Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A szélesebb közönség még nem is igazán hallott az idei év egyik legnagyobb durranásának ígérkező filmjéről, az Avatarról, ami a jelenlegi tervek szerint december 18-án debütál a tengerentúlon. James Cameron a csaknem 12 évvel ezelőtt nagy sikert arató Titanic óta nem rendezett játékfilmet, de az Avataron már évek óta dolgozik. Régi sci-fi rajongóként szívesen tért vissza a műfajhoz, (Aliens, A mélység titka, Terminátor, Terminátor 2). Az idegen bolygón játszódó 3D-s kalandfilmmel az a szándéka, hogy ismét forradalmasítsa a filmipart.

Cameron még 1995-ben írta meg az első történetvázlatot. A forgatást '97 elejére tervezték, azonban később a rendező úgy ítélte hogy, az akkori technológiával a film még nem megvalósítható, így pihentette ötletét. Gollam, Davy Jones, majd King Kong hihető alakításainak sikerét figyelemmel kísérve, elérkezettnek látta az időt, hogy évek óta dédelgetett tervét megvalósítsa. 2005 közepén jelentette be, hogy egyszerre két film előkészítésén dolgozik. Egyikük az akkor Project 880-nak keresztelt Avatar, míg a másik a japán animéból, a Battle Angelből készülő film terve volt.

Cameron 2006 elején fejezte be a forgatókönyv írását. Ekkor még abban reménykedett, hogy a film már 2008 nyarán a mozikba kerülhet. A szereplőgárdát 2007 elején gyűjtötte össze. A főszereplők között az ausztrál Sam Worthingtont, Zoë Saldañát és Cameron régi barátját, Sigourney Weavert találjuk meg. Mellettük, többek között Michelle Rodriguez és Giovanni Ribisi is feltűnnek.

A történet a távolabbi jövőben játszódik, ahol az emberiség eljutott a hozzánk legközelebb lévő Alpha Centauri csillagrendszerbe, ahol a Pandorának keresztelt bolygón életet fedeznek fel. A bolgyó egy eddig ismeretlen, különleges ásványi anyagban gazdag, így megindul a Pandora gyarmatosítása. Az emberek azonban szembe kerülnek a bolyó törzsi közösségekben élő őshonos népével, a Na'vival. Hogy az idegen atmoszférájú bolygón való mozgást és a fajok közti kommunikációt megkönnyítsék, hibrid avatarokat hoznak létre, amelyeket egy-egy ember telepatikus kapcsolaton keresztül irányít. Jake Sully (Worthington), a háboros veterán, aki tolószékbe kényszerült, jelentkezik a programba. Azonban miután közelebbről is megismeri a na'vi kultúrát, rádöbben, hogy az emberek gátlástalanul kihasználják a bolygót, és a gyarmatosítók ellen fordul.
Cameron nem titkolja, hogy a történetet az Amerika felfedezése után lezajló gyarmatosítás ihlette, amely során az őshonos népeket beolvasztották, vagy egyszerűen kiirtották és kultúrájukat eltiporták. Emellett a film arra is rámutat, hogy egy technológiai civilizáció hogyan távolodik el egyre jobban az anyatermészettől.

A forgatás 2007 második felében zajlott Új-Zélandon. Cameron a felügyelete alatt kifejlesztett, háromdimenziós képet rögzítő digitális kamerával dolgozott, amit két dokumentumfilmje során már kipróbált. A Fusion nevű rendszer lényege, hogy két egymástól független lencse a szemekhez hasonlóan mozog fókuszáláskor. A két lencse egyszerre két képet készít, különböző szögekből, így keltve a mélység érzetét, anélkül, hogy az emberi szemnek gondjai lennének a fókuszálással. A film Cameron szavai szerint nagyjából 60%-ban tartalmaz számítógép által generált környezetet és szereplőket, és 40%-ban valódi díszletben felvett, élőszereplős jeleneteket. 

A földönkívülieket és avatarokat játszó színészek mozgását egy speciális, úgynevezett motion capture stúdióban rögzítették, beleértve arcjátékukat. Itt Cameron a képernyőkön azonnal láthatott egy vázlatos animációt arról, hogy színészei hogyan fognak kinézni a virtuális díszletben, így csaknem olyan rugalmasan tudta megrendezni a jeleneteket, mint egy hagyományos felvétel esetén.

A film ezután a hosszas utómunka szakaszába lépett. A vizuális effektusokért az új-zélandi székhelyű WETA Digital felel, akiket számos Oscar-díjjal jutalmaztak a A gyűrűk ura trilógia és a King Kong effektjeiért. Cameron célja az, hogy a számítógép által generált környezet, valamint szereplők valóban fotóhűnek tűnjenek, azaz megkülönböztethetetlenek legyenek a valódi díszletektől és szereplőktől. Mindezt három dimenzióban tárná a közönség elé, az eddigi legélethűbb moziélmény elérése érdekében. Cameron ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem a vizuális effektusok és a 3D-s látvány adja a film lényegét, hanem a történet és a szereplők interakciója.

A digitális szereplők esetében, a lehető legnagyobb hitelesség eléréséhez, a színészek mimikájának minél pontosabb megjelenítését tűzték ki célul, a szerepeikhez tartozó lények arcán. Az alábbi video szemlélteti a Image Metrics cég mozgásrögzítő technológiáját, amelyhez hasonlót az Avatar munkálataihoz is felhasználtak.

A film zenéjét James Horner komponálja, aki az Aliens és Titanic után harmadszor dolgozik együtt Cameronnal. Horner abban a ritka helyzetben van, hogy több, mint egy évet dolgozhat a film zenéjén, amelyhez egy népzenekutató segítségét is igénybe veszi, hogy megalkossa a na'vik saját zenei kultúráját.

A forgatás és utómunkálatos szinte teljes titokban zajlanak és ezidáig nagyon kevés információ vagy kép szivárgott ki a produkcióról. Cameron semmit sem szeretne idő előtt megmutatni, és a Fox stúdiót is arra ösztönzi, hogy a film marketingjével is térjenek el az eddig megszokott módszerektől. Az első előzetes egy 3D-s film előtt várható. Jelen pillanatban az egyik legvalószínűbb jelölt, a március 27-én nyitó Monsters vs. Aliens című animáció. (Frissítés: ez valójában csak jóval később történik meg, de az előzetes rögtön az interneten is debütál augusztus 20-án.) A következő hónapokban, legkésőbb nyárig biztosan megindul a szélesebb körű promóció és a nagyközönség is tudomást szerez a film érkezéséről.

Címkék: avatar hamarosan

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr96915385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

captainpamfil 2009.02.04. 13:17:59

Szép!
Igényes összefoglalója, írásban és illusztrációban az Avatarról fellehető forrásoknak. Nagyban segít a felületesen hype-olók félreértéseinek eloszlatásában.
Hát igen ha 12 évig szünetelsz csak az legnagyobb dobásával szabad visszatérni

VVega · https://debugme.eu/ 2009.02.11. 09:39:06

Érdeklődve várom a filmet, bár a készítők nyilatkozatai elég nagy arcberendezésről tanúskodnak :)