Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A 2010-es év kilencedik hétvégéjén két jelentősebb, új film mutatkozott be az Egyesült Államok mozijaiban, de egyiküknek sem sikerült letaszítaniuk a toplista első helyéről az előző hétvégén sikerrel debütáló Shutter Islandet, amit Magyarországon Viharsziget címmel, márcus 4-től vetítenek majd. Martin Scorsese filmje, amelyben Leonardo DiCaprio, Mark Ruffaló és Ben Kingsley játsszák a főszerepeket, most mintegy 44,8%-kal kevesebb nézőt érdekelt, de újabb 22,7 millió dollárral növelte meg amerikai összbevételét, ami így már 75,5 millió dollárra rúg. A 80 millióból leforgatott R-besorolású alkotás néhány nemzetközi piacról további 4,5 millió dollárnyi bevételt szerzett.

A második helyre került az egyik új bemutató, a Cop Out. Kevin Smith szókimondó akcióvígjátéka, amely Bruce Willis-t ismét rendőrszerepbe helyezi, 18,2 milló dollárral zárta a hétvégét, így 30 milliós költségvetésének már több mint felét visszahozta, de a siker attól függ, hogy a film iránti érdeklődés legalább egy hét erejéig stabilan megmarad-e. Alig lemaradva, a toplista harmadik helyén debütált a The Crazies című horror film, amelyben egy kisváros lakóit ismeretlen dühkór támadja meg, így elzárják őket a külvilágtól. A zombi filmek műfajába illeszthető alkotás 16,1 millió dollárt hozott az első hétvégéjén, ami a Cop Outénál jobb mozinkénti átlagot jelent, és máris majdnem megtermelte csekélynek számító, 20 millió dolláros büdzséjét.

Ezúttal negyedikként végzett az Avatar, amelynek nézettsége még mindig viszonylag lassan csökken. James Cameron filmje ezúttal az előző héthez képest 15,9%-kal kevesebb embert érdekelt és 13,7 millió dollárral növelte 707 millióra amerikai összbevételét. Az infkéciótól eltekintve eddig még nem volt olyan film, ami átlépte volna a hétszázmilliós határt, beleértve Cameron 1997-es Titanic-ját. A rekordokat megdöntő film világszinten eddig 2,55 milliárd dollárt hozott, így összbevételének stabil gyarapodása végül még a hárommilliárdot is megközelítheti, de az első igazi pofont valószínűleg Tim Burton március 4-én mozikba kerülő háromdimenziós Alice Csodaországban című fantasy-jától kapja majd.

A Rick Riordan ifjúsági regénysorozatán alapuló Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief, amely Villámtolvaj címmel fut a magyar mozikban, most 37,2%-os nézettség csökkenést szenvedett el, és a toplista ötödik helyén, 9,6 millió dollárt hozott. Chris Columbus 95 milliós költségvetésből forgatott az ókori görög istenekre és mitológiára építkező filmje eddig 71 millió dolláros összbevételre tett szert az Egyesül Államokban, amihez a nemzetközi piacokról 95,3 millió társul. Ha a film iránti érdeklődés még kitart egy ideig, van rá esély, hogy a fiatal félisten kalandjai folytatódhatnak, mégha nem is érnek el a Harry Potter-szériához fogható sikert.

A két hete, a Valentin nap alkalmával megjelent Valentine's Day, a múltheti jelentős visszaesése után most ismét 45,6%-kal kevesebb nézőt érdekelt, és a hatodik helyig csúszott le. A Warner Brothers stúdiónak azonban nincs oka panaszra, hiszen az 52 milliós büdzséjű, sztárszereposztással dolgozó romantikus vígjáték mostani 9,1 millió dollárjával 100 millióra emelte amerikai összbevételét, amihez még a 54,1 milliós nemzetközi bevétel is hozzáadódik. Egy másik romantikus film, a Dear John, ezúttal a toplista hetedik helyén végzett, és 32,6%-os visszaesés után 5 millió dollárt szerzett a hétvégén. Lasse Hallström rendező Channing Tatum és Amanda Seyfried párosára épülő drámája az amerikai mozikban már 72,4 milliós összbevételt termelt, ami a 25 millióból leforgatott filmtől szép teljesítmény.
 

Részletes hétvégi toplista
1 Shutter Island $22,665,205 -44.8% 3,003 $75,541,571
2 Cop Out $18,211,126 - 3,150 $18,211,126
3 The Crazies $16,067,552 - 2,476 $16,067,552
4 Avatar $13,655,274 -15.9% 2,456 $706,560,068
5 Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief $9,583,421 -37.2% 3,302 $70,998,280
6 Valentine's Day $9,063,036 -45.6% 3,578 $99,916,240
7 Dear John $4,808,498 -32.6% 3,006 $72,432,096
8 The Wolfman $4,259,865 -56.9% 3,043 $57,380,125
9 Tooth Fairy $3,425,333 -21.3% 2,249 $53,841,454
10 Crazy Heart $2,462,384 -16.9% 1,148 $25,009,496

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr911798451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.