Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A Kick-Ass premierjének dátuma a szerencsésebb országok számára egyre közelebb érkezik, így Mark Millar, az eredeti képregény írója, és a forgatókönyv szerzője beszélt néhány érdekes dologról. Többek között arról, hogy már tervbe is vették a Kick-Ass 2 megvalósítását, melyben Kick-Ass legnagyobb ellensége meglepő módon Red Mist lesz. Kissé spoileresen azt mondta Millar, hogy Red Mist túléli az első részt (ezek szerint történik valami vele) és belőle fejlődik ki a tökéletes gonosz. Millar azt is kifejtette, hogy ez az ötlet annak köszönhető, hogy a Red Mistet alakító Christopher Mintz-Plasse a stúdió és a készítők számára is túlteljesített alakítás terén a várakozásokon, így a második részt többek között rá fogják építeni. Ugrás után pedig megtekinthető még néhány poszter, melyek közül az egyiken először látható az első rész főgonosza, Frank D'Amico, (Red Mist apja) akit Mark Strong formál meg. Strong zsinórban második gazember szerepe ez a Sherlock Holmes Lord Blackwoodja után. 


 

 

Címkék: hírek kick ass

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr41833800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.