Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Kellemes vasárnapi téma gyanánt újra egy koreai filmet mutatunk be, mely ismét igen erősen bebizonyítja, hogy a távol-keleti ország filmipara igenis nagyon erős alkotásokat tud összehozni. Ezúttal Park Chan-wook rendező prezentálásában a Bakjwi (Thirst- Szomjúság) című produkciót vesézzük ki (lehetőség szerint spoilermentesen), amely egy kényes és tabu témákat feszegető művészi horrorfilm, melyben egy katolikus pap egy véletlen folytán vámpírrá lesz, ezáltal megnő minden olyan dologhoz való vonzódása, melyet vallása tilt. A főszerepben a Hostban is látott, zseniálisat alkotó Song Kang-ho ,illetve Kim Ok-vin, aki kevésbé játszott rosszul. A Cannes-i Filmfesztivál Zsűri Nagydíját is bezsebelő filmről alant olvashattok.

Címkék: kritika vallás vámpír koreai

A cannes-i filmfesztiválon debütáló Antikrisztus címéhez méltóan megbotránkoztató és rémisztő vízió. Az emberiség egyik legnagyobb félelme - a halál mellett - a világvége és az összes élőlény pusztulása. A Bibliában ezt az Apokalipszis-lovasainak és a gonosz uralmának eljövetele vetíti elő, majd a végső megsemmisülés után eljő az Isten megdönthetetlen országa. Lars Von Trier filmjében ez korántsincs ilyen egyszerűen elmagyarázva, ugyanis az Antikrisztus a modern kor egyik legkeményebb drámája. A kiterjedt értelmezésre törekedve a végkifejletet is magyarázó kritika következik, mely remélhetőleg olyan nyomot hagy majd, mint maga az alkotás.

Címkék: kritika vallás

A magyar születésű (közelebbről csákánydoroszlói) Joe Eszterhas a kilencvenes években megjárta a mennyet és a poklot is Hollywoodban. A neves forgatókönyvíró, aki egyrészt drog -és nőügyeiről, más felől millió dolláros fizetéseiről volt ismert olyan forgatókönyvekért, amik vagy hatalmas bukták voltak, vagy el sem készültek. A hosszas hallgatás után Eszterhas ismét billentyűzetet ragadott, és elkezdett írni. Méghozzá vallásos témában, melyben a mexikói legendát, a guadalupei Szűz Mária látogatást kívánja filmen viszontlátni.

Címkék: hírek vallás

Korunk társadalmának egyik szaftos témája kerül ezúttal  terítékre a Doubt (Kétely) című film segítségével. A katolikus egyház körül egyre gyakrabban felmerülő pedofil papok okozta problémát boncolgatja a film olyan formában, hogy nem vádol, nem rágalmaz, és nem is bizonyít. Azonfajta kétely kerül előtérbe, amely az élet hasonló, vagy más területein szerzett tapasztalatokra épül, és az emberek egymás iránti bizalmatlanságára alapul. Aloysius nővér megvádolja Flynn atyát, hogy leitatta és elcsábította az iskola fekete diákját. A film közben folyamatosan lebeg felettünk a kérdés, hogy mi is történt valójában, és a nézőt is menthetetlenül elfogja a kétely. Nem mellékes, hogy a filmet 5 Oscarra jelölték, ebből négyet(!) a színészek alakításaiért kapott. Ne legyenek hát kételyeid, kattints a továbbra! Ámen.

Címkék: kritika vallás oscar 2009