...nálunk meg majd március végétől fogják játszani.
Csak azért nem nézem meg moziban, mert rém gyenge nálunk a 2D-s vetítés, az avatar óta meg nem mozgat a digitális 3D, már nem üt akkorát mint előtte.
Egyébként a film csillagos 5-ös, végre nem az amcsi egyenrajzfilm, hihetetlen a látványvilág, a sztori nem pörög 150%-on, csak simán elvarázsol, nagyon ott van, vmilyen formában nézzétek mindenképp, érdemes!

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.03.16. 07:35:35

lancelotbeka.ingyenblog.hu/ nagy divat ez a rókabőrlenyúzás,pl:taxi,Alien,stb...a sok hülye megnézi,pedig tudja,hogy az elsőt nem nagyon lehet überelni...mégis nézik.Én is....