Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Valamit tudnak a sógorok, amit mi nem, és itt most nem arról beszélek, hogy átlépjük a határt, és azonnal zöldebb lesz a fű, hanem a filmgyártásról.  Zsinórban másodszor szerepelt esélyesként osztrák mű az Oscar-gálán legjobb külföldi film kategóriában, igaz, a tavalyi győzelmet nem sikerült megismételni, ám ettől függetlenül egy pazar lélektani drámát kerekítettek elénk. Götz Spielmann rendező-forgatókönyvíró filmje, a Revanche azért bezsebelt tíz díjat különböző fesztiválokon a tengerentúlon és Európában.

A történet Bécsben kezdődik, majd egy csendes farmon ér véget, ám közben rengeteg esemény történik. Tombol a szerelem Alex (Johannes Krisch) és Tamara (Irina Potapenko)  között, akik együtt dolgoznak egy kelet-európai prostituáltakat foglalkoztató hotelben. Alex börtönviselt osztrák, Tamara pedig egy ukrán lány, aki tele van adóssággal. Alex megszökteti a lányt, majd kirabol egy bankot. Menekülés közben azonban egy váratlan fordulat történik: a szintén a kocsiban lévő Tamarát egy rendőr (Andreal Lust) hátulról véletlenül lelövi. Alex nagyapja farmján keres menedéket, ahol elfoglalhatja magát a ház körüli teendőkkel, míg az ügy lecsillapszik, és Alex is kiheveri a történteket. Ez azért megy nehezebb a vártnál, mert a nagypapa szomszédjai fiatal házasok, ráadásul a férj nem más, mint az a bizonyos rendőr, így Alexben bosszúszomjas, gyilkos gondolatok merülnek fel, és a rendőr feleségével (Ursula Strauss) kezd találkozgatni...

A történet és a rendezés is elsőosztályú, a néző önkéntelenül is a főszereplő, központi karakter Alex mellé áll, annak ellenére, hogy tulajdonképpen bűnöző. A tragikus eset után hullámvasutazásba kezd a film, szédítően kavargatva az érzéseket, hogy kivel szimpatizáljon az ember, hiszen mindeközben párhuzamosan Robertet, a rendőrt is láthatjuk, aki szeved, és nem bír szabadulni tettének súlyától, és mániákusan nézegeti a lelőtt lány fotóját. Így tehát szép íve van a filmnek, a lezárás talán némiképp meglepő módon csendes, megnyugvó. Egyébként az egész filmre igaz lehet a csendes jelző, hiszen nem jellemzik hosszú monológok, dialógusok a filmet, nincsenek benne pörgő akciójelenetek, egyszerűen csordogál, mint folyó a medrében a maga módján.

A farm kiválóan jelképezi a megtisztulás helyszínét, a békét. Távol a várostól az ember megnyugszik, s talán meg is bocsát. A végső konklúziót mindenkinek magának kell levonnia, ugyanis a film tulajdonképpen nyitva marad. A tóparti kis pihenőhely a paddal, a film csúcsjelentének helyszínéül szolgál, ahol az egyetlen párbeszéd zajlik Alex és Robert között. Megfigyelhető, ahogy a széllel játszik a rendező, a tó víze hol tükörsima, hol pedig összeborzolja a viharosra forduló szél, mely nagyszerűen szimbolizálja a kavargó érzéseket.

Számomra az egyetlen hiányosságot a lényegében hiányzó filmzene adta (a tangóharmonika szépnek szép, csak nem elég), voltak azért jelenetek, ahol elfért volna egy szimfonikus zenekar. Ettől függetlenül egy határozottan jó alkotást hoztak össze  készítők. Láttunk már ennél rosszabb jelöltet Oscarra, ám azért a győztes Okuribitotól messze elmarad.

 

Történet
80
72
IMDB logo 7,5
Rotten Tomatoes logo 88%
Alakítások
75
Rendezés
85
Látvány & hang
70
Zene
45
Összhatás
75

 

Címkék: kritika oscar 2009

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr441062358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nazarin 2009.04.13. 19:03:09

Ez a történet első osztályú? Klisé klisé hátán!

Turisas · http://alfaomega.blog.hu 2009.04.13. 19:20:42

@Nazarin: ez a téma ősidők óta létezik, és érdekli az embereket. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése tiszta klisé...de gáz. Nézd meg a filmet, utána beszélgethetünk ha gondolod.