Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Néhány hatalmas szabadidővel rendelkező fiatal elkészítette a Mátrix legendás háztetős jelenetét Lego-figurákkal és stop-motion technikával. Tessék kapaszkodni, 440 órát vett igénybe a kevesebb, mint másfél perces jelenet felvétele, valamint 500 ropogós amerikai dollárjuk is elveszett a fényképezőgépre költéssel, ami egy Canon 850IS volt. A lelkes amatőr animátorok kiszámolták, hogy ha a teljes filmet akarnák Lego-emberkékkel megcsinálni, az 25 évükbe telne... Ugrás után bullet-time Lego-módra, valamint egy másik érdekes videó is, ahol alkotásukat összehasonlítják kockáról kockára az eredeti jelenettel.

Címkék: humor

Alig telt el néhány hét az első előzetes megjelenése óta, a tovább után máris megtekinthető az animációs filmek egyik legnagyobb klasszikusának, a Toy Story 2 folytatásának legújabb előzetese. Ebben pedig a néhány új jeleneten kívül, eddig soha nem látott helyszínekkel ismerkedhetünk meg és rég nem látott barátokat köszönthetünk újra. A vizuális orgia tehát folytatódik a Toy Story harmadik epizódjában, amit azonban legtöbben hiányolhatunk még, hogy egyik előzetes sem mutatja be a várva-várt új karaktereket. Még mindig várjuk Lotso Huggs, Ken és Mr. Pricklepants első színre lépését is.
 

Címkék: trailer animáció toy story

Igazi veteránnak számító színészt veszünk ehéten górcső alá, hiszen Woody Harrelson már túl van karrierjének csúcsán. Számos díjat és elismerést gyűjtött be élete során, rendkívül emlékezetes alakításokkal lenyűgözve a nézőközönséget. A héten mutatkozik be legújabb szuperprodukciója, a Zombieland, melyben olyan fiatal tehetségekkel láthatjuk majd, mint Jesse Eisenberg, vagy Emma Stone. A továbbiakban a legenda életének, karrierjének és elismeréseinek legfőbb pontjait tekinthetjük át.

Címkék: a hét arca

Végre valahára napvilágot látott néhány részlet és kép a közelgő, negyedik Shrek-filmről. A produkció hivatalos címe Shrek Forever After lesz, és egy alternatív világba repíti Shreket egy rosszul sikerült alkunak köszönhetően. A megpuhult ogre egy olyan királyságot ismer meg, melyben Rumpelstiltskin uralkodik (Grimm mesékből ismert kobold), Szamár kordéhúzó csacsi, az elhízott Csizmás Kandúr pedig a kardját árulja rózsaszín íjért cserébe. A történetben lesz két ogrevadász boszorkány, John Hamm pedig a legjóképűbb ogrénak kölcsönzi majd a hangját.

Címkék: hírek animáció hamarosan shrek

Lev Nyikolajevics Tolsztoj, a nagy orosz realizmus óriása, a világirodalom leghatalmasabb alakja, és azt tán legjobban befolyásoló alakja. Életéről ismét filmet forgattak, és nem kisebb színész játszhatja el az írót, mint Christopher Plummer. A történet Tolsztoj idős korára fókuszál, amikor az író meghasonlik és megundorodva a világtól nemesi címét is eldobva remete életmódot kezd folytatni. Feleségével megromlik a viszonya, noha az asszony 15 gyermekkel ajándékozta meg az életben.

Címkék: trailer

Augusztus végén láthattátok a Youth in Revolt című új vígjáték előzetesét. Azóta kiderült, hogy a produkció egy picit késik is, de most itt a másoik előzetes. A Michael Cera főszereplésével készült film egy fiatalról szól, akivel nem igazán törődnek elvált, lakókocsitöltelék szülei. Anyja is, apja is többet foglalkozik újdonsült párjával, mint Nick-kel. Egy napon megismerkedik Sheeni Saunderssel (Portia Doubleday), akit álmai nőjeként aposztrofál és előkerül a jól ismert fordulat is, a lánnyal szeretné elveszíteni szüzességét. A filmben megfordul még Steve Buscemi, Zach Galifianakis és Ray Liotta is. A Torontói Filmfesztiválon már bemutatott alkotást mondhatni siker koronázta, ám a mozikba kerüléséhez még aludnia kell néhányat tengerentúli filmzabáló barátainknak, ugyanis csak január 8-án jön el a premier napja.

Címkék: trailer

A második előzetes óta viszonylagos csend volt Peter Jackson készülő The Lovely Bones (Komfortos mennyország) című filmje körül mostanában, de újra hallat magáról a produkció, méghozzá egy új poszter és két jelenet formájában. Az első jelenetben a visszahúzódó, csendes Susie Salmont, a főszereplő lányt láthatjuk (Saoirse Ronan) , akit randira hívnak el, a második jelenetben Susie testvére kutyasétáltatás közben összefut a gyilkos George Harvey-val (Stanley Tucci). Lindsey sejti, hogy a férfinek köze lehet testvére halálához. A történet szerint Susie kegyetlen gyilkosság áldozata lesz, és a mennyből kíséri figyelemmel családja és gyilkosa minden rezdülését. Susie szüleit Mark Wahlberg és Rachel Weisz alakítják. Ugrás után megtekinthetők a videók és persze a poszter is.

  

Címkék: lovely bones

James Cameron december 17-én debütáló Avatarjának honlapján jelent meg a film második előzetesének egy igen kreatív, interaktív változata. Lényegében a mozikban is játszott trailerbe bizonyos pontokon gombokat helyeztek el, amelyekhez érkezve az előzetes megáll, és kérésünkre megnyílik előttünk egy-egy karakter, jármű, vagy a bioszféra képviselőjének profilvideója. A karaktereknél a színészek beszélnek az általuk megformált szerepről, annak jellemvonásairól, és a forgatás nyújtotta tapasztalatokról is. Sorban tehát Jake Sully, Trudy Chacón, Selfridge, Quaritch ezredes, Dr. Grace Augustine és Neytiri karakteréről kaphatunk egy alaposabb betekintést. Ezek után járművek, és a Pandora bolygó néhány élőlényét vételezhetjük szemre, pontosabban a tervrajz fázistól a megvalósításig követhetjük nyomon a keletkezésüket. Természetesen számos új jelenetet, helyszínt és karaktert láthatunk, szóval aki már nem akar több részletet megtudni a bemutatóig, az inkább ne tekintse meg a videókat. Aki pedig az interaktív előzetest szeretné látni, az itt megtekintheti az Adobe Air Player telepítése után.

Címkék: avatar

Matthew Broderick, alias Matt Singer bukott népdalelőadó, rendszeres marihuána-fogyasztó és egy teljesen hétköznapi hétvégi apuka egy személyben. Persze ne feledjük el azt sem, hogy nála negatívabban gondolkodó embert, keresve se találhatnánk. Legnagyobb öröme az életben a sakkjátszmák, amiket barátaival vív. Amikor azonban Ibou kórházba kerül, a magába keseredett alak élete egy csapásra megváltozik. A Wonderful World január 8-án kerül a mozikba és talán ismét elhozza majd Broderick számára a közönség és a szakma elismerését.

Címkék: trailer

Az IGN jóvoltából tekinthetjük meg a legújabb, Avatarhoz kapcsolódó videót, mely a Sam Worthington által alakított kékes lény menekülését mutatja be. A Thanator nevű lény láttán, úgy tűnik ez eddig rendkívül erősnek és okosnak titulált avatarok is felhúzzák a nyúlcipőt. Újabb és újabb részletek kerülnek napvilágra James Cameron legújabb alkotása kapcsán, december vége pedig egyre közeledik, csak legyen idegzetünk kivárni.
 

Címkék: avatar

Hamarosan, DVD premier keretében debütál a Tökéletes katona harmadik része, ami ezúttal a Universal Soldier: Regeneration címet viseli, amelynek most bukkant fel az első előzetese. A történet egy újonnan kifejlesztett tökéletes katona, NGU körül forog, akinek az a küldetése, hogy a csernobili atomszarkofágot megnyitva halálos sugárzással árassza el a világot. Egyedül az újraaktivált Luc Deveraux-nak, azaz GR44-esnek van esélye megállítania őt, de rá kell döbbenie, hogy a csatatéren ősi ellenségével, GR13-assal is fel kell vennie a harcot. Újra összeállt a régi csapat, így Jean-Claude Van Damme és a nemezisét megformáló Dolph Lundgren is visszatér. Melléjük pedig harmadikként a volt nehézsúlyú UFC-világbajnok Andrei Arlovski csatlakozik. A DVD 2010. február 2-ától lesz elérhető az amerikai boltokban.

Címkék: trailer

Mint mindannyian emlékezhetünk rá, a Trauma című mentős dráma első évadának nyolcadik epizódjában nagyon erős magyar jelenlét volt, hiszen a teljes rész egy hajón mulatozó násznép balul elsült estéjét mutatta be. Ennek apropóján kerestem meg Katona Zsoltot, aki a frissen esküdött házaspár egyik tagját alakította. Gőgh Szilvia után ismét megismerkedhetünk egy PhD-vel rendelkező kalandos magyar életével, megpróbáltatásaival, és egy híres amerikai sorozatba való kerülésével.

Címkék: interjú

Nagy keletje van manapság a vérszívókról szóló filmeknek, sorozatoknak és egyéb a témát körüljáró ismeretterjesztő műsoroknak, a lényeg csupán annyi, hogy valaki testéből egy másik, halott ember szervezetébe kerüljön minél több vérmennyiség. Az alábbi humoros rövidfilmben láthatjuk, hogyan hajtották uralmuk alá a vámpírok Hollywoodot, hiszen feltűnik a színen többek közt Edward Cullen, Drakula és Bill Compton is. Természeten a nap hősei sem maradhatnak el, így a filmezés sorsa két legendás alak kezébe kerül, aki nem más, mint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. A végeredményt pedig ezek után képzelhetjük, Sookie!
 

Címkék: kisfilm

Mit tennél, ha megtudnád, hogy egy napod, egy heted, vagy egy hónapod van hátra? -hallhatjuk a kérdést, mely a One Week ("egy hét") című motoros road-movie alatt többször is elhangzik. A film egy fiatal torontói tanárról szól, aki, mikor hogy rákos, vesz egy motort, és hosszában átszeli az országot, miközben különböző emberekkel találkozik különböző tájakon. A tavasszal bemutatott film vélhetően legfeljebb dvd-n lesz elérhető hazánkban, ha egyáltalán elérhető lesz, úgyhogy addig is íme egy kritika az Ontario államtól Alberta államig tartó kicsit klisés born to be wild-ról.

Címkék: kritika

Az amerikai CBS televíziós catorna 60 Minutes című műsorában vasárnap egy 12 perces összeállítás keretében Morley Safer riporter James Cameronnal beszélgetett a rendező közelgő filmjéről, a december 17-én mozikba kerülő Avatarról. A műsorból kivágott videóban szó esik Cameron egész eddigi pályafutásáról és munkamódszereiről, ugyanakkor betekintést nyerhetünk az Avatar forgatási munkálataiba, valamint a film zenéjének felvételeibe is. Feltűnnek a motion capture öltözékek és a mimika rögzítésére használt, a színészek arca elé benyúló kamerák, valamint néhány új filmrészlet is felbukkan.

Címkék: avatar

süti beállítások módosítása